Kényszerű identitásról, feldolgozatlan traumákról is beszél Vámos Miklós új könyvében

Az Athenaeum Kiadó gondozásában megjelent Kerülőt a budapesti Uránia Nemzeti Filmszínházban mutatták be kedd este.

„Nagyon nehéz dolog az, hogy az ember egy szép napon egyszer csak ráébred, hogy ő tulajdonképpen zsidó. De nem tudja, mi az, nagyon nehéz megmondani még manapság is” – beszélt új könyvének megjelenési körülményeiről Vámos Miklós. Az Athenaeum Kiadó gondozásában megjelent Kerülőt a budapesti Uránia Nemzeti Filmszínházban mutatták be kedd este. A többek között monológokat, tudósításokat, visszaemlékezéseket, rövidprózákat egybegyűjtő Karcsú Könyvek sorozat kilencedik része, a széria az Ennyi című kötet megjelenésével lesz teljes még idén ősszel.

„Avagy a közép-európai zsidók létélménye” – fogalmaz a Kerülő alcíme és Vámos az esten egyértelműsíti is, a könyv a kiközösítés, a befogadás, a szolidaritás témakörében íródott. Erről pedig az író elmondása szerint – mint kiderült – kénytelen volt a „sima zsidó” szerepéből beszélni: „Ki a zsidó? Aki vallásos? Akkor én nem vagyok az. Aki beszél héberül vagy jiddisül? Akkor megint nem vagyok. Aki Izraelben él, vagy oda vágyik? Akkor sem vagyok, és már nem sok minden marad. Vagy aki nem eszik disznóhúst és betartja ezt a sok hülye szabályt, amely Mózestől maradt ránk? Na, azokat se tartom be. De olyan érdekes dolog ez, mert viszont mindennek dacára időnként lezsidóznak, nem is nagyon szelíden” – mondta Vámos, hozzátéve, számára azután lett ezt csak igazán nehéz elviselni, miután megtudta, hogy a családjának tagjait a holokauszt idején a nácik szinte maradéktalanul kiirtották.

Rögtönzésből öröklét – Egy napra bejárhatóvá vált Esterházy Péter egykori óbudai otthona, Vámos Miklós bejelentette, hogy ügyintéző lesz

Az írót ennek ellenére egész gyerekkora óta végigkísérte – ha már zsidó identitástudata nem is, de az cserébe nagyon is –, hogy mit gondol a társadalom róla: „Volt két gyerek, jóban voltam velük, együtt vívtunk, és egy ilyen alkalommal egy harmadikról beszélgettek. Azt mondta egyik a másiknak: te, ez is egy büdös zsidó? Mire azt felelte, nem, ez csak egy sima zsidó. Én ezt a két szót akkor hallottam együtt először, de túl nagy jelentőséget nem tulajdonítottam neki.” Az író maga véletlenül tudta meg, hogy voltaképp zsidó, egy randit követően, aztán nem sokkal rá hazaérve utána is járt a kérdésnek: „Apám otthon ült az ócska kanapénkon, fejtette a keresztrejtvényt a Fülesben, én meg mondom neki: apa, a Zsuzsa azt mondja, én zsidó vagyok. Akkor végre felemelte a fejét, feltolta a szemüveget a homlokára (neki is olyan soha véget nem érő homloka volt) majd azt mondta: hát, van is ebben valami. Majd visszabújt a rejtvénybe. Bennem meg a világ dőlt össze” – idézte fel Vámos, hozzátéve, ő nem tette fel akkor azokat a kérdéseket, amelyekről most úgy érzi, választ adhat akár a könyv: ahogy fogalmazott: meg volt rémülve, mert azért azt tudta: „az egy olyan furcsa dolog, hogy zsidó”. Édesapja ugyanis soha nem beszélt sem hadifogságról, sem munkatáborról: csak halála után tudta meg ezt is.

A kötet így nemcsak az elfojtott traumák következményeiről, kibontatlan identitásról és a cserébe a társadalom által ránk erőltetett, gyakran kéretlen meghatározásokról is beszél. Vámos szerint a történelem jelenlegi alakulásában ennek különös jelentősége van, annak ellenére, hogy bizonyos jelzők felett a 21. században már rég eljárt az idő. „Most jutottunk el abba a korszakba, hogy ezeket a dolgokat újra meg kell kérdezni, hogy aki zsidózik, annak tulajdonképpen mi baja van? Manapság már vannak dolgok, amelyeket egyszerűen nem lehet megengedni.”