Január 24-én szombaton a Merlin Színházban tartja Gyermekvédelmi közös oktatás című rendezvényét a Magyar Kétfarkú Kutya Párt (MKKP) – derült ki az ellenzéki párt egyik keddi Facebook-posztjából, amelyben arra is kitérnek, hogy mit is takar hazai gyermekvédelem mára tagadhatatlanná vált súlyos válságában. Mint írják, a résztvevők – akiknek regisztrálniuk kell – elsajátíthatják, hogy a választásokig hátralévő időben milyen fogásokkal, cselekkel és gáncsokkal láthatnak el gyermekvédelmi feladatokat.
„Ez egy konferencia lesz, de annak túl elméleti tudás bukéja van – ezen a rendezvényen inkább olyan praktikákat nyújtunk, amikkel még a kormányváltásig hátralévő időben tudunk és tudtok tenni a gyermekvédelemért mezei állampolgárként. Sőt, abban is segítünk, hogy mezei kormányon lévő mezei miniszterek mit tudnának tenni, ha a jelek szerint csak állnak a mezőn és nézelődnek” – olvasható az MKKP ajánlójában.
A kegyelmi ügy és a Szőlő utcai botrányok óta szinte nincs nap, hogy a hírekben ne szerepelne egy-egy újabb eset, visszaélés, gyalázatos fejlemény, amelyekben közös, hogy gyermekek, kis- és fiatalkorúak az áldozatok. Ezért az eseményen komoly szakemberek és ellenzéki politikusok fognak előadást tartani.
A bővülő lista szerint többek között beszélni fog Révész Magdi gyermekjogi szakértő, Lakatos Ádám gyermekjogi aktivista, Aczél Anna pszichológus, főiskolai tanár, a Magyar Kriminológiai Társaság Igazgató Tanácsának tagja, aki közel 20 évig vezette a Rákospalotai Leánynevelő Intézetet, Szántó Eszter kapcsolat-, családjogi és gyermekvédelmi mediátor jámbor András országgyűlési képviselő, Kazinczy Krisztina az MKKP önkormányzati képviselője Budafok-Tétényben.
Úgy tűnik, az Orbán-kormány már Juhász Péter Pál letartóztatása előtt 12 évvel tudott arról, hogy a Szőlő utcai igazgató gyanús kapcsolatot tart fenn kiskorúakkal– A konferencia célja, hogy választ adjunk a gyermekvédelemben tapasztalható tehetetlenség érzésére, és bemutassuk, milyen lehetőségek állnak rendelkezésre közhatalom nélkül, illetve önkormányzati hatáskörben. A résztvevők szakpolitikai előadásokon keresztül betekintést kapnak a rendszer működésébe, megértik annak nehézségeit, és gyakorlati eszközöket vihetnek haza arról, hogy saját közösségükben mit tehetnek – áll a közzétett regisztrációs oldalon.
„Alapos személyiségvizsgálattal azonnal ki lehetett volna szűrni az alkalmatlan embereket a gyermekvédelemben, ám a Fidesznek ez nem volt célja”A KNYF vizsgálhatja, történt-e rendőri mulasztás, amikor nem léptek fel a pétervásárai gyermekotthon körül legyeskedő elítélt pedofil ellen Bilinccsel, gumibottal felszerelve őrzi egy rendőr az Alföldi utcai befogadó otthonban lévő gyerekeket
