A következő időszakban további szakértőket is be fogunk jelenteni, de most szombaton február 7-én mutatjuk be a kormányzásra készülő Tisza Párt programját; Magyarországon még ennyire részletes és kidolgozott program nem volt – mondta Magyar Péter kedden az ATV Egyenes beszéd című műsorában. Az ellenzéki pártelnök a műsorvezető Rónai Egon kérdésére, kiemelte, hogy programjuk főbb elemei, az európai uniós pénzek hazahozatala, korrupció felszámolása, a gazdaság beindítása, az egészségügy és az oktatás fejlesztése, lényegében egy emberséges és működő ország megteremtése már ismertek. Szombaton pedig azt is bemutatják, hogy minderre, ami ebben a több mint 140 oldalas programban van, honnan lesz pénz.
A Fidesznek nincs más programja, minthogy „folytatja”, azonban ma már minden mérvadó kutatás jelentős, 12-16 százalékos Tisza-fölényt mér, nem tudok olyan körzetet, ahol a Fidesz három százaléknál többel vezetne, de ahol mi vezetünk, ott nagyon vezetünk – jegyezte meg Magyar Péter, aki arra a kérdésre, hogy majd most mindenkinek adni akarnak-e valamit, kifejtette: nem erről szól a politikájuk, hanem arról, hogy végre legyen működő ország, és világossá teszik, hogy a korrupció leállítása és valós alapú költségvetés megalkotása nélkül nem lehet gazdasági növekedés. Hozzáfűzte, konzervatív becslések szerint jelenleg 3-5 ezer milliárd folyhat el az államkasszából a túlárazások, a korrupció miatt, és 3 éve nincs semmiféle gazdasági növekedés, miközben például a lengyeleknél 3,5 százalékos, ami több mint ezer milliárd forint pluszt jelentene nálunk.
A Tisza közössége készen áll, mára ismert mind a 106 jelölt – utalt az ellenzéki politikus arra, hogy a hétvégén bemutatták Csézy Erzsébet énekesnőt, aki Matyóföld képviselőjelöltje, aki egyébként jobboldali érzelmű, de ő is úgy érzi, hogy nem ő változott, hanem „ez az aljas hatalom”, amely tagjainak még 68 napig nincs más prioritása saját vagyonuk növelése. A pártelnök arról is beszélt, hogy szerinte a szakértőik nem egy ligában játszanak a Fideszével, csak össze kell hasonlítani Kaptány Istvánt Nagy Mártonnal, Orbán Anitát Szijjártó Péterrel vagy Hegedűs Zsoltot Takács Péterrel.
Lefejezéssel fenyegette meg Magyar Pétert a fideszes Cigány Közösségek Szövetségének nemzetiségi képviselőjeMagyar Péter megismételte, hogy a rezsicsökkentés szociális alapú kiterjesztése szerepel a programban, ahogy a tűzifa áfájának 27 százalékról 5 százalékra csökkentése és az energiaszegénység felszámolása, aminek forrás az állami szolgáltató, az MVM 500 milliárd forintos nyeresége. Szerinte ma a magyar állam nyerészkedik a lakossági áramon. – A rendszerhasználati díjakat vissza kell vágni, és a legolcsóbb energiát kell megvenni – fogalmazott a Tisza Párt elnöke, aki megerősítette, hogy vannak nemzeti minimumok, amelyekből nem engedhetnek, – idézte Pethő Sándort, a mára kormánylappá züllesztett Magyar Nemzet alapítóját –, hogy „Magyarország magyar ország maradjon”. Ilyen szerinte „a migránskvóták és migránspaktumok” elutasítása, az ázsiai gazdasági migránsok betelepítése, a háborúból való kimaradás.
Magyar Péter: Nem engedjük, hogy Orbán Viktorék polgárháborús helyzetbe sodorják a hazánkatLehet bírálni Európát, de ott kell ülni az asztalnál – szögezte le Magyar Péter, aki szerint a Fidesznek nem maradt más, mint a balhékeltés: a lefejezéssel fenyegetés, az önkénteseik elleni baltás támadás, és ezektől nincs más távol egy esetleges önmerénylet sem. Végül külön felhívta a Fidesz alelnökének, Kubatov Gábornak a figyelmét, hogy súlyos következménye lesz a választási bűncselekményeknek, akár láncszavazást intéznek, akár fotóztatják a szavazólapokat, akár lefizetnek választókat.
Magyar Péter: Nem a Tisza az a párt, amelyik több milliárd forintot szán szavazatvásárlásra és a láncszavazás megszervezéséreCsézy lesz a Tisza Párt jelöltje MezőkövesdenMagyar Péter: Baltával támadtak a Tisza Párt önkénteseire Debrecenben
