Szerencsejáték Zrt.;Guller Zoltán; NER;állami kifizetőhely;

Voltak, akik nem lottón nyerték a milliókat

Új korszak jön, de még a választás után is százmilliók vándoroltak a Szerencsejáték Zrt.-től NER-közeli vállalkozásokhoz

Az állami lottócég a jövőben már nem lesz NER kifizetőhely. Új vezető került Guller Zoltán helyére.

Azzal, hogy Kármán András pénzügyminiszter minap azonnali hatállyal felmentette tisztségéből Guller Zoltánt, a Szerencsejáték Zrt. elnök-vezérigazgatóját, a NER egyik legbefolyásosabb, és jellemzően főleg a háttérben mozgó gazdasági és irányítási kulcsfiguráját távolította el az állami vagyon közvetlen közeléből.

Ahhoz képest későn, hogy miközben az ország még a választások eredményével volt elfoglalva, a Szerencsejáték Zrt.-nél újabb, a NER érdekkörébe sorolt cégek örülhettek friss szerződéseiknek. Ahogy azt a Népszava korábban megírta, áprilisban, még a voksolás előtti napokban és órákban, összesen mintegy 1,6 milliárd forintnyi összeg utalására kötött megállapodást a Szerencsejáték Service Nonprofit Kft., főleg kormányközeli és NER-es érdekeltségű vállalkozásokkal.

Az állami lottócég napokban közzétett adatai szerint a gyakorlat tovább folytatódott,

április második felében 11 újabb szerződést kötöttek, összesen mintegy 1,4 milliárd forint értékben.

A pénz oroszlánrészét két jól ismert, az előző kormányhoz köthető vállalat nyerte el.

Mindez nem meglepő, hiszen a lottócég vezetője, Guller Zoltán szakmai és politikai pályafutása az elmúlt másfél évtizedben szorosan együtt mozgott a fideszes kormányzati struktúrák átalakításával és a gazdasági holdudvar kiépülésével. A saját életrajza szerint a közigazgatás felsőbb szintjeire a 2010-es kormányváltás után lépett be, amikor titkárságvezetői feladatokat látott el a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumban. Ezt követően kapott tisztségeket a Humán Jövő Közhasznú Nonprofit Kft.-nél, valamint a Nemzeti Üdülési Alapítványnál is. Karrierjében valódi, áttörésszerű fejlődést azonban a hazai turisztikai ágazat teljes állami központosításának szándéka, s az abban való részvétel hozta meg. Amikor az Orbán-kormány létrehozta a Magyar Turisztikai Ügynökséget (MTÜ), Guller Zoltán kapott bizalmat a felduzzasztott szervezet vezetésére, előbb vezérigazgatóként, majd aztán igazgatóság elnökeként.

Az MTÜ irányítása, komoly lehetőséget adott neki, amivel élt is és közvetlen kapcsolatba került a miniszterelnöki család, elsősorban Orbán Ráhel és üzleti környezetének gazdasági érdekeltségeivel. Az ügynökség által felügyelt és koordinált Kisfaludy-program milliárdos összegű, vissza nem térítendő állami és uniós fejlesztési forrásai a nyilvános pályázati adatok szerint szisztematikusan jelentek meg a kormányközeli luxusberuházásoknál és szállodaprojekteknél, ezzel szemben általános volt az a vélemény, hogy a független piaci szereplők kiszorultak a szubvenciókból. Guller pozícióhalmozóként digitális tartalomfejlesztésért felelős kormánybiztosi feladatokat is ellátott, 2023-ban pedig az állam képviseletében bekerült a frissen megvásárolt Vodafone igazgatóságába is. Sőt, a Budapesti Gazdasági Egyetemet fenntartó alapítvány kuratóriumi elnöki székét is elfoglalta.

Ha mindez nem lett volna elég, 2025 márciusában Nagy Márton akkori nemzetgazdasági miniszter javaslatára kinevezték a Szerencsejáték Zrt. élére, úgy, hogy az MTÜ-ben betöltött igazgatósági elnöki tisztségét megtarthatta. (Közben arról sem lehet megfeledkezni, hogy 2022-ben azt is feladatul kapta, hogy hozza létre a Digitális Magyarország Ügynökséget (DMÜ), majd a működtetéséért felelős miniszteri biztosi posztot is elnyerte. Utóbbit egészen 2023 februárjáig, míg a DMÜ vezérigazgatói székét 2024 novemberig töltötte be.) Szerepe azért is volt jelentős ebben a pozícióban, mert az állami lottótársaság a NER-ben stratégiai fontosságú kifizetőhelynek volt tekintendő. A vállalat marketing- és szponzorációs kereteit kezelő Szerencsejáték Service Nonprofit Kft. szerződésállománya a Rogán Antal vezette Nemzeti Kommunikációs Hivatalon keresztül folyamatosan biztosította a források áramlását a kormányközeli médiaügynökségekhez, alapítványokhoz és rendezvényszervező cégekhez.

