Fegyir Sándor: Ha győzünk, akkor mindegy, ki mit mondott, a világ fellélegezhet

Ötödik évébe lép február 24-én Vlagyimir Putyin háborúja Ukrajna ellen, s mi korábban beszélünk a szomorú évfordulóról, mert szombaton indul a frontra. (Interjúnk pénteken készült – a szerk.) A fronton volt a háború legelején is, a lövészárkokból online tartott órákat az Ungvári Nemzeti Egyetem szociológiaprofesszoraként, amiért el is nevezték önt a lövészárkok professzorának.

Egy hétig leszek a fronton, épp emiatt a mai napom is feszes. Beszélgetésünk után azonnal indulok, hogy fogadjam az ideérkező 108 ukrán egyetemistát, akik a Stipendium Hungarikum (Magyar Ösztöndíj) program keretében fognak négy éven át Magyarországon tanulni. Új program ez a számunkra, az első ilyen együttműködésünk a magyar kormánnyal. Kárpátaljáról épp úgy érkeznek diákok, mint Ukrajna többi részéről.

Ha már említi Kárpátalját, az oroszok egyre intenzívebb támadásai milyen hatással vannak az ott élőkre?

Kárpátalján a belső emigráció lett intenzívebb, egyre többen érkeznek ide, menekülnek az ország minden részéből, például Lvivből is. Hat dandárral harcol Kárpátalja, jelenleg több mint 700 magyar van a fronton. Épp most jött a szomorú hír, újabb magyar vesztette életét csütörtökön a 128-as dandárban, aki a zaporizzsjai fronton harcolt. Eddig 92 magyar katona halt meg a fronton. Többségük dróntámadás áldozata lett, hisz a frontot ma már nem a harckocsik uralják, hanem a drónok, amelyek a háború hadszínterének 95 százalékára terjednek ki.

Mit csinál egy héten át a fronton?

Elviszem a magyar adományozók, önkéntesek ajándékait a katonáknak. Generátorokat, power bankokat (hordozható töltőket), melegruhákat, de például bútorokat is szállítunk óvodákba. Óriási kamionnal indulunk útnak. Négy civilszervezet gyűjtötte össze az adományokat, de a testvérvárosok lakói is, akiknek polgármesterei azt mondták, ne beszéljünk róluk. Pedig 102 ukrán és magyar város között van testvérvárosi együttműködés.

Hogy értsük ezt? Ennyire megmérgezte a kapcsolatokat a kormány miatti feszült magyar-ukrán viszony?

A polgármesterek átadták nekünk az összegyűjtött adományokat és azt kérték tőlünk, hogy átadásukkor ne említsük meg őket név szerint. Tömören ezt úgy tudnám megfogalmazni, választások lesznek Magyarországon.

Minden választó megkapta a napokban az Orbán-kormány nemzeti petícióját, ami Ukrajna ellen hangolj, Orbán is megmondta, ellenségnek tekinti az országot. Önöket hogyan érinti az effajta kampány?

No comment. Ez a rövid válaszom, de hozzáteszem, Kijev sem foglalkozik ezzel. Legfeljebb a sajtóban lehet olvasni a petícióról.

Vannak erre vonatkozó visszajelzései? Ön sok eseményen megfordul, hogyan éli meg ezt az ukránellenességet a hétköznapokban?

Szép időnk van… Komolyra fordítva a szót. Egyre több közös, hivatalos projektünk van a magyar kormánnyal. Mivel hazám érdekeit védem, ezért számos ügyben megkeresem a kormányt és intézményeit, és azt kell mondjam önnek, egyetlen elutasításban sem volt részem. S tudomásul vettem azt is, hogy jelezték, nem szeretnének megjelenni ezekkel a témákkal a sajtóban. Ez különösebben nem izgatott, mert nekem az eredmény a fontos. Az, amit elérünk.

Milyen projektekről van szó?

Gazdasági természetű együttműködésről, most például a Dunán építendő kikötők építéséről tárgyaltunk. Magyarországon jól működik a dunai logisztika, amit érdemes kihasználnunk. Akárcsak a jól kiépített vasúti- és autópálya-hálózatot. Jó – istenadta! – földrajzi adottságokkal rendelkezik országuk!

