nyomozás;Soltész Miklós;szexuális visszaélések;fideszes politikusok;Tordai Bence;Szőlő utca;Juhász Péter Pál;

Szőlő utca: A legfőbb ügyész szerint nincs adatuk arról, hogy Soltész Miklós KDNP-s államtitkár kapcsolatban állt volna Juhász Péter Pállal

Tordai Bence még országgyűlési képviselőként kérdezte Nagy Gábor Bálintot a bezárt Budapesti Javítóintézet volt vezetője és más fideszes politikusok kapcsolatáról. Orbán Viktor miniszterelnököt már korábban kizárták ebből a körből.

A nyomozás során nem merült fel adat arra vonatkozóan, hogy az ügy gyanúsítottjai és a kérdésében írt államtitkár kapcsolatban álltak volna egymással – válaszolta Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész  pénteken Tordai Bence országgyűlési képviselőnek még március 24-én benyújtott írásbeli kérdésére a számos kiskorú gyermeket is érintő Szőlő utcai bűncselekmények ügyében. Az ellenzéki politikus azután érdeklődött, hogy a legfőbb ügyész néhány nappal korábban képviselőtársa, a DK-s Varju László Orbán Viktor érintettségét, pontosabban Juhász Péter Pállal, a Budapesti Javítóintézet exigazgatója és a kormányfő ismeretségét firtató kérdésére azt a választ adta, hogy a „nyomozás során nem merült fel információ arra, hogy az ügy gyanúsítottjai és Magyarország miniszterelnöke kapcsolatban álltak volna egymással”.

Tordai most azt kérdezte meg, hogy kizárták-e más vezető fideszes politikusok Juhász Péter Pállal, a Szőlő  utcában már bezárt volt Budapesti Javítóintézet exigazgatójával esetlegesen fennállt kapcsolatát is. – Közismert, hogy Juhászt környezetében olyan emberként tartották számon, mint aki erős kormányzati kapcsolatokkal rendelkezik. Közvetetten erre utal Juhász Péter Pál egyéb módon nem magyarázható szakmai előmenetele is. Az ügyben hangsúlyosan merül fel Soltész Miklós érintettsége, aki 2010 és 2014 között államtitkárként felelt a gyermekvédelmi területért – írta a képviselő.

Emlékeztetett, hogy a jelenleg is letartóztatásban lévő Juhászt 2011-ben nevezték ki először a Szőlő utcai javítóintézet élére, méghozzá annak ellenére, hogy korábban két munkahelyéről is kiskorúakkal szemben elkövetett szexuális visszaélések gyanújáról szóló bejelentések miatt kellett távoznia, valamint annak ellenére, hogy kinevezését Molnár László, a Fővárosi Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat (Tegyesz) akkori vezetője explicit módon ellenjavalta az illetékes minisztériumi főosztályvezetőnek.

– Minden kétséget kizáró vizsgálatot igényel, hogy Soltész Miklós volt államtitkár kapcsolatban állt-e Juhásszal; mit tudott Juhász Péter Pál viselt (és részben már akkor is dokumentált) dolgairól, és hogyan maradhatott Juhász 2013 után a pozíciójában – vetette fel Tordai Bence. További kérdéseket is feltett: „Feltárta a nyomozás, hogy az illetékes minisztérium miért nem reagált érdemben a Tegyesz-vezetők 2013-ban tett figyelmeztető jelzéseire? Sor került Soltész Miklós tanúként történt meghallgatására? Tervezik ezt megtenni?”

– A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészségen 2.Nyom.1047/2025. számon folyamatban lévő bűnügyben létrehozott nyomozó csoport a Budapesti Javítóintézetet érintő, el nem évült bűncselekmények teljeskörű, minden részletre kiterjedő feltárása érdekében folytat nyomozást, amely kiterjed minden részletre, illetve bármilyen olyan bűncselekményre, amely vonatkozásában gyanú merül fel – zárta válaszát Nagy Gábor Bálint.

Mint ismert, a Budapesti Javítóintézet exigazgatója kérkedett is a politikai kapcsolataival, az RTL Házon kívüljének nemrég nyilatkozó lány szerint azt állította, bejárása van a minisztériumokba, „a legmagasabb” politikussal, Orbán Viktor miniszterelnökkel is jóban van, „szoktak nevetgélni, hogy az ő lányát is ugyanúgy hívják, mint Juhász Péter Pál örökbefogadott lányát. Az Orbán-kormány sokáig azt is tagadta, hogy az ügynek kiskorú sértettjei vannak. Juhász Péter Pált eredetileg bántalmazás miatt jelentettek fel, és bár több áldozata is megszólalt, 2025 decemberéig csak emberkereskedelem és kényszermunka bűntettével, illetve hűtlen kezelés bűntettével és hamis magánokirat felhasználásának vétségével gyanúsították meg. Ezt követte akkor szexuális erőszak és gyermekprostitúció kihasználása gyanúja.

Az EP-képviselő szerint az elmúlt hetek eseményei azt mutatják, hogy a tiszás jelöltek és a mögöttük állók minden határt átlépnek a választási kampányban.