Az Európai Unió történetében többször felmerült már az igény, hogy „a saját lábára álljon”. A hidegháború utáni eufóriában, az iraki háború idején, Donald Rumsfeld „régi” és „új” Európát szembeállító korszakában, majd Donald Trump első elnöksége alatt is sok szó esett a stratégiai autonómia, az európai védelem, a geopolitikai nagykorúság szükségességéről. Ezek a tervek azonban többnyire megmaradtak a szavak szintjén, mert a transzatlanti szövetség kereteit senki nem merte igazán megkérdőjelezni.
2026 januárjára, egy évvel Donald Trump beiktatása után azonban végérvényesen világossá vált: ez a korszak véget ért. Igaz, egy éve, amikor Trump letette második elnöki esküjét, az EU aligha számított arra, hogy mostanra ennyire ellenségessé válik majd az Egyesült Államok és az Unó viszonya. Miután azonban Trump Grönland bekebelezésével fenyeget, valamint nyolc európai ország ellen vámokat helyezett kilátásba, mert nem támogatják a Dán Királysághoz tartozó sziget amerikaiak általi átvételét, az Unióban is egyre többen vélik úgy: a szép szavak, Trump körbeudvarlásának ideje lejárt, kemény ellenintézkedéseket kell foganatosítani. Azon az úton kell haladni, mint Kína, amely tavaly a durva amerikai vámokra kemény választ adott, s meg is lett az eredménye: az amerikai elnök kénytelen volt visszavonulót fújni, a két nagyhatalom tűzszünetet kötött.
Donald Trump leírta, hogy nem ő kapta a Nobel-békedíjat, szóval béke helyett most már inkább Grönland kell nekiDonald Trump összerántotta EurópátCsütörtökön rendkívüli uniós csúcstalálkozót tartanak, amelyen döntés születhet arról, hogy 93 milliárd euró (108 milliárd dollár) értékben pótlólagos vámokat vezetnek be az amerikai termékekkel szemben. Ez egyszerűen aktiválható eszköz az Unió részéről, hiszen ennek részleteit már korábban kidolgozták, csak február 6-ig, hat hónapra felfüggesztették annak végrehajtását az Egyesült Államok és az EU között megszületett – most felfüggesztett – különalku miatt, amelynek értelmében Washington 15 százalékos büntetővámokkal sújtja az Unióból érkező termékeket. (A mostani fenyegetés értelmében februártól további tíz, júniustól pedig újabb 25 százalékos vámokkal sújtaná az Egyesült Államok azokat az országokat, amelyek nem támogatják, hogy átvegye Grönlandot.) Az uniós vámok politikailag érzékeny és nagy értékű ipari termékeket céloznának meg. Vámokkal sújtanák a légi járműveket és kapcsolódó termékeket, a bourbon whiskyt, amely az amerikai alkoholipar jelképes terméke, a szójababot, amely fontos mezőgazdasági exporttermék, valamint az amerikai gyártású autókat.
Egyelőre nem biztos, hogy valóban ki is tör a kereskedelmi háború, hiszen az amerikai republikánusok részéről is egyre nagyobb az ellenállás Trump grönlandi terveit illetően. De akármi lesz is, tény: Trump elképesztő pusztítást vitt véghez egyetlen év alatt a transzatlanti kapcsolatokban. Olyan világrend jön létre, amelyet Ursula von der Leyen bizottsági elnök évértékelőjében a „ragadozók világának” nevezett.
Rendkívüli csúcstalálkozót tart Donald Trump fenyegetései miatt az Európai Unió, akár kereskedelmi háborúvá is fajulhat a Grönland körüli konfliktusA tény, hogy az Egyesült Államok egy NATO-szövetségesétől próbál területet elragadni durva zsarolással, a brüsszeli elemzők szerint végérvényesen bizonyítja: a NATO kollektív védelmi garanciái (az 5. cikkely) a gyakorlatban megszűntek létezni. Mindez egy olyan helyzetben történik, amikor még nem ért véget az ukrajnai háború, s egyelőre nem is látni annak végét. Az orosz fenyegetés tehát nem szűnt meg. Európa ragadozók közé szorult.
Az európai vezetők retorikájában egyre gyakrabban bukkan fel egy sötét történelmi párhuzam: az 1938-as müncheni egyezmény emléke. Ez is magyarázza, hogy az EU most miért próbál összezárni és erőt mutatni: az Európa jövőjéért aggódók attól félnek, hogy a területi engedmény ugyanúgy nem vezetne tartós békéhez, mint Csehszlovákia feláldozása Hitlernek.
Frank-Walter Steinmeier német államfő drámai hangvételű beszédben figyelmeztetett arra, ha a világ elfogadja a „rablók” logikáját, amelyben az erősebb elveszi, amit akar, akkor megpecsételődik Európa sorsa.
Ebben a vészterhes helyzetben változtatni kell az Európai Bizottság intézményi lassúságán és a döntéshozatali mechanizmusok nehézkességén. Ezért új, informális hatalmi központ kezd kirajzolódni. A bénultságot felismerve az Unió öt legmeghatározóbb tagállama – Németország, Franciaország, Olaszország, Spanyolország és Lengyelország – igyekszik saját kezébe venni a kezdeményezést. A formálódó szövetséghez a Grönland elleni fenyegetés miatt Dánia, Finnország és Hollandia, valamint "külsősként" az Egyesült Királyság csatlakozhat.
