A párbeszédes Szabó Tímea után a jobbikos Z. Kárpát Dániel is bejelentette, hogy visszalép Budapest 11. számú választókerületében a választási indulástól. Ezt a Facebookon közölte a a politikus.
„Közösségi emberként rengeteget vívódtam azóta, hogy a politikai közösségem kudarcot vallott az ajánlásgyűjtés során, és így sem országos listánk, sem parlamenti frakciónk nem lesz. Azt tudtam, hogy egy pillanatra sem szeretnék a fanyalgó kórus részévé válni: én nagyon hálás vagyok a közösségemnek, hogy abban a megtiszteltetésben részesített, hogy 16 évig országgyűlési képviselő lehettem. Rettenetesen dühítenek a hibák és a mulasztások, mégsem fogom megtagadni a mozgalmat, aminek mindezt köszönhetem” - fogalmazott.
Írt a további terveiről is írt: „A banki károsulti egyesület vezetőjeként folytatom, ahol Marczingós Lászlóval végre el tudjuk mélyíteni azt a szakmai érdekképviseleti munkát, amelyre nem mindig volt időnk a közéleti viharok közepette” - közölte. Hozzátette: „Változást kívánó polgárként visszalépésem mégsem jár együtt bármely pártra való voksolásra történő felszólítással, hiszen a választókat mindig egyenlő félként és felnőtt emberként kezeltem. Ha valaki megkérdez, mindig ugyanazt mondom: három dolgot vegyen figyelembe, ha el kívánja dönteni, kire szavaz! A jelölt szeresse a hazáját, nemzetét, a globális hálózatokkal szemben mindig az egyes embert védje. Másrészt legyen fontos számára a lokalitás, tehát Óbuda-Békásmegyer, legyenek kimutatható céljai, programpontjai ezen a téren is. (...) Harmadsorban vállalja a banki károsulti, devizás, Marczingós-féle program képviseletét!”
A budapesti 11-es választókörzetben a Fidesz Gyepes Ádámot, a Tisza Párt Boda Nikolettát, a DK Nagy Richárd Györgyöt indítja.
Ismét egy jobbikos jelölt döntött a visszalépés mellettA Tisza Párt javára lépett vissza a Jobbik szatmári képviselőjelöltje Újabb jobbikos, ezúttal Lukács László György frakcióvezető lépett vissza a képviselőjelöltségtőlSzabó Tímea bejelentette, hogy nem indul a parlamenti választáson
