2022 februárja óta nem volt ilyen erős a forint az euróval szemben. 353 alá is benézett az árfolyam, jelenleg pedig már 352,2 körül áll.
A Portfolio cikke szerint az erősödésben külső és belső tényezők egyaránt szerepet játszanak. A korrupcióellenes intézkedések, az uniós pénzek hazahozatala mind a forint mellett szól, miközben a nemzetközi bizalom erősödését jól jelzi, hogy a külföldiek forintkötvény állománya nagyon magas, jelenleg a legkeresettebb devizák közé tartozik a magyar fizetőeszköz – írja a portál.
Ami a külső tényezőket illeti, a mai nap már 4,5 százalékot esett az olaj ára, és kedvező hírek jöttek az iráni békével kapcsolatban. Donald Trump ugyanis nemrég bejelentette, hogy az Egyesült Államok nem hajtja végre az újabb, washingtoni idő szerint csütörtök estére tervezett légicsapásokat Irán ellen, „tekintettel a béketárgyalásokon történt jelentős előrelépésre”. Az amerikai elnök hozzátette, hogy az Iránnal kötendő megállapodás helyét és is idejét „hamarosan” bejelentik, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy az iráni kikötők tengeri blokádja érvényben marad egészen addig, míg véglegessé válik a megállapodás.
Donald Trump szerint két-három napon belül megszülethet az iráni békemegállapodás
