Álláspontját Fedorov azután tette közzé, hogy július 14-i elbocsátása óta többször is találkozott Zelenszkijjel, miközben országszerte tüntetéseken követelték újbóli kinevezését a védelmi miniszteri posztra. Az elnök előzőleg azt mondta, többféle pozíciót is felajánlott neki, köztük a katonai innovációért felelős miniszterelnök-helyettesi pozíciót.
Újságírókkal írásban megosztott válaszában azonban Fedorov kijelentette, hogy csak olyan tisztséget fogad el, amelynek segítségével érdemi változásokat érhet el.
„Hálás vagyok az elnöknek az összes felajánlott lehetőségért. De az országban ma csupán három olyan pozíció létezik, amely (...) ténylegesen alakítja a háború menetét: az ukrán elnök, a védelmi miniszter és az ukrán fegyveres erők főparancsnoka” – írta. „Ezért a védelmi miniszteri poszton kívül semmilyen más tisztséget nem fogok elfogadni.”
Fedorov felidézte, hogy csapatával 2026 januárjában az elnök kérésére csatlakozott a védelmi tárcához, azzal a konkrét tervvel, hogy megerősítsék a légvédelmet, tartsák a frontvonalat és megbénítsák Oroszország gazdaságát.
„Az elmúlt hat hónapban ezt a tervet következetesen végrehajtottuk. Az elmúlt évek után Ukrajna először kezdte átvenni a kezdeményezést. Közös eredményeink (…) olyan lehetőséget teremtettek, amelynek segítségével erővel békére kényszeríthetjük Oroszországot. És nem engedhetjük meg magunknak, hogy ezt (a lehetőséget) elveszítsük” – tette hozzá.
Hangsúlyozta, hogy csakis a védelmi miniszterség biztosíthat számára tényleges hatalmat „biztosítana a beszerzési korrupció leküzdéséhez, a hadsereg átalakításának befejezéséhez, az ellenség elleni aszimmetrikus műveletek megtervezéséhez és végrehajtásához, a rendszeren belüli hazugságok és a felelősségre vonhatatlanság kultúrájának felszámolásához”.
A széles körű tiltakozások után Zelenszkij leváltotta Szirszkij főparancsnokotBár az Elnöki Hivatal csütörtökön azt közölte, hogy Zelenszkij és Fedorov között még folynak a tárgyalások, az elnök legutóbbi kijelentései a Kyiv Independent szerint arra utaltak, hogy aligha fogja megváltoztatni a korábbi irányt. Az ukrán hírportál ugyanakkor rámutatott, hogy az elnök nyilvánosan csak egy dologgal magyarázta Fedorov leváltását, a súlyos ellentéttel közte és Olekszandr Szirszkij főparancsnok között. Szirszkijt végül a tiltakozásoknak engedve kedden szintén menesztette, teljesítve ezzel a tüntetők két követelésének egyikét.
Mivel a másik követelésük, Fedorov visszahelyezése továbbra sem teljesült, a szervezők péntektől országos tüntetést hirdettek.
Egy másik ukrán hírportál, a Kyiv Post a fejlemények kapcsán rámutat, hogy Fedorov a lakosság nagy arányú támogatását élvezi, amikor a mindent vagy semmit álláspontot képviseli. A Rating Group közvélemény-kutató hét eleji felmérése szerint az ukránok 72 százaléka ellenezte leváltását, míg 55 százalékuk támogatta Szirszkij főparancsnok eltávolítását. Zelenszkij pedig teljesítette a kevesebb nyilvános támogatással bíró követelést, egyelőre azonban nem engedett az ukránok háromnegyedének támogatását élvező követelésnek, ami miatt egyre nagyobb nyomás nehezedhet rá.
Az elnök időközben Jevhen Hmarát, az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) eddigi főnökét, a nagy hatótávolságú csapásmérésekért felelős Alfa különleges erők korábbi parancsnokát bízta meg a védelmi minisztérium vezetésével, Szirszkij helyére pedig a katonák körében is nagy tiszteletnek örvendő 43 éves Mihajlo Drapatij vezérőrnagyot nevezte ki, amit Fedorov üdvözölt.
Zelenszkij már keresi Szirszkij utódját, haditechnológiai ügyek főnökeként hozná vissza FedorovotVolodimir Zelenszkij lecserélte a nemzetbiztonsági tanács vezetőjét is, miközben folytatódtak a Mihajlo Fedorov menesztése elleni tüntetésekJevhen Hmarát, az Ukrán Biztonsági Szolgálat megbízott vezetőjét jelöli új védelmi miniszternek Volodimir Zelenszkij
