A svájci szövetségi kormány szerdán bejelentette, hogy egyszeri, 50 ezer svájci frank (17,8 millió forint) értékű kárpótlást fizet a szilveszteri, crans-montanai bártűzben elhunyt 41, illetve az égési sérüléseket szenvedett 116 ember hozzátartozóinak - írja a Magyar Távirati Iroda (MTI).
A közlemény szerint a kormány az anyagi gyorssegéllyel együttérzését és támogatását kívánja kifejezni a gyászoló családtagokkal, és a kórházban ápolt emberek hozzátartozóival.
Hozzátették, hogy a kormány kerekasztal összehívását is tervezi, melynek célja, hogy a tűzvész ügyében érintett biztosító társaságok és hatóságok bevonásával jobban elősegíthesse a kártérítések kifizetését, illetve az esetleges peren kívüli egyezségek elérését. A káresetek rendezéséhez maga a kormány is mintegy 20 millió frank adománnyal kíván hozzájárulni.
Meghalt az újévi svájci tűzvész egyik sérültjeÓvadék ellenében elengedték a szilveszteri tűzvészről ismert svájci bár tulajdonosait, Olaszország hivatalosan tiltakozik a döntés ellenA kormány bejelentette azt is, hogy 8,5 millió frankos anyagi juttatással is hozzá kíván járulni a katasztrófában érintett kantonok rendkívüli költségeihez, továbbá reményét fejezte ki, hogy a szövetségi parlament fel fogja gyorsítani az áldozatok megsegítését célzó jogszabálytervezet kidolgozását.
A nyomozás adatai szerint a Constellation nevű bárban egy csillagszóró gyertya lobbantotta lángra a bár mennyezetét borító hangszigetelő habot, és onnan terjedt tovább a tűz szilveszter éjjel. A halálos áldozatok többsége tinédzser volt, akik közül többen is külföldiek, főleg franciák és olaszok voltak.
Az ATS-Keystone svájci hírügynökség adatai szerint a tűzvész 58 sérültjét ápolják még svájci, valamint egyéb külföldi kórházakban.
Családjának ügyvédje szerint semmilyen biztonsági tréningen nem vett részt a pincérnő, aki akaratlanul a svájci tűzvészt okozhatta
