Hosszú pillanat – Vlagyimir Putyin az Ukrajna elleni háborúja költségeinek az egytizedét is kaphatta az Orbán-kormánytól a kőolajért és a földgázért

 A Fidesz-KDNP és holdudvara ma „energetikai sorskérdések” címszóval hetet-havat hord össze: elhallgat, felnagyít, sugall, torzít, összemos, csúsztat és hazudik. Ez azért gond, mert az ilyetén elmetrükkök miatt lassan magyar béketankok indulnak az oroszok ellen épp honvédő háborút folytató Ukrajna felé. A tomboló manipuláció egy sor, az energetika tárgyán messze túlmutató, ordító ellentmondást szül. A teljesség igénye nélkül ezek közül szedtünk össze néhányat.

Egy cső az hány cső?

Bár Volodimir Zelenszkij ukrán elnök 2019-es elnöki beiktatásakor baráti jobbot nyújtott Magyarországnak, már ekkor akadtak a két ország között energetikai viták. Mielőtt ugyanis Ukrajna 2020-ban öt évre újrakötötte volna az őket már akkor fenyegető oroszokkal a gázuk továbbszállításáról szóló szerződést, az Orbán-kabineten utóbb vaklármának bizonyuló fűtőanyag-vásárlási pánik lett úrrá. 2021 végén pedig – gyakorlatilag Ukrajna kiiktatására – meglévő csőrendszerekből létrejött az orosz gázt a törökökön, a bolgárokon és a szerbeken át ideszállító Török Áramlat, aminek átadásával Orbán és Putyin egy új, 15 éves gázvásárlási szerződést is tető alá hozott. Zelenszkij halkan tiltakozott. A 2025-ben már három éve orosz támadás alatt álló Ukrajna az akkor lejáró gázszállítási megállapodást nem újította meg, de ez nem okozott:különösebb gondot  a csehek 2023-ban, az osztrákok pedig 2024 végén találtak más gázszállítót, az oroszok pedig a magyarok után a szlovákok gázellátását is a déli csőre helyezték át. Az ukrán gázzár ellen a leghangosabban mégis az orosz terméket akkor már négy éve délről beszerző Magyarország tiltakozott.

Bár az uniós tagállamok már három héttel Ukrajna 2022 februári lerohanása után aláírták az orosz energia uniós tilalmát kilátásba helyező úgynevezett versailles-i nyilatkozatot, az Orbán-kabinet furamód az iratot az orosz energiaellátás megtartására adott uniós engedélynek tekinti. Miután körvonalazódott, hogy a tagok túlnyomó többsége zokszó – kiváltképp anyagiaskodás – nélkül, azonnal, a többiek pedig gyors léptekben hajlandóak lemondani a véres orosz olajról, Orbán Viktor, nem túlzás, üveghangra váltott. Ennek keretében egy berlini konferencián például arra panaszkodott, hogy Magyarországot egyetlen, Oroszországból érkező olajcső látja el, és Brüsszel ezt is el akarja zárni, márpedig „nincs másik cső”. Lapunk azonban már akkor szóvá tette, hogy igenis van másik cső, mégpedig a közel 50 éves Adria, ám különösebb hatást nem keltettünk. Egy másik alkalommal a kormányfő az átállásra 11 ezer milliárdos uniós támogatást követelt. Méltánytalanság lenne e helyt átsiklani Szijjártó Péter munkássága felett, aki azóta visszafogott becslések szerint több mint ezerszer jelentette ki, hogy az orosz energia kiváltása „fizikai” képtelenség, és legalább ugyanennyiszer hozzáfűzte, hogy „haha, beszédekkel nem lehet fűteni”.

