Nem volt egy kellemes beszélgetés – mesélte Orbán Viktor még tavaly annak a búcsúkávézásnak a hangulatáról, amelyre Novák Katalin volt köztársasági elnökkel ült le , aki egy éve 2024. február 10-én adta be a lemondását az elnöki kegyelmi botrány miatt.
Ami azt illeti, Magyarország első és harmadik legfőbb közjogi méltósága teljes joggal feszenghetett egymás előtt. Novák Katalin lemondása a NER 15 éves fennállásának a legkínosabb ügye, amelyben nem is pénzről, előtte és utána is önfeledten szórt és eltüntetett milliárdokról, hanem a szertefoszló látszatról szólt: azt leplezte le, hogy a Fideszben a színfalak mögött semmit nem jelentenek azok az állítólag konzervatív értékek, amelyeket Orbán Viktor a nyilvánosság előtt képvisel.
Lemondott Novák KatalinAz egész még február 1-én kezdődött, amikor egy ügyvéd levelet küldött több szerkesztőségnek a magyar médiában. Ez a levél közvetve annak a embernek, Kónya Endrének, a bicskei Kossuth Zsuzsa Gyermekotthon pedofilügyben kényszerítésért elítélt egykori igazgatóhelyettesének sértett, ostoba hiúságára hívta fel a figyelmet, aki 3 év 4 hónapot kapott, amiért vallomásuk megváltoztatására akarta rávenni a pedofil igazgató, a 8 évre ítélt Vásárhelyi János áldozatait. Ő nem nyugodott bele az ítéletbe, az elnöki kegyelmi kérvényt adott be, de úgy tűnik, nem hitt ennek a sikerében, ugyanis a párhuzamosan a Kúriához fordult, hogy az ítéletet a legfelsőbb bírói fórum semmisítse meg .A Kúria erre nem volt hajlandó, egy 2023. szeptemberi határozatában elutasította a keresetet, ebben azonban nyoma maradt, hogy Novák Katalin 2023. április 27-én elnöki kegyelemben részesítette Kónya Endrét, mégpedig Ferenc pápa másnap kezdődő háromnapos budapesti látogatására hivatkozva. Az ügyvéd – aki azóta Vidéki Prókátor néven Facebook-oldalt indított – a Kúria BH.2024.1.3 jelzésű határozatát vette észre a a Kúriai Döntések című folyóirat 2024. januári számában, és küldte el a szerkesztőségeknek. Elsőként a 444 eszmélt, a portál február 2-i cikke indította el az egész ügyet.
![](/i/16/9/0/1502747.jpg)
Novák Katalin államfői karrierje szigorúan véve ezen múlott. Ha Kónya Endre nem fordul a Kúriához, valószínűleg soha nem derül fény az egészre, és most is ő Magyarország köztársasági elnöke. Eleinte Novák Katalin hárított is, mondván, minden elnöki kegyelmi döntés felvet kérdéseket, és adott esetben ezek megválaszolatlanok maradnak, Orbán Viktort azonban dühíthette a gyaníthatóan a semmiből az arcába robbant botrány, nem fogadta el a köztársasági elnök magyarázatát. Amíg Novák Katalin még ott tartott, hogy minden elnöki kegyelmi döntés megosztó, a miniszterelnök fogta magát, és egy videóban bejelentette, hogy zéró tolerancia van a pedofíliával szemben, így ő benyújt egy gyermekvédelmi alkotmánymódosítást.
Bár Novák Katalin ekkor előremenekült egy kicsit, mondván, az alkotmánymódosítást „jó szívvel” fogja aláírni, ez nem volt elég a miniszterelnök megszólalása után már semmi nem maradt, ami hatalomban tartsa a köztársasági elnököt. Belső felmérések alapján a Fideszben úgy gondolhatták, hogy minden perc számít, két nappal később ugyanis Novák Katalinnak Katar fővárosából, Dohából kellett visszarepülnie, hogy bejelentést tegyen a lemondásáról. Ez végül egy előre felvett videóban történt meg, amelyet aznap délután 5-kor vetített az M1. Államfőként ma utoljára szólok önökhöz – jelentette ki köztársasági elnök, akit Rákay Philiptől Lázár Jánosig azóta is hibáztatnak az egész blamázsért a Fideszben. Nem mellesleg Novák Katalin rántotta magával azt a Varga Juditot is, aki 2023-ban akkori igazságügyi miniszterként először nem akarta ellenjegyezni az elnöki kegyelmet. A Fidesz EP-listavezetőjének a parlamenti képviselői mandátumát adta vissza az ügy miatt.
![](/i/16/9/0/1502745.jpg)
Akivel kettejüknél sokkal elnézőbbek, az Balog Zoltán, minden jel és saját bevallása szerint ugyanis a volt humáerőforrás-miniszter lobbizott azért,. hogy Kónya Endre elnöki kegyelmet kapjon. Neki csak a reformátusok zsinata lelkészi elnöki tisztségéből kellett távoznia, a dunamelléki egyházkerület püspöki tisztségéről azóta sem mondott le. Annak ellenére sem, hogy a Magyarországi Református Egyházban ez szül jelentős belső feszültségeket.
