Rég nem látott részletességű és összetett választási programot hozott nyilvánosságra szombaton a Tisza Párt. A program gazdaságpolitikai része a leginkább mindenkit arra figyelmeztet, hogy gyors változást sem a ország, sem az egyéni gazdasági helyzetében ne várjon senki, ilyen megoldások ugyanis nem léteznek. Ugyanakkor a korrupció megszüntetésével, a pazarló közkiadások megszüntetésével, a milliárdosok megadóztatásával, a közvagyon visszaszerzésével hiteles gazdaságpolitikával, a kamatkiadások csökkentésével már eleinte pár száz, majd egy-két éven belül akár évi ezer milliárd forintos mozgástér teremthető a Tisza vallásaink teljesítésre.
A Tisza Párt gazdasági programjának első pontja, mondhatni alapja az uniós támogatások „hazahozatala”, a vállalkozások adminisztratív- energiaterheinek csökkentése – miközben a program szerint megtartják háztartások rezsitámogatását.
Ez a vállalás növeli a hiányt, hiszen az előbbi finanszírozta részben a háztartások támogatását.
A Tisza-kormány célja, hogy a jelenlegi kapcsolatokra épülő gazdaságszervezés helyett a tiszta versenyben elért eredmény számítson. A versenyképesség javításához a Magyar Péter pártja kész támogatni a kkv-kat a jelenlegi gyakorlattal szemben, amikor is a kormányzati támogatások jelentős részét a multinacionális cégek szerzik meg. Megerősítik a jogbiztonságot, zéró toleranciát hirdetnek a korrupcióval szemben, megerősítik a versenyfelügyeletet, és erősítik a közbeszerzési piacon a versenyt. Versenyképes gazdaság csak a jövő iparágaival teremthetőek meg – ennek érdekében emelik a kkv és a gazdaság kutatás-fejlesztési támogatást, támogatják a digitalizációt a kis cégek esetében. A verseny mellett szükség van a szétaprózott fogyasztóvédelem újraszervezésre, ezért újra létrehozzák az önháló fogyasztóvédelmi hatóságot – ígéri a Tisza.
Bemutatták a Tisza Párt programját, a jogállamiság helyreállításával, a milliárdosok különadójával és az euró bevezetésével jönne Magyar Péter kormányaA magyar munkahelyek védelme érdekében az ellenzéki párt 2006 júniusától megtiltaná az Európai Unión kívüli nem magyar vendégmunkások behozatalát, ellenben ösztönözni fogják a külföldön dolgozók magyarok újbóli itthoni letelepedését és munkavállalását. A közfoglalkoztatás megtartását ígéri a párt, ám oly módon alakítanák át, amely valódi esélyt ad az elhelyezkedésre a munkaerőpiacon, emellett szakszervezetek jogait is megerősítenék, hogy érdemiben tudják a munkavállalók érdekeit képviselni.
A program megismétli a korábbi igéretek adófronton: vagyis a minimálbér adóját a jelenlegi 15 százalékról 9 százalékra csökkentik, illetve a mediánjövedelemig ( bruttó 625 ezer) az adójóváírás bevezetésével csökkentik az adó mértékét, viszont kizárják az ennél magasabb munkajövedelmek adójának emelését.
Az egymilliárd forint feletti vagyonokra 1 százalékos vagyonadót vetnek ki, a vényközteles gyógyszerek áfáját 0, a tűzifa adóját 5 százalékra csökkentik a jelenlegi 27 százalékról,
valamit kiszélesítik a vállalkozók számára az egyszerűsített kata-adózást.
A gazdaságpolitika pillére a stabil költségvetés lesz. 2030-ra a Tisza teljesíteni szeretné a euró bevezetésének feltételeit, vagyis a maastrichti kritériumokat: a hiány a GDP 3 százaléka alá csökkentik a jelenlegi 5-5,5 százalékról, ami kifejezetten lassú konszolidálásnak tűnik négy év alatt, ugyanakkor csökkentik az államadósságot, az inflációt és így a kamatokat. A befektetői bizalom erősítésével százmilliárdokkal csökkentik az államadósság utáni kamatkiadásokat, ami nem mellesleg kimagaslóak az EU-ban. 2030-ig előkészítik az euró bevezetésé és belátható céldátummal megvalósítjuk azt – olvasható a programban, ám ezt megelőzően szakmai és társadalmi egyeztetés indul a forint lecseréléséről.
„Gazdaságpolitikai váltásra, kiigazításokra lesz szükség, bárki kerüljön is hatalomra”Már most alakul a 2026-os rekordhiány, Magyarország öt év alatt 4000 milliárd forintot bukott az Orbán-kormány miatt