Az orosz kőolajat Százhalombattán és Pozsonyban feldolgozó Mol „szakmai” érvekkel segítette a politikai habverést. Ennek kapcsán az e-NER-giaipar új szállóigét is alkotott, miszerint rendszereink „csak úgy, egyik pillanatról a másikra” nem állíthatók át. Moltól független/elpártolt mérnökök ezt már akkor álszakmázós hantának nevezték: szerintük a kétségkívül orosz olajra beállított két finomító, bár kisebb nyereséghányaddal, de azonnal képes más fajták feldolgozására is. Hernádi Zsolt elnök-vezérigazgató 2022 márciusában az átállási időt 2–4 évre, a költségigényt pedig 500–700 millió dollárra (200–250 milliárd forintra) becsülte, megjegyezve, hogy különösebben nem látja egy kisebb megtérülésű nyersanyagok feldolgozását segítő beruházás értelmét.

A kétes magyar érveket mindenesetre a már akkor is „mocskos” Brüsszel elfogadta. Így a „vezetékes vásárlásokat” felmentették a 2022 végén bevezetett össz-uniós oroszolaj-tilalom alól. Ez a többiek leválásával ma már csak Magyarországra és Szlovákiára érvényes. A felmentés birtokában a Mol a Dunai Finomító orosz-olaj arányát az addigi mintegy kétharmadról 90 százalék fölé emelte. A kormányfő brüsszeli erőfeszítéseit így a jelek szerint kevéssé az átállási nehézségek, sokkal inkább a világszintű undor miatt egyre olcsóbb orosz olajon elérhető extra haszon ösztönözhette. Most, a negyedik év lejártával, az átállás helyzetéről kevés tudható, bár a Molnál tavaly 2026 végi belső határidőt említettek. Ehhez képest furamód a Fidesz- és a kurzus-hű szakma ma is azt ismételgeti, hogy „egyik pillanatról a másikra” nem lehet átállítani a magyar energiarendszert Brüsszel (illetve újólag Kijev) kénye-kedve szerint. Az érv, bármily komolytalan is, működik.

Provokációs spirál

A háború kitörése óta eltelt időszakot Budapest és Kijev mind élesebb szembenállása jellemzi. Pontosabban a „kezdeményezést”, vagyis a durvasági szint emelését, jellemzően a magyar propaganda „tartotta kézben”, miközben Zelenszkijen leginkább az látszott, hogy el sem hiszi a honvédő háborúját nehezítő hátországi gáncsoskodást. A Magyarországot és Szlovákiát orosz olajjal ellátó Barátság kőolajvezeték ügyében, olybá tűnt, a gázcsőhöz hasonlóan, tartanák magukat a szerződés 2028-as lejártához. Így 2024 nyarán Zelenszkij „csak” a Lukoil szállításait tiltotta meg. Ezt a Mol azzal hidalta át, hogy az orosz cégtől a határ túlsó oldalán vette meg a terméket. 2025 augusztusában ugyanakkor kétségkívül az ukránok léptek szintet, amennyiben a drónflottájukat vezető kárpátaljai magyar Robert Brovdi a saját területükön érintetlenül hagyott Barátság egy orosz szivattyúállomásának lebombázását jelentette be. Mivel az orosz hadsereg gázolaj-utánpótlását is segítő csomópont megtámadása ellen Budapest és Pozsony azonnal kikelt, nehéz volt nem észrevenni, hogy a két állam – vagyis a Mol – orosz-függősége voltaképp az Ukrajna elleni katonai művelet üzemanyag-ellátási hátterének is a záloga.

E helyt most nem terhelnénk az olvasót a kölcsönös provokációs spirál jól ismert részleteivel. Mindenesetre miután Orbán és Szijjártó idén február elején Ukrajnát már Magyarország ellenségének nevezte, egy január 27-i orosz támadásban megsérült nyugat-ukrajnai szivattyúállomás javítására hivatkozva a Barátság újraindítása „elakadt”. Erre Orbán, élve Magyarország uniós jogával, a pénzügyi hozzájárulásunkat amúgy nélkülöző, 90 milliárd eurós ukrán hitel kiutalását és az EU 20. oroszellenes szankciós csomagjának elfogadását is meggátolta.

