Ryanair;Magyar Nemzet;hazugság;közlemény;extraprofit;Nagy Márton;

2022-06-21 11:32:00

A Ryanair már az ötödik napja hirdeti a honlapján, hogy a Magyar Nemzet hazudott

Az mondjuk önmagában annyira nem újdonság, hogy a kormányközeli napilap hasábjain esetenként valótlanság jelenik meg, az viszont igen, hogy ezt ilyen nyíltan reklámozza is valaki.

A Ryanair vs Orbán-kormány csörte legújabb adásait szemlélve lassan kedvünk támad hátradőlni, kérni egy kis popcornt és kólát, mint a moziban, és ha nem a magyar emberek látnák kárát az egész műsornak, akár még azt is mondhatnánk, hogy vicces.

Az ír fapados légitársaság olyan intenzíven vetette bele magát a csetepatéba, hogy honlapján is akciózni kezdett, miután a Magyar Nemzet néven megjelenő kormánypárti lap forrás megjelölése nélkül azt állította, hogy a kormány úgynevezett extraprofitadójának áthárítását követően a már kifizetett júliusi jegyek mintegy hatvan százalékát lemondták az utasok. Az ír fapados korábban lapunkkal azt közölte, hogy a kormánylap állításai hamisak és egyértelműen kitaláltak, az utasok kevesebb mint 3 százaléka élt azzal a lehetőséggel, hogy lemondja a jegyét az eredeti ár visszatérítése mellett.

Hogy mindezt tovább nyomatékosítsák - szúrta ki elsőként a 444 -, a légitársaság nyitóoldalán az alábbi, június 17-i keltezésű bejegyzés fogadja a nagyérdeműt, már ha Magyarországról érkezik a látogató:

Az érdeklődőknek bővebben is kifejtik a mondanivalót, az elhelyezett linkre kattintva megjelenik egy, már-már szokásossá vált, intenzív idiótázással megfűszerezett közlemény. Ez eképpen hangzik:

„A Magyar Nemzet állításai hamisak és egyértelmű kitalációk. A július 1. utáni utakra jegyet foglaló Ryanair-utasok kevesebb mint 3 százaléka döntött úgy, hogy él az út lemondásának lehetőségével, a jegy teljes árának visszatérítése mellett. Ezeket a helyeket most újra lefoglalhatják a magyar családok. Több mint 97 százalék döntött úgy, hogy kifizeti Nagy miniszter veszteséges légitársaságokra kivetett hamis és idióta »extraprofit-adóját«, ami az olyan magyar családok ezreinek fogja megdrágítani a Magyarországról és Magyarországra történő utazást, akik az olcsó repülés lehetőségével élve tudják látogatni a szerte Európában élő és dolgozó barátaikat és családtagjaikat. Nagy miniszternek bocsánatot kellene kérnie azoktól a magyar családoktól, akiknek az idióta adója miatt magasabb jegyárat kell fizetniük.”

Mint ismert, a kormány fogyasztóvédelmi eljárást indított az adó áthárítása miatt. Egyébként miután az ágazat a koronavírus-járványhelyzet miatt rendre brutális veszteségeket termel, több más légitársaság is jelezte már, hogy áthárítják az Orbán-kormány megszorításait, igaz, ők igyekeznek a Ryanairnél csendesebben intézni ezt.