Ismét van áramszolgáltatás a Magyar Evangéliumi Testvérközösség békásmegyeri gyülekezetének templomában és a parókián – írja a Magyar Hang a Magyar Evangéliumi Testvérközösség tájékoztatása alapján.
Amint arról lapunk is beszámolt csütörtökön, Iványi Gáborék templomában és a békásmegyeri parókián is elzárták az áramszolgáltatást. Víz és fűtés sem volt, a lelkész hosszas kórházi kezelés után ilyen körülmények közé tért haza.
„Békásmegyeren nincs semmilyen köztartozásunk” - jelentette ki akkor a lelkész, aki már csak ezért is elfogadhatatlannak tartotta az eljárást. Azt mondta, nem tud másra gondolni, mint arra, hogy ez a lépés kifejezetten az ellenük zajló kormányzati bosszúhadjárat része.
Iványi Gábor: Nem fogok megtörni ettőlVajay Zsófia, az egyház szóvivője a Magyar Hangnak kedden azt mondta: a békásmegyeri ingatlan esetében sikerült egy új szolgáltatóval megegyezni és újra van áram.
Más, az egyház fenntartásában lévő intézményeket – összesen 21 további ingatlant –, azonban továbbra is fenyegeti az áramszolgáltatás leállítása. Itt egyébként van olyan helyszín is, ahol nem is volt tartozás – a parókia is ezen ingatlanok közé tartozott –, vagy csak minimális mértékű.
A MET munkatársai dolgoznak a helyzet megoldásán: van, ahol haladékot kaptak a tartozások törlesztésére és van, ahol új szolgáltatóval kell tárgyalniuk. A lakossági fogyasztókkal ellentétben ugyanis a nem lakossági fogyasztók több energiakereskedő közül választhatnak - tette hozzá.
„Nem a Dankó utcában, hanem a Karmelitában kellene házkutatást tartani” – Senki nem ismerte el a bűnösségét Iványi Gábor és társai perében, jön a tárgyalás„Az egész ország egy bűnügyi helyszín” – Elkezdődött a büntetőper, Iványi Gábort az sem érdekli, ha letöltendőt kap a NAV-razzia miattNAV-os végrehajtók jártak Iványi Gáboréknál „biztosítási intézkedés” címénIványi Gábor: Kevés a szó arra, mekkora bűn, ami ebben az országban történik – Videó
