Magyar Honvédség;Csád;Orbán Gáspár;misszióvezető;

Orbán Gáspár (balra) a 2020-as tisztavatáson

Királyfinak hívták Orbán Gáspárt a háta mögött a csádi misszióban, aki állítólag olyan volt, mint egy „hadgyakorlatra betévedt filozófus”

Akadt olyan alkalom, amikor a misszióvezető megfigyelt egy tevefejést, a magyar nagykövetségnek szánt villa egy forrás szerint pedig úgy nézett ki belülről, mintha „Győzike lett volna a lakberendező”.

Több mint 5 milliárd forintot fordítottak volna 2026-ban a csádi katonai misszióra - írja a Magyar Hang a Honvédelmi Minisztérium tavaly novemberben készült előterjesztés-tervezete alapján.

A dokumentumban több mint 4 milliárd forintos missziós költség és további 1 milliárd 150 millió forintnyi nemzetbiztonsági kiadás szerepelt, miközben az előzetesen tervezett kétszáz magyar katona végül nem utazott ki az afrikai országba.

A lap szerint Orbán Gáspár volt az egész csádi kiküldetés misszióvezetője. A százados gyakran tartózkodott Csádban, többnyire civil ruhában, időnként azonban egyenruhát is viselt. Egy alkalommal egy másik százados rangjelzését is leszedték, hogy a csapatban ne legyen vele azonos rendfokozatú magyar. A cikk egyik forrása szerint a misszióvezető úgy viselkedett, mint egy „hadgyakorlatra betévedt filozófus”. Gyakran használta a sivatag közepén is működő Iridium műholdas telefont, amelynek készülékára közel egymillió forint volt, és a hívásokért is magas percdíjat kellett fizetni.

Orbán Gáspárt a magyar csapat egyes tagjai a háta mögött „királyfinak” nevezték. A Magyar Hang olyan történetekről is beszámolt, amelyek szerint a misszióvezető tevefejést figyelt meg.

A lap a biztonsági helyzetre hivatkozva hosszabb időre a szállodában maradó magyarokról is hallott. A honvédség egyik, Csádba készülő repülőgépe pedig 2024 nyarán addig nem indulhatott el Magyarországról, amíg Szergej Lavrov orosz külügyminiszter gépe el nem hagyta a n’djamenai repülőteret. A küldetéshez nemcsak katonák kapcsolódtak. A helyszínre 2023. szeptember 20. és október 4. között öt oktató utazott ki, majd november 17. és december 9. között további hat ember tartott képzéseket. A gödöllői Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem elismerte munkatársai csádi jelenlétét, de azt közölte, hogy a szakmai anyagok áttekintése és a hivatalos tájékoztatás összeállítása még folyamatban van.

A magyar fél egy villát is hosszú távra kibérelt, amelyet a későbbi magyar nagykövetség épületének szántak. Az ingatlan felújítását az Inrimars intézte. A cikk egyik megszólalója a berendezést úgy írta le, mintha „Győzike lett volna a lakberendező”. A csapat fele végül átköltözött az épületbe, de csak egyetlen napra: az első esti zuhanyzáskor egy magyart megrázott a kóboráram, ezért másnap biztonsági okokból mindenki visszatért a szállodába.

A 2024. májusi csádi elnökválasztás előtt egy furcsa dolog történt. A helyi titkosszolgálatok átkutatták a magyar delegáció szállodai szobáit, és elvitték a kézifegyvereket, a golyóálló mellényeket, a drónt, a hőkamerát, valamint minden olyan eszközt, amelyet veszélyesnek ítéltek. A honvédség katonái ekkor már a francia katonai bázison laktak, ezért az intézkedés a biztonsági cég munkatársait és a többi magyart érintette. A lap értesülése szerint a lefoglalt felszerelést később sem adták vissza.

A hivatalos indoklás alapján a magyar katonai jelenlét célja a csádi erők kiképzése, a terrorizmus elleni fellépés támogatása, valamint a Száhel-övezetből Európába irányuló illegális migráció korlátozása lett volna. A csádi megbízatás hazai fontosságát jelezte, hogy Nagy István agrárminiszter és Szijjártó Péter korábbi külügyminiszter is ellátogatott N’Djamenába. A Magyar Hang ugyanakkor azt írta, nem tudja, miért maradt el végül a kétszáz fős katonai kontingens kiküldése.

Elkísértük a HepaGo szociális munkásait egy átlagos józsefvárosi délutánra. Riport.