kampány;Miskolc;Demokratikus Koalíció;parlamenti választás;Dobrev Klára;Jakab Péter;

Dobrev Klárát megijeszti, hogy Magyar Péter szerint nincs baj az Alaptörvénnyel

Csütörtökön Miskolcon tartott kampányfórumot a Demokratikus Koalíció. A rendezvényen Dobrev Klára pártelnök mellett Jakab Péter és Mokrai Mihály, a párt helyi országgyűlési képviselőjelöltjei is beszédet mondtak.

Jakab Péter volt Jobbik-elnök, a Nép Pártján első embere januárban jelentette be, hogy a DK színeiben indul a parlamenti választáson a a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei 01. számú egyéni választókerületben, vagyis Miskolcon. Most a rendezvényen arról beszélt, hogy össze kell fogni, mert szerinte az a rendszerváltás legbiztosabb módja, és reméli, hogy ezt majd a Tisza Párt is belátja. Hangsúlyozta, hogy Magyar Péter nemet mondott az összefogásra, Dobrev Klára viszont igent.

Dobrev Klára, az ellenzéki párt elnöke szerint Orbán-kormány a szakszervezetek leépítésével kezdte a hatalomgyakorlást, így most nincs senki, aki megvédi a munkavállalókat a multinacionális cégekkel szemben, a DK viszont visszaadná a szakszervezetek szerepét. Dobrev Klára úgy véli, a svájci indexálású nyugdíj bevezetéséről és az Alaptörvény kukába dobásáról (beleértve a rabszolgatörvényt és a választójogi törvényt) is csak ők beszélnek, ezért van szükség rájuk a parlamentben. A politikust viszont kifejezetten megijeszti, amikor Magyar Péter azt mondja, hogy nincs baj az Alaptörvénnyel.

Dobrev Klára szerint a kilátástalanság és a kiszolgáltatottság érzése az, ami összeköti a magyar emberek 90 százalékát, ugyanis nem veheti biztosra senki, hogy kap megfelelő ellátást, ha bajba kerül.

A magyar miniszterelnök egyszerűen utálja az Oroszország ellen négy éve védekező Ukrajnát és az elnökét.