Irán;megállapodás;Egyesült Államok;Donald Trump;Hormuzi-szoros;háború Iránban;

Donald Trump amerikai elnök

Donald Trump szerint vasárnap írják alá a megállapodást Iránnal

Teherán ezt egyelőre nem erősítette meg.

Donald Trump amerikai elnök szerint vasárnapra tervezik az Egyesült Államok és Irán közötti megállapodás aláírását.

Trump az erről szóló, a Truth Social közösségi oldalán közzétett bejegyzésében úgy fogalmazott:

„a megállapodás aláírását holnapra ütemeztük, és azt követően azonnal megnyílik a Hormuzi-szoros”. 

Hozzátette, a két ország kapcsolata teljesen más jellegű, és jobb, mint a korábbi amerikai adminisztrációk idején. Az amerikai elnök kiemelte, az egyezmény aláírása nem jelenti azt, hogy Irán rögtön pénzhez jut. Utalt arra, hogy amennyiben a megállapodás feltételei teljesülnek, akkor kaphat Irán könnyítéseket.

„Várakozással tekintünk a közös munka elé Iránnal és a teljes Közel-Kelettel a hosszú távú jövőt illetően”

– fogalmazott az amerikai elnök, ugyanakkor hozzátette, hogy amennyiben a folyamat nem zajlik gyorsan, könnyedén és gördülékenyen, rendelkezésre áll a „végső alternatíva”.

Irán részéről egyelőre nem erősítették meg, hogy az egyetértési nyilatkozatot a két ország képviselői vasárnap aláírják.

Az amerikai-iráni egyeztetések során közvetítő Pakisztán vezető tisztségviselői szombaton azt közölték, hogy az egyezség aláírása elektronikus formában történhet meg, amelyet a következő héttől a gyakorlati részletekről szóló technikai tárgyalások követhetnek. Sebaz Saríf pakisztáni miniszterelnök szombaton úgy nyilatkozott, hogy a megállapodás 24 órán belül várható, Irán részéről ugyanakkor hivatalosan nem erősítették meg a napot, csak annyit ismertek el, hogy közelebb jutottak az egyetértéshez a felek.

Ezzel egy időben az amerikai Középső Parancsnokság (CENTCOM) közölte, hogy az iráni kikötőkre vonatkozó haditengerészeti blokád továbbra is érvényben van. Az amerikai hadsereg közel-keleti térségért is felelős irányítási törzsének szombati bejelentése szerint 141-re növekedett azon, iráni kikötőkből induló vagy oda tartó hajók száma, amelyeket az amerikai erők visszafordítottak.

Csehországban tömegtüntetés, Szlovéniában Janez Janša visszatérése figyelmeztet arra: Európában sem magától értetődő az állami média függetlensége. A Tisza párt számára az a kérdés, miként lehet olyan intézményt építeni, amelyet egy későbbi kormány sem tud elfoglalni.