Drámai katonai értékelés sokkolta az ukrán és európai politikusokat. Ukrajna londoni nagykövete vészjóslóan azt közölte, hogy hazája sohasem lép be a NATO-ba. Nem lesz a katonai szövetség tagja, legalábbis ennek a szövetségnek soha. Valerij Zaluzsnij gondolatai egy euróintegrációs nagyköveti tanácskozáson hangzottak el Kijevben.
A Jevropejszka Pravda tudósítója számolt be az elhangzottakról úgy, hogy sokaknak először fel sem tűnt Valerij Zaluzsnij értékelésének lényege.
Az ukrán hadsereg korábbi főparancsnoka szerint a NATO nincs abban az állapotban, hogy be tudja fogadni tagjai sorába Ukrajnát. Elavult, máig II. világháborús doktrínák szerint működik a katonai szövetség.
Méghozzá úgy, hogy jelenlegi állapotában egyedül nem lenne képes megvédeni magát Oroszországgal szemben. Vagyis mostanra kialakult egy olyan kölcsönös biztonságpolitikai függés, amely csakis egy új, közös katonai és politikai struktúra felállításában kínál megoldást.
Zaluzsnij a kemény állításai mellett a sorok között fogalmazva három jellemzővel írta le a jövendő európai védelmi megoldást.
Szerinte – és ezt már korábban többször kifejtette – nincs hatékony reakció a külső fenyegetésekkel szemben közös, európai irányítás alatt működő, korszerű haderő nélkül.
Egy lehetséges verziónak említette a Közös Készenléti Erőket (JEF). Ez a felismerés, bár más formációban, már megszületett a kontinens vezető politikusainak a többségében. Azonban hosszú ideig, ahogyan az lenni szokott, a gyakorlati haladást gátolta a rosszul értelmezett nemzeti érdekekhez való ragaszkodás. A németek, a franciák, a britek és az olaszok körében olyan kérdések akasztották meg a haladást, hogy hol kéne lennie a központi parancsnokságnak, és a haderőhöz kapcsolódó költések hogyan terüljenek el a legigazságosabban a szereplők katonai nagyvállalatai között. A jelek most arra utalnak, hogy a két-három-négy oldalú együttműködések nyomán az élet kényszeríti ki a haladást az összeurópai hadsereg felállításában.
A másik rendkívül jelentős eleme a kontinens önálló biztonságpolitikai építkezésének a nukleáris védelmi ernyő megléte. Furcsamód pont ez a nagyon kényes téma váltotta ki a legkevesebb bizonytalanságot. Az atomfegyverzettel rendelkező franciák és britek nem hagytak kétséget afelől, hogy saját maguk nukleáris biztonságát nem tudják, és nem is szándékoznak megoldani a két ország államhatárain belül. A nukleáris fenyegetettség, bárhonnan is jelentkezik, a kontinens egészét érinti. Így a francia és brit politikusok egyértelmű nyilatkozatai meghúzták az összeurópai nukleáris biztonság majdani kereteit, a szükséges gyakorlati lépésekkel együtt.
Franciaország növeli a nukleáris arzenáljátZaluzsnij nem leplezte, hogy bár Európában jelenleg egyedül Ukrajnának van ütőképes hadserege, a nyugati államok pénzügyi támogatásáról és a haditechnológiák terén ismert képességekről Kijev nem tud lemondani.
Izgalmas jellemzője volt a londoni ukrán nagykövet gondolatainak, hogy a lehetőségekről, a szükséges lépésekről beszélve nem említette az Egyesült Államokat.
Ukrajna a saját bőrén tapasztalta meg, hogy különösképpen Donald Trump elnöksége idején, illetve amíg az alelnök, JD Vance által is képviselt amerikai önzés uralja a Fehér Házat, Washingtonra mint szövetségesre nem lehet számítani. Vagyis üzletelni lehet Trumppal (bár még azt is óvatosan!), de hosszú távú biztonságpolitikai partnerséget építeni semmiképp. Elég a legutóbbi Patriot-fordulatra gondolni, és minden világossá válik. Trump bejelentette, hogy át fogják adni a PAC–3 Patriot rakéták gyártási licencét Kijevnek. Mivel jelenleg nagy hatékonysággal ez a rendszer képes megsemmisíteni a ballisztikus rakétákat, az amerikai elnök ígérete fordulatot jelzett Washington korábbi elutasító álláspontjához képest. Természetesen, ahogyan már korábban számtalanszor, Trump ezt a vállalását is megszegte. Sőt, a hírek szerint az ulránok még azokat a rakétaszállítmányokat sem kapták meg, amelyek a korábbi ütemezés szerint be voltak tervezve. Így fordulhatott elő, hogy augusztus első hetében az egy támadási hullámban Kijevre kilőtt hét ballisztikus rakétából egyet sem tudtak semlegesíteni a főváros köré telepített Patriot egységek. Nem tudtak, mert ahogy keserűen bevallották, nem volt mit betölteni a csőbe.