Narancssárga fordított kereszt a református templomonBalog Zoltán sorsánál azonban a jövőre nézve valamivel több jelentősége van, hogy elnöki kegyelmi botrány nélkül Magyar Péter sincs, legalábbis az a Magyar Péter nincs, aki afféle megtért tékozló fiúként azóta is az ügy nyomán felszínre tört társadalmi elégedetlenség hullámain lovagol. Varga Judit volt férje 2024. február 11-én a Partizánnak adott egy messzire visszhangzó interjút. ebben még azt mondta, viccnek is rossz, hogy politikai pályára lépjen. Ami után meggondolhatta magát, a youtuberek és influenszerek öt nappal későbbi tüntetése volt, amelyen egy első szervezői közlések szerint 50 ezer, a későbbiek szerint 150 ezer ember ment el Budapesten a Hősök terére.
Magyar Péter: Ez a rendszer nem annyira stabil, mint kívülről tűnikMagyar Péter: Orbán Viktor egyszer azzal viccelt, hogy az EU helyében ő egy fillért sem adna MagyarországnakMagyar Péter gyorsan rá is jött, hogy elég sokan támogatják, két héttel a Partizán-interjú után a Telexnek már megpendítette, hogy politikai karrierbe kezd. Erre egy addig inkább alvó Tisza Pártot élesztette fel, amelyik a vezető ellenzéki politikai alakulat lett a 2024. június 9-i önkormányzati és EP-választáson. 2024 októberére aztán 18 év után a Tisza Párt lett az első olyan politikai alakulat, amelynek sikerült megelőznie a Fideszt a népszerűségi listákon.
Publicus Intézet: Tisza Párt 39, Fidesz 37 – Tizennyolc év után most először nem Orbán Viktoré a legnépszerűbb pártAzt, hogy a 2026-os parlamenti választás hogy alakul, még nyilván senki nem tudhatja, mindenesetre a NER egyelőre karcolásokkal megúszta, már azon túl, hogy kiderült, Orbán Viktor bornírt kézcsókjai mellett a Fidesz fogyóeszköznek tartja a nőket, elnöki kegyelem pedig nuku: Novák Katalin utódját, Sulyok Tamást gyakorlatilag letiltották az elnöki kegyelmi kérvényekről, egy kérelmet sem hagyott jóvá a 2024. márciusi hivatalba lépése óta.
Sulyok Tamás nem akar bajt, a botrány után továbbra sincs elnöki kegyelemBár Novák Katalin a lemondása bejelentésekor tett egy célzást, amely szerint érthető, hogy sokan magyarázatot várnak a Kónya Endrének adott elnöki kegyelemre, ez a magyarázat mostanáig nem hangzott el. A volt igazgató-helyettesnek mindössze néhány hónap volt hátra a büntetéséből, amikor részesült a kiváltságban. Nem világos az sem, hogyan lehetett elég az akkor államfői tanácsadói szerepet játszó Balog Zoltán ahhoz, hogy meggyőzze a köztársasági elnököt, Varga Judit pedig végül miért ellenjegyezte végül mégis a dokumentumot.
Novák Katalin a lemondása után hónapokra eltűnt a nyilvánosság elől. Ha nem vállal munkát, élete végéig jár neki a fizetés, titkárság, ha igényli, szolgálati lakás, ráadásul hagyták, hogy a Béla király úti államfői rezidencián heverje ki a nevéhez fűződő ügy fáradalmait, ahonnan csak fél évvel a bukása után, 2024 augusztusában költözött el. Előtte feltűnt a andalúziai királyi lovasiskolában, de ennek a képeit villámgyorsan eltüntették, aztán alapított egy civil szervezetet Y-Y Worldwide néven, amelynek ő a vezérigazgatója, hogy legközelebb Londonban tartson előadást a drámai népességfogyásról. Mindez – értsd: az utazások és az előadások – a magyar adófizetőknek állítólag már egy fillérjébe sem kerül.
Londonban tart előadást Novák Katalin a drámai mértékű népességfogyásrólBruttó 700 ezer forintos fizetést kap Novák Katalin gazdasszonya, titkárságvezetőjének havi 2,4 millió járVillámgyorsan eltüntette az andalúziai lovasiskola azt a Facebook-posztot, amelyben Novák Katalin is szerepeltEközben Kónya Endre gyakorlatilag ott folytatta, ahol abbahagyta. Az elnöki kegyelem jóvoltából nem kellett letöltenie a büntetéséből hátralévő időt, priusza nincs, szóval eleinte próbálkozott néhány önmosdató Facebook-poszttal, aztán már az elnöki kegyelmi botrány után megpróbálta vallomása visszavonására rávenni Vásárhelyi János egyik áldozatát. Bár erről rejtett kamerával az RTL felvételeket készített, rendőrségi nyomozás indult miatta, Kónya Endrét azonban – írta meg a Telex – mostanáig nem hallgatták ki gyanúsítottként.
És hogy mi történt egy év alatt a magyarországi gyermekvédelemben? Jó kérdés.
Megoldás nincs, csak fenyegetés: az elnöki kegyelmi botrány óta csak romlott a helyzet a magyarországi gyermekvédelembenMár 1252 olyan kiskorúról tudnak, aki eltűnt a magyar gyermekvédelemből, a helyüket elkezdték kvázi Airbnb-ként használni