Miközben a kormányzati narratíva ukránellenes, addig a kormány a fű alatt építgeti a feltehetően számára is kedvező kapcsolatokat. Milyen téren még?

A gazdaságin túl a kereskedelmi, sőt, a kulturális kapcsolataink is kifejezetten jók. Tegnap nyitottunk meg egy ukrán könyvesboltot a XII. kerületben, a jövő héten pedig Kárpátalján nyitunk meg egy magyar könyvesboltot Perecsényben. Nem sokkal ezután pedig Leszja Ukrajinkának itt állítunk szobrot. Cserében Rákóczi-szobrot avatunk otthon, és nem is Kárpátalja-megyében. Sőt, azt is elmondom, hogy ugyan még csak 40 nap telt el ebből az évből, de már 805 ukrán gyerek – katonák gyerekei - üdült Magyarországon. Tavaly pedig ötezer ukrán gyerek tölthette itt a vakációját.

Ez a politika nem az, amit látunk magunk körül. Nem úgy tűnik innen nézve, hogy Ukrajna országunk ellensége lenne!

A magyar politikát igencsak érdekli, amit én csinálok itt, de engem nem érdekel a politika. A szociológus fejével gondolkodom, ez az én politikám. És ezt a szemléletet adom át a tanítványaimnak is. Itt 40 ezer ukrán, Ukrajnában pedig 150 ezer magyar él. Mindannyiuk érdekeit képviselem, nekem az a fontos, hogy mindkét oldalon elégedettek legyenek. Már hat sportfesztivált rendeztünk: kézi-, kosár-, vízilabda, jégkorong-versenyt. Legutóbb Sátoraljaújhelyen. És nem is a verseny a fontos, hanem ami mögötte van. A gyerekek hol sírtak, hol nevettek, elfelejtették egy kis időre a háborút.

Sínen van-e a magyar nyelvű oktatás ügye, ami kiindulópontja volt a magyar-ukrán kormányközi konfliktusoknak?

Erre térjünk vissza 58 nap múlva. A kampány végéig szünetet tartunk a politikában. Addig semmit nem akarunk lezárni.

Találkozott Pintér Sándor belügyminiszterrel! Ki kérte a találkozót? Mi volt a menetrendje ennek a rendkívüli megbeszélésnek?

Listánk van arról, hogy mit kérnénk a kormánytól. Pintér Sándor pedig nem az az ember, aki mellébeszél. Neki mindenre van határozott válasza, ami kétféle: vagy igen, vagy nem. Egyébként már másodszor találkoztam vele, neki köszönhetően létesültek óvodák, iskolák az ukrán gyerekek számára, vagy a már említett Stipendium Hungarikum, de a börtönbe került ukránok ügyéről is egyeztetünk. Kéréseink 60 százaléka teljesül a találkozóknak köszönhetően. S nem hetek múlva, hanem másnap választ kapunk kéréseinkre. Ma megyek a külügyminisztériumba is, ahol ugyan adminisztratív kérdések lesznek napirenden, mivel a két ország törvényeit például az ösztöndíjprogram miatt is össze kell hangolni.

Ezek szerint gyakran megfordul a külügyminisztériumban?

Igen, gyakran, hiszen legfőképp ők a mi patrónusaink. Nagyon sok megoldandó kérésünk van, és csak a hálámat tudom kifejezni, hogy ezekre nagyon gyors megoldásokat találnak.

Szijjártó Péterrel is tárgyalt?

Négyszer beszéltem vele, de mivel nagyon sokat utazik, Magyar Leventével tartjuk a kapcsolatot.

Ezek után adódik a kérdés, milyen is valójában az ukrán-magyar kapcsolat?

Nagyon jó a kávé a külügyminisztériumban.

Tartanak-e olyan fórumokat, ahol a petíció kapcsán is terjesztett ukránellenes politikáról beszélgetnek magyar választókkal?

Megmondom őszintén, a politikai irányú kapcsolatépítéssel nem foglalkozom, mert az a legkevésbé eredményes része kapcsolatainknak. Azon a területen érdemes dolgozni, aminek kézzel fogható eredménye van.

