Nem ülünk fel a Fidesz keltette erőszaknak és nem engedjük, hogy Orbán Viktorék polgárháborús helyzetbe sodorják a hazánkat – írta Facebook-oldalán hétfő délután Magyar Péter. A Tisza Párt elnöke szerint a Fidesz bajban van, és úgy érzik, egy eszközük maradt a hatalmuk megtartására: az erőszak és a magyarok egymás ellen fordítása.
– Arra hívom fel a TISZA több milliós közösségét, hogy bármilyen támadással is találkoztok, maradjatok békések. Ha a következő 69 napban megőrizzük a határozottságunkat, a békét, a derűt és az emberséget, akkor ennek az aljas, korrupt hatalomnak nem lesz esélye április 12-én – tette hozzá az ellenzéki politikus, aki egy másik posztban arra is emlékeztetett, hogy ma van a bicskei kegyelmi botrány második évfordulója.
Magyar Péter: Baltával támadtak a Tisza Párt önkénteseire DebrecenbenNagy Ervin szerint üvöltve gyalázták és fenyegették a feleségét a nyílt utcánMagyar Péter: Megtámadták a Tisza Párt jelöltjét Rádon és fojtogatták az önkéntesünket– A botrányé, amely megrázta hazánkat. Azóta az is kiderült, hogy Orbán Viktor kormánya tudtával több ezer gyermeket tettek tönkre lelkileg és fizikailag Magyarországon. Idén április 12-én közösen sok millióan megálljt parancsolunk ennek az aljas, hazug és embertelen hatalomnak. Nem lesz a továbbiakban következmények nélküli ország a hazánk. Közösen megálljt fogunk parancsolni annak, hogy a bűnösök megússzák a felelősségre vonást, az ártatlanok pedig tovább szenvedjenek – szögezte le ismételten Magyar Péter.
„Nem kérünk Fidesz-propagandát, a Tiszára szavazunk” – írta a postaládájára egy pápai család, bosszúból valakik a házukra támadtak„Alapos személyiségvizsgálattal azonnal ki lehetett volna szűrni az alkalmatlan embereket a gyermekvédelemben, ám a Fidesznek ez nem volt célja”Szégyen, ami történik, elég volt! – nyílt levelet írt Varga Juditnak Pop Mert, a bicskei pedofilügy áldozata
