Szexuális kényszerítés gyanúja miatt folytat nyomozást a Budapesti Rendőr-főkapitányság a zuglói plébános ügyében, akit eltiltottak a papi szolgálattól, miután az áldozatként nyilatkozók bejelentései szerint különféle ürügyekkel meztelenre vetkőztette a ministránsfiúkat – közölte a BRFK a Telex megkeresésére.
A rendőrség a gyanú tárgya mellett mindössze annyit közölt, hogy válaszadásukig gyanúsítotti kihallgatás nem történt. Mint arról beszámoltunk, kedden derült ki, hogy tíz évre eltiltotta a Hittani Dikasztérium, azaz a Vatikán Pajor András zuglói plébánost a papi feladatok gyakorlásától és a kiskorúakkal végzett, egyházi intézmények vagy rendezvények keretében folyó tevékenységtől.
Tíz évre eltiltották a zuglói plébánost, Pajor Andrást a papi feladatok gyakorlásátólA Esztergom-Budapesti Főegyházmegye 2024 decemberében közleményben tudatta, hogy bejelentés érkezett a főegyházmegye Gyermek- és Ifjúságvédelmi Szolgálatához egy fővárosi plébános ellen, akivel szemben eljárást folytat a katolikus egyház, és a rendőrségnek is bejelentette az esetet. A bejelentés nevet nem tartalmazott ugyan, azonban lapunknak katolikus berkekből megerősítették a Válasz Online értesülését: Pajor András, a zuglói Kassai téri templom plébánosa az, akit eltiltottak minden egyházi tevékenységtől.
Tíz hónap után sincs gyanúsított Pajor András zuglói plébános ügyébenA Népszava és a Válasz Online információ szerint konkrét pedofil aktusok nem történtek ugyan, de a ministránsfiúkkal szemben visszaélt hatalmával és tekintélyével, ennek pedig volt szexuális dimenziója is. Az áldozatként nyilatkozók elmondása szerint a táborokban például rendszeresítette a „kullancsvizsgálatot”, amelyre hivatkozva a fiúknak anyaszült meztelenül kellett megjelenniük előtte, és ő tapogatta az intim testrészeiket, illetve masszírozta is őket.
Pajor András a cikkek megjelenése után, 2024. december elején szűkszavúan reagált a sajtóban felmerült vádakra. „Súlyos lejárató kampány folyik ellenem. Nem magyarázkodom, mert nincs miért. Aki ismer, kérem, aszerint ítélje meg mindezt” – írta a közösségi oldalán.
Pajor 2002-től volt a zuglói Kassai téri templom plébánosa. Ismert volt a közéleti megnyilvánulásairól, 2010 után a kormánypártok mellé állt, és a szószékről rendre a Fidesz-KDNP mellett kampányolt, de korábban terápiát javasolt Magyar Péternek, a Tisza Párt elnökének is, valamint orosz propagandát terjesztett a közösségi oldalán. Semjén Zsolt 2023-ban a Magyar Érdemrend lovagkeresztjével tüntette ki, külön kiemelve ifjúságnevelésben vállalt szerepét.
Botrány a katolikus egyházban: „Nem magyarázkodom, mert nincs miért”Megint lebukott egy NER-es sztárpap, eltiltották minden egyházi tevékenységtől
