Szijjártó Péter;Országgyűlés;nemzetbiztonsági bizottság;BYD;Tisza Párt;

Korábbi felvétel

Szijjártó Pétert is meghallgatnák a nemzetbiztonsági bizottság ülésén a BYD-nél vállalt pozíciója miatt

Az Információs Hivatal és az Alkotmányvédelmi Hivatal főigazgató-helyetteseit már meghallgatták, az ülésen elhangzottakat 2051. december 31-ig titkosították.

Szijjártó Péter volt külgazdasági és külügyminisztert is meghallgatná az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának ülésén a Tisza Párt, hogy konkrét kérdéseket tehessenek fel neki az új pozíciójával kapcsolatban – mondta Czakó Czirbus Pál, a bizottság kormánypárti tagja a testület szerdai, zárt ülése után.

A Tisza által kezdeményezett ülés után – amelynek napirendjén a volt tárcavezetőnek a BYD kínai autógyártó cégnél vállalt pozíciójából fakadó esetleges nemzetbiztonsági kockázatok szerepeltek – Czakó Czirbus Pál elmondta: álláspontjuk szerint ilyen kockázatot rejthet, hogy egy volt külügyminisztertől – akinél minősített adtok tömkelegei vannak – egy olyan vállalathoz, közeghez jutnak információk, „amely nem a mi szövetségi rendszerünkön belül van”.

– Mi a NATO és az Európai Unió tagjai vagyunk, míg Kína nem tartozik ebbe a szövetségbe, ahogy ez a vállalat sem, amelyről tudjuk, hogy vezérigazgatója a Kínai Kommunista Párt tagja

– fogalmazott.

A tiszás bizottsági tag elmondta: Szijjártó Péter előéletével kapcsolatban azt lehet tudni, hogy a szövetségi rendszert többször elárulta az elmúlt 16 évben. – Az uniós bizottsági ülések szüneteiben telefonon felhívta Szergej Lavrov orosz külügyminisztert, ugyanakkor azt is lehet tudni, hogy a BYD-ért lobbizott, de említhetném a legnagyobb botrányt, az orosz hekkertámadást – mondta a képviselő, aki szerint felmerül az a kérdés, hogy Szijjártó Péter vajon a magyar vagy a külföldi érdekeket szolgálta.

Apáti István (Mi Hazánk), a testület elnöke az ülés után elmondta, hogy az Információs Hivatal és az Alkotmányvédelmi Hivatal főigazgató-helyetteseit is meghallgatta a bizottság, az ülésen elhangzottakat 2051. december 31-ig titkosították.

Úgy fogalmazott,

„tűt próbálunk keresni a szénakazalban, hiszen nagyon nehezen detektálható, hogy mik hangzottak el jelen esetben Szijjártó Péter és a szóban forgó kínai vállalat vezetői között”.

Kétségtelenül egy sajátos körülmény, sajátos politikai helyzet, ami most előállt – tette hozzá.

Az ülésről elmondta, hogy új, releváns információ szerinte nem hangzott el az üggyel kapcsolatban. Jelezte, hogy jelenleg konkrét kezdeményezés még nem érkezett Szijjártó Péter meghallgatása iránt. Apáti ugyanakkor úgy látja: ebből az esetből kiindulva érdemes lenne egy szabályozást felállítani és fokozott ellenőrzési körbe vonni, amikor valaki nemzetközi cégtől, nagyvállalattól érkezik a magyar politikába vagy fordítva, hogy felmerülhet-e bármilyen érdekellentét, nemzetbiztonsági kockázat.

Magyar Péter még június elején mentette fel Gaál Szabolcs Barnát, most bejelentették, ki lesz a KEHI következő vezetője.