Szerdán a Fővárosi Közgyűlés februári ülésén még délelőtt terítékre került a budapesti kerékpáros futárok közlekedésbiztonsági chartájához való csatlakozásról szóló javaslat. Tóth Gergő a Futárok Ligájának képviseletében az elszaporodó féllegális, illegális eszközök használatát szeretnék korlátozni és rábírni a nagy platformcégeket, hogy az általuk alkalmazott futárok szabálykövetőbben közlekedjenek a fővárosi utcákon. Szaniszló Sándor (DK) és Baranyi Krisztina egyetértett abban, hogy a közlekedésbiztonsági kérdések csak a jégyhegy csúcsát jelentik, sokkal fontosabb lenne a munkajogi rendezés. Baranyi szerint bizonyos cégek gyakorlata közelít a rabszolgatartáshoz, éhbérért dolgoztatják a külföldi munkavállalókat. Ez túlmutat a futárok ügyén.
A vita nélkül zárt csapadékgazdálkodási stratégia után, a közbeszerzési tervekre vonatkozó előterjesztése következett. Ehhez érkezett egy módosító, amit a főváros elfogadott, de A főigazgató rögzítette: a Cséry-telep kármentesítése bírósági ítélet alapján 99 százalékban állami feladat lenne, de nem hajtják végre. Szaniszló Sándor XVIII. kerületi polgármester rámutatott, hogy a szóban forgó 50 hektáron 2013 környékén mindenféle szennyező anyag került a talajba. A fővárosnak érdemi döntéseket kell hoznia. A monitoring kutak révén nyert adatok alapján a szennyezés elérte Pestszentimre talajában kimutatható. Az egészségügyi határértéket fenyegető szinten van. A múlt héten levelet írtak Sára Botondnak, élve hatósági jogkörével, tegyen valamit a fertőzés terjedése ellen, ez így nem maradhat.
Tüttő Kata (MSZP) felhívta a figyelmet, hogy környezetvédelmi kötelezés van érvényben az ügyben. Mint mondta: Tarlós István főpolgármestersége idején az MNV és a főváros közötti tárgyalás eredményeként arra jutottak, hogy a szennyezés 99 százalékárt az állam felel, egy százalékért pedig a főváros. Az önkormányzat a maga részét helyretette, egy hulladékkezelő létesítmény építésekor elvégezte egy ennél nagyobb terület kármentesítését. Utána az állami szereplők a korábbi egyezséget elkezdték vitatni. Az igazi gond az, hogy senkinek nincs erre forrása.
Döntött a Fővárosi Törvényszék, Sára Botondnak Tüttő Katát kell kijelölnie főpolgármester-helyettesnekA fővárosi színházak és a Budapest Film Zrt. üzleti tervét átugrották, a Fővárosi Szociális Közalapítvány támogatási szerződése kapcsán ismét Bódis Kriszta került terítékre a Fidesz által. Az előterjesztés egyébként egy hajléktalanságból kitörni próbálóknak szóló lakbértámogatási program, amelyet fővárosi önkormányzatok – egyelőre csak a főváros és Józsefváros – indítanak. Itt ismét kibontakozott némi polémia állami bankrablás, uniós pénznyelési akciók, háború, fegyvernepper és Schell-részvények témakörben.
Két kockázatos témán is dolgozott a BKM belső ellenőrzése, amikor váratlanul kirúgták szinte az egész csapatotItt jött elő a BKM ügye. Ahogy arról beszámoltunk: a főváros legnagyobb közmű társasága a cégvezető Mártha Imre javaslata alapján felszámolta a BKM belső ellenőrzési főosztályát és a feladatot egy külsős cégnek szervezte ki. A cég a főváros közvilágítási cégének BKM-be történt tavaly év végi beolvadásakor került képbe. A BKM számításai szerint a kiszervezés 127 millió forintos megtakarítást eredményezne, miközben hatékonyabban látnák el a feladatot. Karácsony Gergely áll elébe a vitának, de azt kérte, hogy a döntést jóváhagyó felügyelő bizottság tagjait kíméljék, hiszen ők a fővárosi képviselők helyett ültek be a bizottságokba, mivel ők nem vállalták el. Azt is rögzítette, hogy a belső ellenőrzéssel kapcsolatos döntést jónak tartja. Elutasította az felügyelőbizottság elnökének meghallgatását.

