eljárás;Lázár János;építkezés;engedélyek;kormányhivatal;batidai vadászkastély;

Lázár János kastélya mellett napelempark és több más létesítmény is engedély nélkül épült az erdőben

Az erdészeti hatóság a korábban ismert teniszpályán túl utakat, parkosított részeket, tavakat és két gazdasági épületet is felsorolt az engedély nélkül kialakított létesítmények között.

Nemcsak a korábban már ismert teniszpálya, hanem napelempark, utak, parkosított részek, tavak és két gazdasági épület is engedély nélkül került a Lázár János batidai kastélya melletti erdőbe - írja az Átlátszó a Bács-Kiskun Vármegyei Kormányhivatal válasza alapján.

A hatóság arra kötelezte az ügyfelet, hogy szüntesse meg az engedély nélküli igénybevétellel kialakult állapotot és gondoskodjon a helyreállításról.

A lap tavaly decemberben még a 2022-ben kialakított teniszpályáról számolt be. Az érintett erdő Lázár János magántulajdona, a helyi építési szabályzat alapján pedig az adott, „Mát.” besorolású területen nem lehet teniszpályát létesíteni. Az Átlátszó későbbi érdeklődésére 2026 májusában derült ki, hogy a kormányhivatal eljárást folytat az ügyben.

A mostani hatósági válaszból vált ismertté a vizsgált létesítmények teljesebb köre. A kormányhivatal az utakat, a teniszpályát, a parkosított részeket, a tavakat és környezetüket, a napelemparkot, valamint két gazdasági épületet nevezett meg. Az erdő engedély nélküli igénybevétele miatt 12 935 250 forint erdővédelmi bírságot is kiszabtak.

Mint korábban beszámoltunk róla, Lázár János korábban maga írt arról, hogy 13 millió forintos bírságot kapott, és minden létesítményt el kell bontania. A volt építési miniszter azt közölte, hogy mulasztást elkövethetett, szándékos jogsértést vagy károkozást azonban tagadott, az erdészeti hatóság eljárását pedig sem méltányosnak, sem igazságosnak nem tartotta.

A volt miniszterelnök hétpontos tervéből rejtélyesen kimaradt ötödik pont nyomába eredtünk. Takács Péter bölcsek tanácsáról beszélt lapunknak a CÖF döntése kapcsán, miszerint mégsem lesz békemenet október 23-án.