MÁV;menetrend;vonatközlekedés;vonalbezárás;

Végül nem térnek vissza a vonatok a bezárt mellékvonalakon, csak a menetrend változik

A vasúttársaság még augusztus elején közölte, hogy az év végén kiértékelik a „próbaidőszak” tapasztalatait. Megszűnő buszjáratokkal, módosított menetrendekkel, valamint az útvonalakat érintő változásokkal azért számolni kell.

Szerdán közzétette a MÁV, hogy milyen változások lépnek élebe a nyáron bezárt vasúti mellékvonalakon, a tájékoztatásból pedig kiderült, hogy végül nem állítják vissza a vonatközlekedést.

Mint megírtuk, a közlekedési tárca július 21-én úgy döntött: tíz, kisforgalmú vonatjáraton augusztus elsejétől buszokkal váltják le az utasok által Piroskának becézett Bz-ket. Július 17-én a Debrecenből Fehérgyarmatra tartó Bz mozdony felforrt hűtővízének kiszabadult gőze hat utasnak égési sérülést okozott, így elterjedt feltételezés, hogy a minisztérium azért utasította a MÁV-ot a vonathelyettesítő buszok „bevetésére”, mert tartanak attól, hogy a 40-45 éves csehszlovák mozdonyok veszélyesek az utasokra. A MÁV Zrt. kommunikációs igazgatóságán – kérdésünkre válaszolva – cáfolták ezt a feltételezést. A vasúttársaság augusztus elején még azt közölte, hogy a próbaidőszak tapasztalatait az év végén közösen értékeli ki a tulajdonosi jogokat gyakorló Építési és Közlekedési Minisztérium, valamint a MÁV–Volán csoport.

Mostani közleményében a MÁV úgy fogalmaz, „a regionális közlekedésben évek óta tapasztalható járműhiányt hosszabb távon csak a MÁV-START által kidolgozott járműstratégia végrehajtásával lehet megoldani. Az ezt is magában foglaló, 10 éves vasútfejlesztési koncepciót a szaktárca kormányelőterjesztéssé formálta és benyújtotta a Magyarország kormányának”.

A tájékoztatásból emellett kiderül, hogy december 10-től azért kisebb mértékben változik a közlekedés az érintett vonalakon. Az indoklás szerint a cél az, hogy a vonatokhoz való csatlakozások kedvezőbbek legyenek, illetve a vasúttársaság és a Volánbusz integrációjából következő előnyöket „még hatékonyabban ki lehessen használni az érintett térségek közlekedésében”.

A menetrendi változások között megszűnő buszjáratok, módosított menetrendek, valamint az útvonalakat érintő változások is szerepelnek, ezek a vasúttársaság honlapján találhatók meg.