„A szakbizottság nemcsak a belső ellenőrzés körüli visszásságok miatt utasította el teljes egységben a BKM közszolgáltatási tervét, hanem szakmai tartalma miatt is. Így például 1028 százalékkal növelnék a vegyszeres gyomirtás arányát. A zöldfelület karbantartás az idén kétszer annyiba kerülne, miközben az ellátott feladat nem változik. A bizottsági vitában bukott ki, hogy a teljes belső ellenőrzési főosztályt kirúgták. Erről a tervről, illetve döntésről pedig senkit, a tulajdonosi bizottságot sem tájékoztatták” – mondta Vitézy Dávid, aki elfogadhatatlannak tartotta, hogy a felügyelőbizottság elnökének meghallgatását megtagadják. A politikus szerint komoly gond van az eljárással. A hatékonytalanság vádja sem áll meg szerinte. Hiszen a közműcégnél 2022 óta 51 ellenőrzés zajlott le, míg a másik nagy fővárosi holdingnál a BKK-nál csak 30. Ettől persze lehet elégedetlen a cégvezetés a munkájukkal, de akkor sem az a megoldás, hogy úgy küldik el őket, hogy nincs garancia a megkezdett vizsgálatok folytatására, az eddig feltárt visszásságokról szóló dokumentumok átadására. Az egész úgy tűnik, mintha el akarnának tusolni valamit.

Azt is hozzátette, hogy a belső ellenőrzés főosztályvezetőjét Walter Katalin vette fel, aki aligha nevezhető a DK emberének. Az is sántít szerinte, hogy olyan céget bízna meg a BKM, amely többek között a MÁV, Szerencsejáték és más NER-birodalomba tartozó cégnek dolgozik.
A Fidesz arra tért ki, hogy a BKM felügyelőbizottságot Karácsony Gergely két ülés között saját hatáskörben nevezte ki. A Budapest Brand esetét is felemlegették, ahol számos visszásságot tártak fel. A DK visszautasította Karácsony és Vitézy DK-zását, nem ellenzik a kiszervezést. de a folyamatban lévő ügyeket át kell adni. Böröcz László budavári polgármester a főcsapártól eltérve azt kérte, hogy a kerület által az idei évtől átvett zöldterületek karbantartására eddig költött pénzt a Vérmező felújítására fordítsák.
Két kockázatos témán is dolgozott a BKM belső ellenőrzése, amikor váratlanul kirúgták szinte az egész csapatotOrbán Árpád (Tisza) arra tett javaslatot, hogy innentől kezdve a közgyűlés jogköre legyen a cégek szervezeti és működési szabályzatainak módosítása, így például a belső ellenőrzés kiszervezése. Az is előkerült, hogy az új cégvezetők kiválasztására kiírt pályázatok nyomán született bizottsági javaslatokat végül nem tárgyalta a Fővárosi Közgyűlés. A BKV és a BKK cégvezetőit Vitézy Dávid szerint törvénytelenül nevezte ki a főpolgármester. Karácsony Gergely a vita lezárásaként tisztázta, hogy az felügyelőbizottsági tagokat azért kérte fel saját hatáskörben, mert csak így lehetett megakadályozni a fővárosi közszolgáltató cégek felszámolását. Az ellenzéknek feladata lenne, hogy tagokat delegáljon a cégek felügyelőbizottságokba, de nem teszik. Az kevés, hogy mindenkit kirúgjunk, de nincs a helyükre más. Lehet bizalmatlannak lenni a jelenlegi cégvezetőkkel szemben, de mindenki mással szemben még nagyobb volt. Vita nélkül ugrották át a Budapest Közút, az FTSZV Fővárosi és Településtisztasági és Környezetvédelmi kft. közszolgálati szerződéseire vonatkozó szerződéseket, a BGYH üzleti tervét pedig átdolgoztatná a Vitézy-féle kkvb-bizottság az általános ügyfélélmény fokozása érdekében.

Orbán Árpád hosszan érvelt az előterjesztése mellett, amelyben arra kérte a Fővárosi Közgyűlés álljon ki a budapestiek alapvető egészséghez való joga mellett. Amennyiben a közgyűlés elfogadja a javaslatot, úgy dönt, hogy többek között támogatja a népegészségügy újraszervezését, egy önálló Egészségügyi Minisztérium létrehozását, valamint egy fővárosi szuperkórház fejlesztését. Baranyi Krisztina módosítójában mindezt kiegészítve ingyen sört és örök életet is kérne a fővárosiaknak. A fideszesek erre azt bizonygatták, mi mindent tett az Orbán-kormány az egészségügy fejlesztéséért újfent brüsszeleztek, ukrajnáztak, drogfogyasztással vádoltakk mindenkit, aztán egyikük Radics Béla egy háborús tematikájú lövöldözős játék, a Battlefield 6 PlayStation-változatát ajándékozta a tiszás képviselőnek. A vitában az ellenzéki képviselők hosszan sorolták a magyarországi egészségügyi ellátórendszer gondjait.
Vitézy Dávid: Gyakorlatilag megszüntették a teljes belső ellenőrzési osztályt az egyik legnagyobb fővárosi cégnélBallagási tarisznya, kapuzárási pánik, háború, háború és háború a Fővárosi KözgyűlésbenTöbb tíz millió forint állami támogatást kapott az elmúlt években az egyik fővárosi fideszes képviselő alapítványa