Hogyan minősítené a magyar kormány úgynevezett békepolitikáját az európai békepolitikával összevetve?

Szerintem erre már válaszoltam, de hangsúlyozom akkor: az itteni problémák a magyarok problémái. Én viszont az ukránok problémáival foglalkozom. Számomra ez elvi kérdés. Persze ezzel nem a válasz elől szeretnék kitérni. Azt csinálom, amihez értek. Három felhatalmazást kaptam a nagyköveti feladatra: Istentől, a néptől és az elnöktől. Isten az erkölcsi iránymutatóm, és így vannak olyan vörös vonalak, amiket soha nem fogok átlépni. A nép pedig jelenti számomra azt a kettősséget is, hogy apu magyar, anyu ukrán. Tehát akkor kit is kell szeretnem? Lőjem fejbe magam? Vagy mit csináljak? Mindkét népet képviselem. Nem lehetek sem az egyik, sem csak a másik pártján, mert mindkettőt szeretem. Én a Kárpát-medence szülötte vagyok. Az elnök is jól tudta ezt, amikor kinevezett nagykövetnek. Eredményorientált vagyok. A jövő héten újabb eredményt mutatok fel: magyar pénzből finanszírozzuk egypár ukrán óvoda fűtésének a helyreállítását Harkivban, Szunniban, Nyikolájevben és Herszonban.

Mit tesznek önök azért, hogy itt, Budapesten tartsák meg az esetleges háromoldalú béketárgyalást? Milyen esélyt adnak az elképzelésnek?

Egyrészt mindent megteszünk ezért, másrészt jelenleg az ukrán katona csinálja a diplomáciát. Ha győzünk, akkor mindegy, ki mit mondott, és a világ fellélegezhet.

Átalakulóban az Ukrajnának nyújtandó nemzetközi támogatások rendszere. Megszavazták az Európai Unió 90 milliárd eurós támogatását, de eközben Trump-adminisztráció kivonul a pénzügyi segélyezési rendszerből. Elég lesz ez a győzelemhez?

Jelenleg a legnagyobb bajunk, hogy egyre több civil veszti életét. A frontvonalak viszont nem változnak. Pokrovszkba megint bejutottak tegnapelőtt az ukránok, öt orosz tábornok kapott kitüntetést a kupjánszki sikerért, miközben mindkét helyen legalább százszor változott már a katonai állás. A mieink tegnap foglaltak el két falut, az oroszok pedig ma ugyancsak kettőt. Az mindannyiunknak világos, hogy nekik több emberük van, ámde most elemeztük a decemberi halálozási adatokat. Miközben 30 ezer oroszt állítottak hadrendbe, 52 ezren vesztették életüket. A januári adatok alapján is azt látjuk, hogy folyamatosan 20 ezerrel mínuszban van katonai állományuk. A tendenciából kiindulva úgy számoljuk, hogy egy évre van szükségünk ahhoz, hogy megsemmisítsük az orosz katonaságot. Az ukrán háború logikája most a dróntámadásokra fókuszál, és nem egy lépéssel, hanem százzal járunk az oroszok előtt ebben a haditechnikában.

Úgy véli, nem is a tárgyalóasztalnál fog eldőlni a háború, hanem az orosz katonai erő meggyengülésén múlik?

Egyértelmű. Oroszország nem olyan partner, akivel meg lehetne bármiben is állapodni. Ha leállnának, az nem a békekötés miatt lenne, hanem a hadseregüket töltetnék fel.

Zelenszkij elnök hírszerzési információira hivatkozva beszélt arról, hogy Trump és Putyin 12 ezer milliárd dolláros üzleti alkun ügyködik, és júniusra Trump a háború végét vizionálja.

Elég furcsa számok ezek, a papír persze mindent elbír, de nyilvánvalóan orosz dezinformáció is zajlik a háttérben. Oroszország nemcsak katonai terrort vezetett be, de pszichikait is. Terrorizálja a lakosságot, félelemben tartja a családokat, de gyenge. Putyin meggyengült, és gyenge ember nem fog tárgyalóasztalhoz ülni. Ami pedig a szavahihetőségüket illeti, azt hiszem, elég csak az aradi 13 vértanú sorsára emlékeztetnem.