Monza a Ferrari otthonának számít, a hétvégi Olasz Nagydíjon ugyanakkor legalább akkora támogatásra számíthat a közönségtől Andrea Kimi Antonelli. A 20. születésnapját a múlt héten ünneplő Mercedes-pilóta a szezon második felére fordulva egyaránt 59 pontos előnyben van csapattársával, George Russell-lel, valamint a ferraris Lewis Hamiltonnal szemben.
Az idény eleje egyértelműen a Mercedes szárnyalásáról szólt, ugyanakkor a német istállónál rendre előfordultak megbízhatósági problémák. Antonelli már a szezon felénél eljutott az utolsó büntetlenül használható motoregységéig. Mivel a soron következő négy futamból hármat utcai pályán rendeznek, a Mercedes inkább a hosszú egyenesekkel tarkított Monzában vállalja az alkatrészcseréket és az azzal járó büntetést. A német alakulat nem csak a belső égésű motort cseréli, a pilóta teljesen új erőforrást kap, így vasárnap a mezőny végéről lesz kénytelen rajtolni.

„Kissé furcsa hétvége lesz, mert ez a hazai versenyem, de már előre tudom, hogy az utolsó helyről fogok rajtolni.
Monacóban minden az időmérőről szól, és Zandvoortban is nagyon fontos volt. Monzában ezzel szemben, ha megvan a versenytempód, sokkal könnyebben törhetsz előre. Ez volt az egyik szempont, ami miatt ezen a pályán vállaltuk a büntetést. Ezen a hétvégén kicsit másképp fogunk dolgozni, mint általában. Csak a versenybeállításokra fogunk figyelni, aztán meglátjuk. Szerintem a legjobb ötbe kerülés elérhető lesz” – tekintett előre Antonelli, aki nem tartotta kizártnak, hogy az időmérőn szélárnyékkal segítse Russellt. A Mercedes eközben motorfejlesztésen is dolgozik, a hajtóegység októberre készülhet el, használata pedig újabb öt rajthelyes büntetést eredményezhet majd.
A Ferrari viszont már második továbbfejlesztett motorját veti be. A hírek szerint a fejlesztés 15 extra lóerőt biztosít, ami körönként két tizedmásodperc javulást eredményezhet. A maranellóiak ezúttal Milánóban kezdték a hangolódást, Charles Leclerc és Hamilton a Piazza Duomón szurkolók tömege előtt állt színpadra. A hétszeres világbajnokot ezúttal édesanyja, Carmen Larbalestier is elkísérte az ünnepségre.
Biggest cheer of the day! ???? pic.twitter.com/JfIqAJcAc4
— Scuderia Ferrari HP (@ScuderiaFerrari) September 2, 2026
Hamilton korábban ötször győzött már Monzában, Ferrari-pilótaként viszont még nem tudott diadalmaskodni az Olasz Nagydíjon. Ez Leclerc-nek kétszer sikerült, az első ferraris szezonjában, 2019-ben, aztán 2024-ben jött az ismétlés.
The SF-26: Monza edition ❤️ pic.twitter.com/PlBj40zZCw
— Scuderia Ferrari HP (@ScuderiaFerrari) September 1, 2026
A Ferrari ezen a hétvégén Michael Schumacher előtt is tiszteleg – többek között az autója festésével, amivel a német legenda 1996-os első ferraris idényét idézik meg. A 2013. december 29-én síbalesetet szenvedett hétszeres világbajnok 30 éve nyert először Monzában a vörösökkel, és 20 éve utoljára.
A Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) csütörtökön közölte, hogy mivel a hétvégére tartós napsütést és 30 Celsius-fok feletti hőmérsékletet várnak, hőségriadót hirdet.
A szabályok értelmében ilyen esetekben a versenyzők felvehetik az autóban a hűtőmellényüket, melyhez a járművekbe építenek egy a hűtőfolyadékot keringető rendszert is. Mivel ez extra kilogrammokat jelent, nő a hivatalos súlyhatár, s azok, akik lemondanak a hűtőmellény használatáról, az esélyegyenlőség jegyében kötelesek extra súlyokkal helyettesíteni a rendszert.
A szervezők azonban így is telt házas versenyre, rekordot jelentő 400 ezres hétvégi közönségre számítanak. A monzai hétvége pénteken két szabadedzéssel veszi kezdetét, a vasárnapi Olasz Nagydíj vasárnap 15 órakor rajtol.
Nem gyógyult meg, Monzában sem versenyezhet a Red Bull pilótájaForma–1: Colapintóval hosszabbított az AlpineForma-1: Lando Norris a Hungaroring után Zandvoortban is nyert
