Belügyminisztérium;Szőlő utca;Budapesti Javítóintézet;

A Szőlő utcai javítóintézet. A nyomozás még tart, az épületet elárverezték; egyelőre nem tudni, ki a vevő

A Szőlő utcai javítóintézetnek vége, a Belügyminisztérium szerint újról nem született döntés

A legfőbb ügyész szerint a Szőlő utcai ügy gyanúsítottjai nem álltak kapcsolatban Orbán Viktor kormányfővel. A Belügyminisztérium lapunkkal azt közölte, az új országos javítóintézet kialakításáról nem született döntés.

A nyomozás során nem merült fel információ arra, hogy az ügy gyanúsítottjai és Magyarország miniszterelnöke kapcsolatban álltak volna egymással. Ezt válaszolta a legfőbb ügyész Varju László ellenzéki országgyűlési képviselő által benyújtott „Orbán Viktorhoz fűződő kapcsolata védte meg a Szőlő utcai igazgatót?" című, írásbeli választ igénylő kérdésre. Nagy Gábor Bálint azt is hozzátette: a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészségen a folyamatban lévő bűnügyben létrehozott nyomozó csoport a Budapesti Javítóintézetet érintő, el nem évült bűncselekmények teljes körű, minden részletre kiterjedő feltárása érdekében soron kívül jár el. A nyomozás kiterjed minden részletre, illetve bármilyen olyan bűncselekményre, amely vonatkozásában gyanú merül fel.

Korábban az RTL Házon kívül című műsora számolt be róla, hogy az igazgató korábbi áldozata azt mondta, Juhász Péter Pál azzal kérkedett neki, hogy ismeri Orbán Viktort, akivel azon „szoktak nevetgélni, hogy az ő lányát is ugyanúgy hívják, mint Juhász örökbefogadott lányát. A Lili nevű lány bemutatott egy szilveszteri üdvözlőlapot is, amelyet Orbán küldött Juhásznak. Erre a Kormányzati Tájékoztatási Központ úgy reagált, a Fidesz az ünnepek alkalmával több tízezer embernek küld üdvözlőlapot.

Korábban megírtuk, egy belügyminiszteri rendelet értelmében átalakul a javítóintézeti szervezetrendszer, a javítóintézetek irányítása a gyermekvédelemből a büntetés-végrehajtás országos parancsnokának hatáskörébe került. Ennek első lépéseként megszűnt a Szőlő utcai Budapesti Javítóintézet működése, majd fokozatosan a többi is, és ezek szerepét egyetlen országos javítóintézet veszi majd át. A konkrétumokkal összefüggésben kerestük a Belügyminisztériumot, és a büntetés végrehajtás országos parancsnokságát. Arra kértünk választ, hogy egy már meglévő épületben, vagy új ingatlanban lesz az országos intézet, hol van ez, és mikortól működik majd. A választás előtt már várható a működése, vagy csak későbbre tervezik? A Szőlő utca intézmény bezárását követően mi a menetrendje a többi négy javító megszüntetésének, és várhatóan ki lesz majd annak a vezetője? Szerettük volna azt is megtudni, milyen munkakör betöltésére várnak most, az átalakítás elején jelentkezőket, és összesen hány, eddig a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatósághoz tartozó munkavállaló lett a büntetés végrehajtás alkalmazottja. Csak egyetlen kérdésünkre kaptunk választ. Belügyminisztérium azt írta, az új országos javítóintézet kialakításáról döntés nem történt.

Közben a Telex megírta: sikerült elárverezni a Szőlő utcai javítóintézet épületét, március 13. és március 17. között zajlott a licit. Két ajánlat érkezett be, a licitlépcső 4 millió forint volt, a két ajánlat között ennyi volt a különbség, végül 2 milliárd 657 millió 770 ezer forintért a második ajánlattevő vihette el az ingatlant. Mivel a licitálás anonim módon zajlott, egyelőre nem lehet tudni, ki a vevő.

Már-már a rabszolgasors határát súrolják azok a körülmények, amelyek a megállapítások alapján kirajzolódnak.