„Különleges élmény volt vezetőként végigkísérni, ahogyan egy kicsi, családias budapesti kezdeményezésből fokozatosan egy egész Kárpát-medencét átölelő, mára több mint nyolcezer fiatalnak fejlődést biztosító, nemzetközileg is jegyzett tehetséggondozó műhely épült az MCC-ből” – idézett a HVG a laphoz eljutott búcsúlevélből, amelyet Szalai Zoltán, immár volt főigazgató írt a Mathias Corvinus Collegium hallgatóihoz.
A főigazgató levelében úgy fogalmazott, szívből drukkol, hogy „a műhely minden pedagógiai, közösségépítő és tehetségtámogató értéke változatlanul megmaradjon”. Azt is hozzátette, hogy távozása nem az ő elhatározása volt, hanem az intézmény új vezetőinek döntése értelmében szűnt meg a munkája, vagyis elbocsátották – tette hozzá a portál. Emlékeztettek, Szalai Zoltán éveken át vezette Orbán Balázzsal együtt Mathias Corvinus Collegiumot, az azóta EP-képviselőként újrakezdő Orbán Balázs viszont már júliusban lemondott az intézményt fenntartó alapítvány kuratóriumi elnöki tisztségéről.
Tizennégy kekvát törölt a Fővárosi Törvényszék, vége az MCC-nek, de Schmidt Mária és Áder János alapítványának isAhogy arról lapunk is beszámolt, az MCC felszámolása a többi felsőoktatási tevékenységet nem végző közérdekű vagyonkezelő alapítvánnyal együtt augusztus 31-ével zárult le. A Miniszterelnökség szerint a kekvák megszüntetésével legalább 1284 milliárd forint könyv szerinti értékű közvagyon kerül vissza közvetlen állami ellenőrzés alá. Bár az alapítványoknak lett volna lehetőségük más jogi formában tovább működni, a Fővárosi Törvényszékhez egyetlen változásbejegyzési kérelem sem érkezett, így azok jogutód nélkül megszűntek, köztük az MCC is.
FAZ: Állami irányítás alá kerül az MCC, miközben megőriznék az „értékes” oktatási programjaitSkrabski Fruzsina Mészáros Lőrinctől és más NER-oligarcháktól várja az MCC megmentésétOrbán Balázs lemondott, távozik a Mathias Corvinus Collegium Alapítvány éléről