A jövőben változik a lottócég szerepe az állami struktúrában

Guller menesztése egyértelmű jele annak, hogy egy korszak ért véget a Szerencsejáték Zrt.-nél, és a vállalat szerepe alapvetően változhat az állami struktúrában. Amikor 2025 márciusában kinevezték, a Népszava egyik forrása azt nyilatkozta: „Ez egy államilag irányított rendszer, amiben az állam érdekeinek, meg az uralkodó politikai csoport érdekeinek a biztosítása nagyon fontos. Ebben a rendszerben a politikusok is versengenek egymással, és egy jó menedzser sokat érhet. Guller Zoltán pedig bizonyította, hogy megállja a helyét”.

A választások után is dőlt a pénz

Az állami lottótársaság napokban közzétett, áprilisi, összesen 11 darab, mintegy 1,4 milliárd forintnyi üzleti szerződése értékének oroszlánrészét két, jól ismert, az előző kormányhoz köthető vállalat nyerte el. A legnagyobb nyertes a Jászai Gellért vezette 4iG Informatikai Zrt. lett. Az infokommunikációs társaság a Cisco FP2140 IPS rendszer egyéves licencmegújításáért nettó 27,4 millió forintot, míg az állami vállalat adatközponti hálózatát vezérlő ACI rendszer megújításáért – piaci forrásaink szerint – rendkívül borsos összeget, nettó 757,4 millió forintot számlázhat ki. Ez a két informatikai tétel önmagában az áprilisi szerződések értékének közel 60 százalékát teszi ki. Az állami vállalat közzététele szerint a szerződéseket mindkét esetben a választások után, az egyiket április 17-én, a másikat április 27-én hozták tető alá.

A másik nagy nyertes is régi ismerős a Szerencsejáték Zrt. kontraktusai között. A p2m Informatika Kft. három, nagy értékű megbízást is kapott, amelyeket az állami kommunikációt és szervezetfejlesztési keretszerződések részeként „hívtak le”. Mint korábban megírtuk, a Rogán Antal felügyelete alá tartozó Nemzeti Kommunikációs Hivatal szervezetfejlesztési keretszerződései alapján a p2m Informatika Kft. és a p2m Consulting Kft. alkotta konzorcium nyerte el mind a 265 megbízást, mintegy 20 milliárd forint értékben, 2021 és 2025 vége között. A p2m Informatika Kft. egyik tulajdonosa, Szabad Tamás közvetlen szálakkal kötődött a Rogán Antal-féle Miniszterelnöki Kabinetiroda legbelső köreihez. Szabad Tamás Balásy Gyulának, a kormányzati propagandakampányokat milliárdokért gyártó Lounge-cégcsoport első emberének középiskolai osztálytársa és korábbi közvetlen üzlettársa volt.

A most tető alá hozott szerződések közül az egyik szenior szakértői feladatokat takar nettó 56 millió forintért, a második egy cloudstratégia kialakítására szól nettó 55 millió forintért, a harmadik pedig kiberbiztonsági szakértői támogatásra szól, amelyet nettó 61,6 millió forintra kötöttek meg. Ezek összesen 172,6 millió forintot jelentenek. E szerződéseket ugyan az áprilisiak között tették közzé, de a keltezésük februári és márciusi. Ami igazán figyelemre méltó, az a szerződések időtartama. Egyik esetben sem éri el az egy évet, sőt a cloudstratégia kialakítása esetében alig két hónapos időszakról beszélünk.

A listán szerepel még a Panor Informatika Zrt. nettó 82,1 milliós „tape library” beszerzése; ez úgynevezett szalagkönyvtáras, nagyméretű adattároló rendszereket jelent. A cég Emőri Gábor érdekkörébe sorolható, akinek az i-Cell Mobilsoft Zrt. az elmúlt évtizedben a HU-GO elektronikus útdíjrendszer technológiai kialakításában és működtetésében vállalt kulcsszerepet.

Az Orbán-kormány 2025 júliusában egy salátatörvény elfogadásával gyakorlatilag bűncselekménnyé nyilvánította a kriptoeszközökkel való kereskedelmet.