Az EU új, hatékonyabb stratégiájának első, kézzelfogható jele a Mercosur-megállapodás évtizedes blokádjának feloldása volt. A dél-amerikai országokkal (Brazília, Argentína, Uruguay, Paraguay) a napokban aláírt kereskedelmi paktumot korábban Franciaország hevesen ellenezte, attól tartva, hogy az csapást jelent az ország mezőgazdaságára, a gazdákra nézve az olcsóbb latin-amerikai termények várható beáramlása miatt. Bár Emmanuel Macron elnök a francia gazdák tiltakozásai miatt ellenezte is a megállapodást, valójában az uniós integráció nagy híveként pontosan tudja: a megváltozott világrendben, a Trump-féle vámfenyegetések árnyékában Európának elemi érdeke, hogy diverzifikálja nemzetközi kapcsolatait. Csökkenteni kell az amerikai gazdasági kitettséget, és meg kell előzni Kína totális dominanciáját a latin-amerikai térségben. A megállapodás 2026-ban már nem a marhahúsról vagy a szójáról szól, hanem a geopolitikai túlélésről és a kritikus nyersanyagokhoz való hozzáférésről, amelyeket Trump el akar zárni Európa elől.
Donald Trump üzent, az általa diktált új világ szabályai mindenkire vonatkoznakAz európai vezetők, különösen a "nagyok", egyre inkább hajlanak a Mario Draghi korábbi olasz miniszterelnök által felvázolt koncepció megvalósítására. Ez a terv szakítana az egységes, mind a 27 tagállamot magában foglaló integráció dogmájával azokon a területeken, ahol azonnali cselekvésre van szükség. A „Draghi-opció” lényege, hogy a védelem, az energiapolitika és a stratégiai iparfejlesztés területén a programadó országok az uniós alapszerződéseken kívül, kormányközi megállapodások keretében mélyítenék el az együttműködést. Ez a gyakorlatban azt jelentené, hogy a legfontosabb döntéseket nem lehetne többé blokkolni olyan tagállamok vétójával, mint Magyarország, amely Trump és Putyin trójai falovaként pozícionálja magát az Unión belül. Erre már példát is láthattunk az Ukrajna támogatását érintő döntéseket illetően, ám minden jel szerint ez még csak a kezdet.
A megerősített együttműködés születése
Miközben Brüsszelben és Párizsban a „stratégiai autonómia” jelszavát próbálják tartalommal megtölteni, a kontinens gazdasági motorja, Németország identitásválsággal küzd. Berlinben repedezni kezdett az a megingathatatlan hit, hogy az Európai Unió a válasz minden nemzetközi kihívásra. Sabine Rennefanz, a Spiegel publicistája január 8-án megjelent írásában nyíltan úgy vélte, az EU vége többé nem tabu. „Nem egy nagy robbanással ér majd véget, hanem a jelentőségének fokozatos elvesztésével. Az épületek megmaradnak, a szerződések porosodnak, de a mögöttes politikai akarat elpárolog” – írta, tükrözve a berlini értelmiség sötét jövőképét. Friedrich Merz kancellár, aki 2025 májusában még az európai megújulás ígéretével lépett hivatalba, mára óvatosabb az EU-t érintő kérdéseket illetően.
Bár Merz kancellárrá választása után Párizsban élt a remény, hogy a kereszténydemokrata vezető új lendületet ad a Berlin-Párizs tengelynek, ez egyelőre alig valósult meg. Párizs hezitál a védelmi kiadások növelésében, s a két ország között folytonos vita zajlik a közös európai vadászgép (FCAS) projektje kapcsán. Ráadásul ott lebeg a 2027-es francia elnökválasztás rémképe: a félelem attól, hogy szélsőjobb politikus, Marine Le Pen (vagy inkább Jordan Bardella) kerül az Élysée-palotába. Ezen aggodalom miatt befagyasztották a hosszú távú integrációs terveket. „Kivel építsük az Európai Egyesült Államokat?” – teszi fel a kérdést Franziska Brantner, a német ellenzéki Zöldek társelnöke. „Melonival? Orbánnal? Vagy egy jövőbeli Le Pennel? Ha így folytatjuk, Trumpnak nem kell tennie semmit, szétesünk magunktól is”, fogalmazta meg sokak aggodalmát.
Ebben a légüres térben egyre határozottabb kontúrokat ölt a mag-Európa terv, vagy az „E3” koncepció. Ez lényegében a Draghi-terv német olvasata. Friedrich Merz és a biztonságpolitikai elit – köztük Wolfgang Ischinger, a Müncheni Biztonsági Konferencia elnöke – úgy véli, a biztonságpolitikát ki kell emelni az uniós szerződések kötelékéből.
A terv egy „európai védelmi közösség” újbóli létrehozása, hasonlóan az 1950-es évek elején elbukott kísérlethez, de ezúttal nem 27, hanem csak néhány, elkötelezett tagállammal. Ez a csoportosulás nem várna a vétózó tagállamokra. Saját költségvetést, közös parancsnokságot és ami a legfontosabb: saját nukleáris elrettentési stratégiát dolgozna ki, részben a francia és brit arzenálra alapozva.
A politikai térkép átrendeződésének egyik legszembetűnőbb jele Giorgia Meloni olasz miniszterelnök viselkedése, aki tudja, Itália nélkül ez az új szövetség aligha jöhetne létre. A grönlandi válság Melonit arra késztetheti, hogy nagyobb távolságot tartson Trumptól, bár ez még messze nem jelent szakítást vele. Az olasz kormányfő jelezte: hajlandó lenne katonákat küldeni Grönlandra Olaszország is, de csak a NATO kötelékében. Vagyis Washington hozzájárulása esetén kész lenne rá, amire a jelen helyzetben nincs valós esély. Meloni azt is hangoztatja, az európai csapatküldés csak félreértés Washington részéről, mert nem az Egyesült Államok ellen irányul. Meloni a Washington és Brüsszel közötti lavírozás mestere lett.