Mindenki elkezdett célozgatni, hogy még az idén véget érhet az orosz-ukrán háború, a Putyin-rezsimhez hasonlóan kezd megszégyenülni az Egyesült Államok isEgyszerűen nincs elég amerikai rakéta, Donald Trumpnak szólni kellett, hogy ne szélesítse ki az Irán elleni háborútFájdalmas felismeréseket tartalmaznak Zaluzsnij mondatai. Olyan súlyú gondolatokról van szó, amilyeket a világpolitika döntéshozói megtanultak komolyan venni. Nem véletlenül van jelentősége annak, amit az ukrán hadsereg korábbi főparancsnoka mond. A tábornok most Londonban dolgozik nagykövetként. Sohasem volt rá jellemző a sok beszéd, a szereplési vágy. Ha valamit mondott, az mindig jelentett valamit. A prognózisai beváltak, értékeléseivel pedig rendre megelőzte az európai háborúról megszólaló politikusok döntéseit.
Zaluzsnij gondolatait ajánlatos ezúttal is komolyan venni, ugyanakkor meg kell érteni, hogy miért pont most tartotta időszerűnek a megszólalást. Európa államai több rendkívül fontos döntést hoztak az utóbbi időben. Lehet, hogy Zaluzsnij nehézkesnek érzi a sokszor lassúsággal vádolt európai döntéshozatalt?
Az, hogy rendeződött az ukrán pénzügyi csomag elfogadása, több évre megoldotta a közös erőfeszítések finanszírozását. Ukrajnának ez létkérdés volt. A hadsereg ellátása biztosított, a hazájukat és Európát védő katonák megkapják a zsoldjukat, az ukrán állam költségvetése sem omlik össze. De döntöttek Európa vezetői több védelmi, fegyverkezési kérdésben is. Az öreg kontinens a békés gyarapodás évtizedei után, szembesülve az ukrán háború borzalmaival és az agresszor csillapíthatatlan birodalmi vágyaival, kénytelen világgazdasági és belső, jóléti terveit a katonai logika mentén korrigálni. Több európai fővárosban nyíltan kimondják, hogy a fegyverkezés, a hadseregek intenzív építésének a korszaka előtt állunk.
Európa gazdag. Az államok többsége a világgazdaság pénzügyi elitjéhez tartozik. De globális mércével nézve még a szerényebb teljesítményű uniós csapattagok is jóléti államoknak számítanak. Vannak, akik azt mondják, hogy a hadiipari fejlesztésekbe, a katonai célú gyártási kapacitások példátlan felfuttatásába tervezett költések serkentőleg hathatnak a gyengélkedő európai gazdaságokra. Mások már most, egyelőre halkan, azt jelzik, hogy az euró-százmilliárdok bizony hiányozni fognak a kényes költségvetési sorokból.
Nagyon rossz hírt kapott Vlagyimir Putyin a benzinkatasztrófája melléBiztosak lehetünk abban, hogy a történelmi hagyományokat követve bőven lesznek olyan politikusok, akik felfedezik a jóléti, szociális demagógiában rejlő lehetőségeket. Hirtelen nem várt, ilyen arcukat eddig nem mutató pártvezetőkről derül majd ki, hogy békeharcosok. Kormányokra fogják rásütni a háborúpártiság billogját. Úgy állítják majd be, mintha a védelmi képességek megerősítése egyenlő lenne a háborús készülődéssel, a bárkit is fenyegető agresszióval. Nem lehet kétségünk, hogy kommunikációs munícióval bőségesen el lesznek látva a „békepárti” kritikusok. Csak gondoljunk bele, hogy a 10 állam által elindított páneurópai lég- és rakétavédelmi Freya-program becsült, nem hivatalos fejlesztési költsége valahol 4 és 6 milliárd euró közé eshet. A sikeres munka nyomán a rendszer összeurópai felállításának a számlája sok 100 milliárdos nagyságrendű lesz.
Vagy ott van a NATO keleti határvidékét, a több ezer kilométeres sávot védeni hivatott drónfalterv. A hidegháborús vasfüggöny modern kori megfelelője Finnország északi határvidékétől húzódna Romániában a Duna-deltáig.
Ennek a rendszernek az összetettségét ismertette Robert Brovdi „Magyar”. Az ukrán hadsereg pilóta nélküli erőinek a parancsnoka nem a levegőbe beszél, mivel ő pontosan tudja, hogy a modern hadviselésben hogyan lehet, sőt kell lefedni egy területet, hogy azon ne legyen kedve senkinek sem áttörni. A számok itt is szédítőek: 100 milliárdokról beszélnek a szakemberek.
A haditechnikai tervek sorában már most meg lehet említeni az ötödik generációs vadászgéphez fűződő elképzeléseket, valamint a katonai műholdprogramot, ami nélkül az európai haderő egy bekötött szemű katonához lenne hasonló.
Az már most borítékolható, hogy Oroszország propagandája háborús fenyegetésről és agresszív szándékokról harsog majd. Ebben az sem fogja zavarni Moszkvát, hogy most éppen az ő katonái gyilkolnak az Ukrajnában zajló harcokban. Európának képesnek kell lenni megvédeni önmagát. Ezt nem vitathatja senki. Hogy kitől? Ezekben a hetekben Irán több európai államot is azzal fenyegetett meg, hogy rakétáival csapást mérhet rájuk. Nagy-Britannia, Franciaország, Németország, Ukrajna, Dánia és Románia kapott ilyen fenyegetést. Márpedig Teherán esetében minden európai országnak komolyan kell vennie az ilyen üzeneteket.
A háború elérte Moszkvát, az ukránok megtalálták a módját, hogyan kopoghatnak be a vérontáshoz rideg közönnyel viszonyuló oroszokhoz