Ezután következtek Zelenszkij, illetve – miután a Terrorelhárítási Központ Magyarországon lefoglalt egy minden jel szerint teljesen szabályosan Ausztriából Ukrajnába haladó pénz- és aranyszállítmányt – Hrihorij Omelcsenko egykori ukrán titkosszolgálati tiszt Orbán fizikai fenyegetéseként is értelmezhető kijelentései. Erre persze a propaganda, ha lehet, még tovább fokozta az ukránellenes hergelést: Orbán külön videóban mutatta be, amint néhány lányát aggódva felhívja. Rácz András Oroszország-szakértő mindazonáltal arra is figyelmeztetett: ha valaki hitelt ad a nyugdíjas ex-altábornagynak, akkor azt is vegye komolyan, hogy Omelcsenko szerint Putyin 2009-ben egy olyan rejtett kamerás felvétellel zsarolta meg Orbán Viktort, amelyen a Fidesz-elnök a 90-es években kenőpénzt vett át Szemjon Mogiljevics maffiózótól.

Miután a két állam ma már kötőszóként banditázza egymást, az EU nyugalmat kért a felektől és a Barátság mielőbbi kijavítását szorgalmazta. Ez utóbbi álláspont nem magától értetődő. Budapest és Brüsszel viszonya már évtizedek óta mérgezett. A magát keresztény-konzervatívnak nevező kurzus és holdudvara – leragadva annál az erkölcsi szempontokat nélkülöző nézetnél, hogy az EU miért mond le az olcsó energiáról – a háború kezdetétől ellenzi az oroszellenes kereskedelmi tiltásokat (bár az energián kívülieket eddig megszavazta). Ehhez képest az EU 2027-tel most már mindenkinek végleg betiltotta az orosz olaj- és gázbehozatalt, amit a magyar-szlovák tiltakozás dacára is törvénybe iktatnak. Orbán Viktor az ilyen és ehhez hasonló brüsszeli terveket általában tüdőlövésként, illetve ránk dobott atombombaként jellemzi, de a plakátokon és a „nemzeti konzultációkon” Ursula von der Leyen bizottsági elnököt is elmondták már mindennek. A propagandában az – uniós gázcsapok orosz elzárása miatti 2022-es kiugrás óta töredékére eső – energiaárak is csak nőhetnek; míg az esetleges kiugrásokat felnagyítják, árcsökkenéskor csak úgy visszatér a „folyamatosan emelkedő energiaárak” tévképzete. Miközben a sajnálatosan évtizedek óta az amerikai többszörösére rúgó uniós energiaárakat ostorozzák, alacsony magyar céges energiaárakról szónokolnak, pedig azok az Eurostat szerint az uniós élmezőnybe tartoznak.

Orbán Viktor a múlt héten Kijevbe küldetett egy magyar csapatot a Barátság állapotának felmérésére, akiket ugyan nem fogadtak, de az ukrán illetékesek nagyköveteknek bemutatták a cső sérüléseit, Zelenszkij pedig újfent tehetetlen dühéről számolt be. Kétségtelen: Brüsszel Ukrajna szerződéses vállalásaira hivatkozva annak a vezetéknek a javítását kéri, amelynek a használatát két év múlva maga is megtiltaná a vele kibékíthetetlen ellentétben álló Magyarországnak és Szlovákiának, és amit a Mol a jelek szerint nem nem tud, hanem nem akar kiváltani, ezzel Ukrajnát arra szorítva, hogy háborús körülmények között helyreállítson egy ellene folytatott katonai műveletet segítő szolgáltatást. És Zelenszkij az ez elleni tiltakozással országa támogatását kockáztatja. Ördögi csapda.

Két cső az hány cső?

