Azt üzenem Magyar Péternek, hogy ide Bajótra ne jöjjön ki, nem vagyunk rá kíváncsiak. És ha még egyszer kijön, akkor le lesz fejezve. Ezt így nyíltan ki merem mondani – jelentette ki videóüzenetben Kovács János, a Cigány Közösségek Szövetsége (CIKöSZ) nemzetiségi képviselője.
Úgy folytatta: – Itt a cigányokkal ki fogunk menni és itten el lesz zavarva a gecibe, a Sinkó Anikóval együtt. Mert a Sinkó Anikó hozta be ide a Tiszát. Ide ne hozza be! Itt mink jól vagyunk a Fideszbe, jól vagyunk a CIKöSZ-be romák, a CIKöSZ-szel nagyon jó viszonyt ápolunk, én is az vagyok, fideszes, és arra is fogunk szavazni.
A vasárnap közzétett fenyegetőzést Kovács János azóta törölte, de Magyar Péterhez azért így is eljutott, és a Tisza Párt elnöke közzé is tette a felvételt. „Ide vezet Orbán Viktorék totális gyűlöletkampánya” - írta az ellenzéki vezető, aki szerint Kovács János Erős Gábor, a a Komárom-Esztergom vármegyei 2. számú választókerület fideszes képviselőjelöltjének a bajóti embere.
„Nem csak engem fenyegetett kivégzéssel, hanem azokat a helyi civileket is megfenyegette, akik a múlt héten végigvezették a településen Radnai Márkot, a Tisza alelnökét és jelöltjét” - közölte Magyar Péter, hozzátéve, a videó után a fenyegetőző képviselő most épp Sztojka Attila roma kapcsolatokért felelős államtitkárral és Erős Gábor fideszes jelölttel tárgyal.
Bayer Zsolt a Lázár János fórumát megzavaró romákról: Mennyivel jobb lett volna nekik is meg a világnak is, ha bűnözés helyett szart pucolnak a vonatonOrbán Viktor mintha arra célzott volna, hogy nem egészen jogszerűen járt el, ha a Fidesz bukja a roma szavazatokat, gyakorlatilag nincs visszaútA Tisza Párt elnöke egy későbbi Facebook-posztban közölte, hogy még kedden feljelenti Erős Gábor fideszes képviselőjelölt és Sztojka Attila emberét, azaz Kovács Jánost, aki lefejezéssel fenyegetett. Mint hozzátette, a szintén megfenyegetett civilek is így tesznek.
A kommentek között a Roma Tagozat Civil Szervezet nevű oldal azt írta, az ügy túlmutat egyetlen fenyegető videón, ugyanis az valójában nem Magyar Péternek szól elsősorban. „Ez az üzenet a telepeken élő romáknak szól, azoknak az embereknek, akiket eddig sok helyen félelemmel, kiszolgáltatottsággal, sőt, időnként nyílt vagy burkolt erőszakkal próbáltak ”rendre utasítani„ a választások idején. Ez a fenyegetés az ő mindennapjaikról, az ő szavazásuk napjáról, az ő élethelyzetükről szól: arról, hogy mi történik, ha nem úgy döntenek, ahogy kell”.
Nyilvánosság elé állt a roma családanya, akit Orbán Viktor bűnözőnek nevezett csak azért, mert tüntetett Lázár János ellen Magyar Péter: Nem a Tisza az a párt, amelyik több milliárd forintot szán szavazatvásárlásra és a láncszavazás megszervezésére
