Két estén át keresték Spiró György életművének legfontosabb állomásait az író 80. születésnapja alkalmából

Ha van valami, amit a Müpa Fesztivál Színháza biztosan nem bír el, az a kicsinyítő jelző. Mert a színpad lehet „szerény” szűk 400 négyzetméter, vagy az oldalszínpadokkal együtt akár közel háromszor ekkora is, ha kell, megfér benne kamaraopera vagy könnyűzene, jazz vagy a tánc is. Emellett könnyűszerrel megkísérelhet egy időbe, térbe fogni egy olyan évtizedes életmű kolosszust, mint amilyen a Kossuth- és József Attila-díjas írónak, Spiró Györgynek van. Erre vállalkozott két egymást követő este is Harsányi Sulyom László rendezésében Bezerédi Zoltán és Hámori Gabriella színművészek tolmácsolásával, Márkos Albert és Pozsár Máté zenei közreműködésével maga az író, Szegő János, a Magvető Kiadó szerkesztőjének vezetésével.

Bár Spiró György sokáig zenész szeretett volna lenni – mint az est folyamán kiderült, leginkább a zongora mestere, amely tervének csak édesanyja a hegedű praktikus hordozhatóságáról szőtt hajthatatlan véleménye szabott gátat – a Fesztivál Színház kivételes akusztikája ezúttal inkább a drámaírás hullámvölgyeivel, a történelmi és közéleti éleslátással, a hétköznapok krónikával átszőtt életpálya felidézésében mutatkozott meg. Mert Spiróból író lett, meg költő, meg műfordító, meg drámaíró (többek között), még ha egyik első kritikusa, osztályfőnöke nemes egyszerűséggel más pályát is szánt neki: „hát, legyél te is csak mérnök, mint az apád” – idézte fel, hozzátéve, ha fizikus lett volna, akkor arra akart volna rájönni, hogy mi a gravitáció. 

Ez pedig nemcsak egy kivételesen termékeny drámaírói pályafutást eredményezett, hanem - ahogyan Szegő János arra rámutatott -, azt is, hogy most születésnapja alkalmából sok színész nem véletlenül köszöntötte úgy: nagyon jól ismeri a színészeket. „Értem őket és nem félek tőlük. Ezt otthonról hozom” – árulta el a trükköt. „Az írók általában el vannak ájulva, hogy színház: ott ülnek a próbákon és teljesen odavannak. Én nem, én unom a próbákat. Az embereket viszont nagyon szeretem, akik a színházban működnek. Úgy érzem, van közöm hozzájuk” – tette hozzá. Az író tényleg sok minden akart lenni, de színész épp nem, így az este folyamán „csak” II. Vilmos német császár szerepét öltötte magára pár percre, a Békevadászat című drámakötet II. Miklós orosz cárral folytatott fiktív párbeszédének előadásával.

Ilyen többek között az esten a színművészek segítségével életre kelt, a múlt tanításának kifigurázásáról, félreértelmezéséről és a történelmi narratívák komikus meghajlításáról is szóló Történelmi lecke. „Engem a történelem sosem érdekelt” – mondta az író és mivel ennek ellenére többször foglalkozott vele, Szegő János felvetésére hozzátette, talán végül is a történelem lehet, hogy ennyire egyszerű.

„Ott volt egy zöldes, viseltes pólót viselő pasas a karácsonyfa mellett, elkezdtünk beszélgetni, aztán leült a zongorához és három órán keresztül nyomta az operetteket, a mindenféle húszas, harmincas évekbeli és a monarchia kori dalokat. Így ismertem meg személyesen, aztán utána még nagyon sokat találkoztunk” – emlékezett meg pályatársáról, a napokban elhunyt Nádasdy Ádámról Spiró György. A hasonló személyes hangvétel amúgy sem állt távol tőle írásaiban sem, ahogyan arra Szegő János rámutatott, főleg a kisepikai műveiben, mint amilyen például az esten Bezerédi Zoltán előadásában elhangzott Gyurka című mű is. „Életrajzi témákat feldolgozó novelláim akkor születnek, amikor a fikcióból elegem van. Szilárd talajt akartam érezni a lábam alatt” – írta körül az ihlet forrását Spiró azzal kapcsolatban, hogy hogyan akart írni olyan saját élményekről, amelyek másokkal közösek lehetnek. Ebből két novelláskötet született, mielőtt visszatért volna a fikciókhoz, amelyekhez rengeteg dokumentumnak nézett utána, de attól még fikciók maradnak: ,,azért ki kellett töltenem a fantáziámmal a hiányzó sorokat” – mondta.

Műveiben időről időre visszatérő elem maradt, hogy mi az, ami állandó egy nemzet életében, ahogyan ennek tanulságaival oktatói évei alatt is többször szembesült, amikor az Eötvös Loránd Tudományegyetemen elsőként kezdett el írást tanítani. „Ez tanítható, mint bármelyik művészeti ág, úgy 95 százalékban, aztán van az öt százalék tehetség, ami nem mindig derül ki időben” – mesélte ezekről az évekről, hozzátéve, öt évente „cserélődő” diákjai novelláján is látszódott, szimpla pár év alatt mennyit képes változni egy nemzet közhangulata. Bár ez már az író számára némiképp a múlt: az esten is felidézett Egyéni képviselői javaslat a budapestiek védelméről című humoreszkhez hasonló írásokkal – amely szuperdugódíjakról, lakosságcserével történő terrorvédelemről meg egy egész sor irracionális intézkedésekről szól – elmondása szerint már felhagyott. „Úgy találtam, hogy nagyon hatott rájuk” – jegyezte meg Spiró Szegő János felvetésére arról, miszerint a közélet kicsit túlságosan is hamar képes utolérni az irodalmat.

Infó: Spiró György 80. Zenei közreműködők: Márkos Albert, Pozsár Máté. Színművészek: Bezerédi Zoltán, Hámori Gabriella. Műsorvezető: Szegő János. Rendező: Harsányi Sulyom László 2026. március. 30., 31., Müpa