Göd;Kammerer Zoltán;akkumulátorgyár;Rónai Sándor;Samsung SDI;

Orbán Viktor miniszterelnök és Kammerer Zoltán olimpiai és világbajnok kajakozó a Tokaji Vízitúra Központ átadásán 2018. június

Kammerer Zoltán, Göd polgármestere váratlanul beteget jelentett, amikor a Samsung SDI akkugyáráról kellett volna beszélnie a képviselő-testületi ülésen

Gyógyulást.

Kammerer Zoltán, Göd hivatalosan független, de Fidesz által támogatott polgármestere váratlanul megbetegedett a városi önkormányzat képviselő-testületi ülése előtt, ahol is a gödi Samsung SDI akkumulátorgyárban történt mérgezésekről is esik szó. 

A Demokratikus Koalíció politikusa, Rónai Sándor arról számolt be, hogy Kammerer Zoltánt sem telefonon, sem személyesen nem sikerült utolérni a hivatalában az utóbbi hetekben, a megkeresésekre nem reagált, a képviselő-testületi ülésre az alpolgármestert küldte maga helyett. „Ennyire érdekli a Fideszt a gödiek egészsége. Jusson eszébe mindenkinek április 12-én!” - áll a párt közleményében.

A Kontroll élő  közvetítése szerint Kammerer Zoltán nem vett részt a képviselő-testületi ülésen.

Bő két hete a polgármester egy Facebook-posztban azt állította, hogy a megbízott szakemberek egyszer sem találtak a gyár működéséhez köthető szennyeződést sem a gödi talajban és talajvízben, sem a város levegőjében. A hat kútból álló városi talajvízmonitoring-hálózat kiépítése során 25 helyen végeztek próbafúrásokat, talaj- és talajvízmintákat vettek, ezek kiértékelése megtörtént. A levegőben kizárólag olyan enyhébb egészségügyi határérték-túllépés fordult elő, amit télen elsősorban az ingatlanok fűtése során keletkező gázok okoznak, ezek a tökéletlen égés melléktermékei - közölte. Megjegyezte ugyanakkor: „Arra nem terjed ki a polgármesteri hatásköröm, hogy ellenőrizzem a gyáron belül a munkaügyi szabályok betartását és betartatását. A város vezetőjeként nekem a Gödön élők és a gödi környezet biztonsága az első, ebből továbbra sem engedek.”

Miközben az Orbán-kormány oroszlánrészt mindmáig tagadja, hogy tudtak volna a gyárhoz köthető mérgezéses esetekről, Navracsics Tibor a múlt héten a kormányzati narratívával szembemenve elismerte, hogy ő maga 2024 januárja óta tud a gödi akkugyár problémáiról.

Kutatások szerint az Instagram aktívan dob fel depresszióval, öngyilkossággal és önkárosítással kapcsolatos tartalmakat sérülékeny fiataloknak, ám ezt a cég vitatja. Azonban úgy döntöttek, hogy a jövőben a káros vagy veszélyes tartalmak blokkolása mellett értesítik majd a szülőket is, ha a gyerekük rákeres ilyesmire.