Navracsics Tibor;közvélemény-kutatás;Novák Katalin;Szalay-Bobrovniczky Kristóf;köztársasági elnökválasztás;Merkely Béla;

Zajlik a közvélemény-kutatás, Merkely Bélát is Novák Katalin lehetséges utódaként tarthatják számon

Rajta kívül Navracsics Tibor és Szalay-Bobrovniczky Kristóf népszerűségét is mérik a már csütörtökön kezdődött telefonos felmérésekkel.

Az Index információi szerint már múlt csütörtök óta – vagyis jóval azt megelőzően, hogy Novák Katalin bejelentette volna, lemond a köztársasági elnöki tisztségről – több potenciális személy népszerűségi és ismertségi indexét kezdték el telefonos lekérdezésekkel mérni.

A portál úgy tudja, a csütörtöki kérdőíven

  • Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter,

  • Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter,

  • valamint Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora neve szerepel.

A cikk szerint a lehetséges jelöltek között van az első Orbán-kabinet Miniszterelnökségét vezető miniszterének, Stumpf Istvánnak a neve is, aki 2019-ig alkotmánybíróként tevékenykedett, valamint Trócsányi László korábbi igazságügyi miniszteré, aki jelenleg a Fidesz EP-képviselője.

Az Index egy neve elhallgatását kérő forrása úgy fogalmazott, „nem baj, ha az új elnök kicsit szürke és kissé savanyú, de legyen támadhatatlan”, és hozzátette, „Áder János nem volt show-man, mégis két ciklust végigvitt”.

A portál információi szerint

hétfőtől személyes megkeresésen alapuló, nagy mintás kutatás kezdődik a jövendő köztársasági elnök személyéről.

Az Index kormányközeli forrásokra hivatkozva arról is ír, hogy

  • Szalay-Bobrovniczky Kristóf személyisége, alkata és eddigi közéleti tevékenysége alapján alkalmas lehetne államfői szerepkör betöltésére, és mellette szólhat, hogy a „veszélyek korát éljük”, ahogy hangoztatta mostanában többször is Orbán Viktor. De ellene szól, hogy ő az üzleti világból érkezett a politikába, ezért a múltjának lehetnek olyan fejezetei, amelyek miatt később támadhatják őt.

  • Navracsics Tibor „egy jó arc”, aki – Novák Katalinhoz hasonlóan – egy européer, a brüsszeli világban otthonosan mozgó politikus. Ellene szól, hogy magánélete nem biztos, hogy kibírná a tűzpróbát, ráadásul a kormányzatnak is szüksége van rá az Európai Bizottsággal folyó jogi és politikai vitában.

  • tudományos eredményei, habitusa és vezetői tapasztalata alapján a Semmelweis Egyetem rektora, Merkely Béla is alkalmas lehetne arra, hogy beköltözzön a Sándor-palotába, de a Széchenyi-díjas tudósról készült bulivideók miatt később a gúnyolódók céltáblájává válhat.

  • szóba került Kövér László, a Magyar Országgyűlés elnöke is, de ő határozottan hárított, mondván, nincsenek államfői ambíciói.

  • az egykori alkotmánybíró, Stumpf István is alkalmas lenne a posztra, az ő mentorálásának köszönhetően nőtt ki több fideszes vezető politikus is, többek között Orbán Viktor, Szájer József vagy Deutsch Tamás, ám ellene szól azonban, hogy előszeretettel fogalmaz meg ellenvéleményt.

  • Trócsányi László neve már korábban is előkerült potenciális államfőjelöltként, 2021 augusztusában felmerült, hogy ő válthatja 2022-ben Áder Jánost a köztársasági elnöki tisztségben, de a Fidesz végül Novák Katalint jelölte.