2025 nyarán, Juhász Péter Pál letartóztatása után kerültek a rendőrségi nyomozókhoz azok a videófelvételek, amelyeken Kovács-Buna Károly rábízott fiatalokat bántalmaz – tájékoztatta a Telexet a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF).
Kovács-Buna Károly a felvételek készítésének idején nevelőként dolgozott a Szőlő utcai javítóintézetben, de amikor azok eljutottak a nyomozókhoz, már igazgatóként vezette az intézményt. Az ügyészség által a portálnak küldött tájékoztatás szerint
a felvételek jóval a nyomozás kezdete előtt készültek, így a videókon látható bántalmazás büntethetősége 2025 nyarára már elévült.
Mivel elévült bűncselekmények alapján senkit nem lehet felelősségre vonni, ezek miatt Kovács-Buna Károlyt nem is gyanúsították meg semmivel.
A Szőlő utcai ügyben december végére már kilenc egykori alkalmazottat gyanúsítottak meg. A Központi Nyomozó Főügyészség Telexnek küldött tájékoztatása szerint egyiküket sem a Kovács-Buna bántalmazásáról szóló videók miatt gyanúsították meg, hanem más, a nyomozás során beszerzett egyéb bizonyítékokon alapuló bűncselekmények következtében.
További három hónappal meghosszabbítaná négy Szőlő utcai gyanúsított letartóztatását az ügyészségJuhász Péter expolitikus, youtuber december elején osztott meg a csatornáján videófelvételeket arról, hogy Kovács-Buna Károly, a Szőlő utcai javítóintézet akkori igazgatója rábízott gyerekeket rángat, üt, rúg, visz le a földre, vagy ver meg. A jeleneteket a javítóintézet biztonsági kamerái rögzítették, és Juhász a videók megjelentetése előtt megkereste Kovács-Bunát, aki ezután nem sokkal lemondott. Másnap a rendőrség és a nyomozók nagy erőkkel vonultak ki a Szőlő utcához, és Kovács-Bunát, valamint két másik alkalmazottat őrizetbe vettek. Később le is tartóztatták őket, az előzetesben lévők száma december második felében tovább nőtt.
A portál hatósági forrásokból úgy értesült, a videófelvételek már hónapokkal azelőtt a nyomozóknál voltak, hogy nyilvánosság elé kerültek volna.
Sőt, információi szerint a bántalmazásról szóló felvételeket megvizsgálták, és arra jutottak, hogy azok nem tartalmaznak a nyomozás szempontjából releváns információt.
A Telex úgy tudja, a felvételeket a rendőrséghez tartozó Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) nézte át. Információi alapján a felvételeket az NNI egy munkatársa ősszel – tehát hónapokkal azok nyilvánosságra kerülése előtt – átnézte, és azok tartalmáról jelentést tett. Ebben a jelentésben áll, hogy a felvételeken nem szerepel az eljárás szempontjából releváns cselekmény.
A Szőlő utcai nyomozást sokáig a rendőrséghez tartozó NNI irányította, azonban szeptember végén a legfőbb ügyész utasítására átkerült a Központi Nyomozó Főügyészséghez (KNYF). A felvételekről szóló NNI-s jelentés így a KNYF munkatársainak asztalára is eljutott. A Telex az értesülése kapcsán megkereste a Nemzeti Nyomozó Irodát, ahonnan a Központi Nyomozó Főügyészséghez küldték. A KNYF a portálnak küldött válaszában külön kérte, hogy tájékoztatását a Telex teljes egészében közölje, a portál kérdéseire a következőt írták:
„Biztosan kijelenthető, hogy kormányzati szinten már 2013-ban tudták, hogy Juhász Péter Pál szexuális bűncselekményeket követhet el kiskorúak ellen”„A Budapesti Javítóintézetben készült felvételek a szóba jöhető bűncselekmények elévülését követően, 2025 nyarán kerültek a büntetőeljárást folytató Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodához, azután, hogy őrizetbe vették Juhász Péter Pál volt intézményvezetőt.
A megjelölt felvételek csak olyan cselekményeket tartalmaznak, amelyek büntethetősége a törvény mérlegelést nem tűrő szabályai szerint elévültek már jóval a nyomozás elrendelését megelőzően is. Elévült bűncselekmény miatt az időközben azonosított elkövetőt nem lehet felelősségre vonni, nem lehet vele szemben büntetőeljárást folytatni.
Az ügyészség, a rendőrség és a Nemzeti Védelmi Szolgálat közreműködésével számos bizonyítékot szerzett be, amelyek alapján több terheltet is kihallgatott gyanúsítottként különböző bűncselekmények miatt. Jelen ügyben egyetlen terhelt gyanúsítása sem a megkeresésben megjelölt felvételen látható cselekmények miatt történt (hiszen azok elévültek), hanem más, a nyomozás során beszerzett egyéb bizonyítékokon alapuló bűncselekmények miatt. Ezekről azonban a nyomozás jelenlegi szakaszában nem adható tájékoztatás, mert az veszélyeztetné az eljárás érdekeit.”
Az ügyészség tehát megerősítette, hogy a felvételek már a nyilvánosságra kerülésük előtt náluk voltak, ugyanakkor azt állítja, hogy azok olyan régiek, hogy a rajtuk látható esetleges bűncselekmények már elévültek. Azt, hogy erről valóban készült-e NNI-s jelentés, és ha igen, abban mi szerepelt, az ügyészség nem kommentálta.
Szőlő utca: eddig 15 kiskorú sértettről tud az ügyészség
