„Azok a cigányok, akik odamentek Gyöngyösre a másfél méteres priuszukkal, a rablástól az emberölésig, és ott üvöltöztek, mennyivel jobb lett volna nekik is meg a világnak is, ha bűnözés helyett szart pucolnak a vonaton” – jelentette ki Bayer Zsolt kormánypárti publicista a Fidesz jelenlegi parlamenti frakciójának szóvivője Németh Balázs Józan ész nevű YouTube-csatornáján futó, az Igazság órája című műsor hétfői adásában (a videón 14:08-tól). Bayer, aki köztudottan a Fidesz 5. számú tagkönyvének a tulajdonosa Orbán Viktornak a Digitális Polgári Körök szombati hatvani rendezvényén elmondott, eredetileg Lázár János cigányozását mentegető szavaira kontrázott rá.
A magyar miniszterelnök ugyanis felidézve, hogy Lázár János építési és közlekedési miniszter múlt csütörtöki gyöngyösi fórumát roma tüntetők zavarták meg, minden bizonyíték nélkül bűnözőknek nevezte a fideszes tárcavezető ellen tiltakozókat, akik nem fogadták el Lázár bocsánatkérő szavait az egy héttel korábban Balatonalmádiban elhangzott, a cigányságot súlyosan sértő, rasszista szavaiért, és a lemondását követelték. Orbán Viktor szerint ezek a romák „bandába szerveződve, egy párt megbízásából” elmentek a fórumra és balhét csináltak, azért, hogy „megfélemlítsék” a fideszeseket.
A kormányfő arról is beszélt, hogy a Gyöngyösön megjelenteknek egyebek közt emberölésért, rablásért, kényszerítésért és szexuális zaklatásért van priuszuk, némelyikhez pedig több bűncselekmény kötődik, mint ahány éves. – Ezeket az embereket a Tisza Párt „küldte oda” – állította Orbán Viktor, ugyancsak bizonyíték nélkül. A felháborodott cigányokról a kormánylap, a Magyar Nemzet írt először olyanokat, hogy a tüntetők a Tisza Párt aktivistái lehettek, és „helyi forrásokból” úgy értesült, hogy az akcióban több olyan személy is részt vett, akik büntetett előéletűek”.
Emlékezetes, Lázár János a következőket mondta január 22-i fórumán Balatonalmádiban: „Ha migránsok nincsenek, és valakinek takarítani kell az InterCityn a mosdót, mert oda egyébként a magyar választópolgárok nem olyan nagy lendülettel jelentkeznek, hogy másnak a szaros mosdóját takarítsák, akkor fel kell tárni a belső tartalékokat. És a belső tartalék a magyarországi cigányságot jelenti. Ez a valóság.”
Orbán Viktor bűnözőknek nevezte a Lázár János ellen tüntető cigányokat, szerinte csak félrecsúsztak a minisztere szavai„Nem fogadjuk el a bocsánatkérést! Mondjál le!” – Elszabadultak az indulatok, roma tüntetők zavarták meg Lázár János gyöngyösi fórumát– Lehet, hogy a Lázár János egy félreérthető félmondatot mondott, de az nem arról szólt, hogy aki cigány, az pucoljon vécét. Ez az egész szerinte „egy kis rosszindulattal” félremagyarázható – mondta hétfőn erről Bayer Zsolt míg Németh Balázs körúton beüli SZDSZ-es módszereket emlegetett, azt állítva, hogy ezen a burkon kívül mindenki érti, miről beszélt az építési és közlekedési miniszter. Lázár a mondását követően a Fidesz kaposvári rendezvényén ugyan bocsánatot kért, de a tiltakozáshullám a mai napig tart ellene. Most szombaton több százan tüntettek az Építési és Közlekedési minisztérium épületénél a romák védelmében.
Orbán Viktor mintha arra célzott volna, hogy nem egészen jogszerűen járt el, ha a Fidesz bukja a roma szavazatokat, gyakorlatilag nincs visszaút Több százan tüntettek Lázár János minisztériuma előtt a romákértKutyaszart tettek a postaládába, amelyet Németh Balázs tett ki, hogy ötleteket gyűjtsön
