Magyar Honvédség;pilóták;Sulyok Tamás;

Sulyok Tamás azt kérte, hogy amikor honvédségi géppel utazik, ugyanazokkal a pilótákkal repülhessen

Amikor megoldható volt, ennek igyekeztek eleget tenni.

Felháborító, hogy egyesek úgy gondolják, büntetlenül támadhatják a Magyar Honvédséget – mondta a HVG-nek Kajári Ferenc altábornagy, a Honvéd Vezérkar főnökének leköszönő helyettese még május közepén. Hozzátette, feljelentést fontolgatnak. Szántó Georgina, a Köztársasági Elnöki Hivatal korábbi kommunikációs igazgatója állításait pedig nem csak hamisnak, hanem megfoghatatlannak is nevezte, miután „semmi konkrétumot nem fogalmazott meg”.

Az ügy előzménye, hogy a Sándor-palotában tavaly őszig dolgozó Szántó Georgina – aki korábban arról híresült el, hogy a Telexet selejtnek nevezte és poloskával illusztrálta – május közepén arról írt: szerinte biztonsági problémák voltak azoknál a repülős utaknál, amikor a köztársasági elnöki delegáció honvédségi géppel utazott. Azt állította, hogy két olyan pilóta, akik rendszeresen vezették az államfő delegációját szállító gépet, egy általuk kért találkozón figyelmeztették őt a katasztrófával fenyegető problémákról, és kérték közbenjárását a köztársasági elnöknél. Többek között azt írta: olyan „súlyos hiányosságok vannak a szabályzatkezelés, az elméleti oktatás és összességében a repülésbiztonság terén, ami (…) akár emberéleteket is veszélyeztethet”.

A HVG megkérdezte a volt kommunikációs vezetőt, hogy pontosan milyen hibákról, mulasztásokról volt szó. A portál azt írja, Szántó Georgina

  • az Airbus-személyzet felkészültségéről általánosságban azt állította: a neki beszámoló pilóták azt kifogásolták, hogy a Magyar Légierő hivatásos pilótái nem gyakorolnak eleget a képzésük során, és minimális repült óra után engedik őket élesben a gépekre, valamint az elméleti tudásuk sem kielégítő.

  • konkrét kifogásként fogalmazta meg azt, hogy az Airbus típusú gépek biztonsági protokolljait négy stewardessre dolgozták ki, de a légierő utasszállítóin gyakran csak két légiutas-kísérő szolgált. „Ha például kényszerleszállás van, akkor nincs elég légiutas-kísérő a vészkiürítés végrehajtására, és az utasok vagy füstmérgezést kapnak, vagy bent égnek.”

  • említett egy 2022-es esetet: „külsős auditot” rendelt a honvédség, de szerinte ezt végül félbeszakították.

Kajári Ferenc altábornagy a HVG-nek elmondta, hogy meghallgatták az ügyben érintett két pilótát. Ők megerősítették, hogy beszéltek Szántó Georginával, ám szerintük a posztjában tett állításainak „90 százaléka” valótlan. Azért „csak” 90 százalék, mert

a Honvéd Vezérkar szerint egy alkalommal olyan valóban előfordult, hogy a meghatározottnál kevesebb légiutas-kísérő volt az Airbus-gépen.

Mint írták, a honvédség Airbus-repülőin az az előírás, hogy 50 utasra jut egy légiutas-kísérő, de legalább hárman, VIP-szállításnál pedig négyen állnak szolgálatban. Ugyanakkor egyszer előfordult, hogy csak két légiutas-kísérőt alkalmaztak – pont az egyik érintett pilóta volt a kapitány, de az esetet jelentés követte, majd következetesen tartották magukat a négyfős személyzethez.

A „külsős audit” kapcsán Kajári közölte, hogy 2022-ben egy civil szolgáltatót, a szintén Airbus-gépeket üzemeltető Wizz Airt kérték fel a pilóták felkészültségének felmérésére. „A Wizz Air felmérése után, az eredmény függvényében a pilóták végrehajtották az előírt szimulátoros képzéseket” – fogalmazott.

Szántó Georgina azt állította, hogy a panaszokról beszámolt Sulyok Tamás köztársasági elnöknek. A volt kommunikációs vezető szerint amikor az államfőnél később rákérdezett, hogy lépett-e bármit, akkor Sulyok előbb azt mondta, hogy nem. Később viszont azt jelezte – legalábbis Szántó megfogalmazása szerint –, hogy „megbízta a főigazgatót, hogy bizalmasan kezelve az ügyet, jelezze az illetékesek felé, hogy kizárólag ezzel a két pilótával akar utazni a külföldre”.

A HVG több forrásból úgy értesült, végül Kun Szabó István vezérőrnagy, a Köztársasági Elnöki Hivatal Honvédelmi Igazgatóság eddigi igazgatója volt az, aki kijárta, hogy Sulyok delegációja az általa preferált pilótákkal repülhessen. (Ruszin-Szendi Romulusz, az új honvédelmi miniszter nemrég Kun Szabót nevezte meg, mint a Honvéd Vezérkar új főnökének helyettesét, ő mostanra el is foglalta székét.)

Ezzel kapcsolatban Kajári Ferenc altábornagy közölte,

a Sándor-palotából valóban érkezett olyan kérés, hogy megnevezett két pilótával szeretne alapvetően repülni az elnök – ennek a kérésnek a hátteréről azonban a Honvéd Vezérkart nem tájékoztatták. Az utazások előkészítése során a Magyar Honvédség igyekezett a kérésnek eleget tenni, amikor ez megoldható volt.

A Sándor-palota a portál megkeresésére ezzel kapcsolatban csak annyit közölt, hogy „bár a köztársasági elnök egyben a Magyar Honvédség főparancsnoka, az alkotmányos jogállásából fakadóan a Magyar Honvédség fölött sem vezetési, sem szolgálati elöljárói jogkörrel nem rendelkezik”.

Kajári Ferenc altábornagy a pilóták képzettségét, gyakorlatát ért bírálatokra is reagálva elmondta: az állam vezetőit is szállító honvédségi repülőgépek pilótáinak képzése és szinten tartása megfelel a nemzetközi normáknak és szervezeteknek (ICAO, EASA, NATO STANAG). A személyi állomány munkáját pedig az Állami Légügyi Felügyelet (ÁLF) folyamatosan ellenőrzi, mind elméleti, mind gyakorlati területen.

A rendszer felülvizsgálata elengedhetetlen. A január végéig benyújtandó vagyonnyilatkozatoknak már egy új rendszerben kellene készülniük – szögezte le az Országgyűlés elnöke.