Bár energetikai kérdésekben a Tisza Párt jóval hallgatagabb, programjuk a 2027-es uniós tilalmat figyelmen kívül hagyva az orosz energiafüggőség megszüntetését 2035-re teszi. Igaz, gazdaságfejlesztési és energetikai szakpolitikusuk, Kapitány István, a Shell egykori globális alelnöke szerint 2027-re meg kellene teremteni az orosz energia leváltásának lehetőségét. A propaganda azóta is azt szajkózza, hogy a Tisza az uniós kotta szerint jövőre elzárná az orosz olaj- és gázcsapot, ami egyrészt nem igaz, másrészt, ha kormányon meg is hozná ezt a többi 25 tagállam által önként vállalt döntést, az is csak a fennmaradó két tagállamra hozott uniós kötelezvény betartása lenne. Amikor pedig a Barátság elzárása kapcsán Kapitány István úgy fogalmazott, hogy tetszettek volna hamarabb gondoskodni a keleti ellátás pótlásáról, Orbán Viktor az új politikai szereplők felkészületlensége felett sajnálkozott, mondván, e nyilatkozata alapján Kapitány István „láthatólag” úgy tudja, hogy egy olajcső érkezik Magyarországra, miközben alapvetés, hogy kettő. Míg a Shell ex-alelnökéről nehéz elképzelni, hogy ne tudna az Adriáról – nyilatkozatából ez persze nem is következik –, négy éve még maga Orbán Viktor szuggerálta azt a német konzervatívokba, hogy a Barátságon kívül „nincs másik cső”. Sőt, tavaly még Donald Trumpnak is azt írta, hogy Magyarország és Szlovákia olajellátását egyedül a Barátság biztosítja. (Holoda Attila energia-szakértő szerint az amerikai elnök emiatt sem terjeszti ki a tavaly novemberben Orbánnak adott behozatali különengedélyét az Adriára.)

Bár örvendezhetnénk, hogy legalább most már mindenki látja mindkét csövet, a kormányt és a Molt nem olyan fából faragták, akik csak úgy megalázkodnak a Barátság kiváltására egyedül képes Adria horvát üzemeltetői előtt. Ehelyett, miközben a Mol évek óta kicsinyli a cső méreteit és sokallja árait, most már azt „követeljük” az üzemeltető Janaftól, hogy engedje át rajta a tengeren – legalábbis állítólag – megrendelt orosz olajat. Miklós László energia-szakértő ilyen előzmények után nem csodálkozna azon, ha a horvátok hosszú ideig „mérlegelnék” a lehetőségeiket. Mindazonáltal az is megjegyzendő, hogy a két fél viszonyát alapvetően mégiscsak az a mindenkori horvát politikai alapvetés mérgezi, miszerint az INA nevű energiacégük 2008-as átvételéért a Molnak meg kell lakolnia, amiként szerintük Hernádi Zsoltnak is a Remetinec börtönben a helye, miközben vádjaikat eddig nem sikerült átütően bizonyítaniuk, ellenben Zágrábon kívül a világszerte kölcsönösen indított összes pert elvesztették, a Mol pedig azóta is kiegyensúlyozottan üzemelteti az INA-t. Mindenesetre a Janaf szerint oroszon kívül bármilyen nemzetközi olajból képesek akár mindkét Mol-finomítót teljes egészében, tisztességes áron ellátni. E szerint tehát Magyarország kőolajellátása örökös Barátság-zár esetén is biztosított. 

De ha az Orbán-kormány a kampánylázban még tovább fokozza a nemzeti érdekérvényesítést, előfordulhat, hogy sehonnan nem kapunk olajat, és akkor nem 1000 forint lesz a benzin, hanem egyáltalán nem lesz benzin. Bár most a kabinet az – olcsón beszerzett – vésztartalékokat küldi a kutakra, ez önmagában csak májusig tart ki, a visszapótlás költségeit pedig – természetesen áttételesen – megint csak az autósok és az adófizetők állják.

Tavaly év végi számításunk szerint a háború kitörése óta a Magyarországról származó csaknem 10 ezer milliárd forintnyi olaj- és gázbevételéből Putyin az Ukrajna elleni „különleges katonai művelete” kiadásainak akár a tizedét is fedezhette. A helyzet fonákságára utal az is, hogy az „ellátás biztonságát” mindennél fontosabb alapelvként hirdető „energia-szakértők” a kormánnyal együtt a legmegbízhatóbbnak ma is a folyamatos bombafenyegetésnek kitett orosz energiaellátást nevezik. Az Orbán-féle nemzeti érdekérvényesítés sokak szerint a gyakorlatban az orosz nemzet érdekeinek érvényesítését jelenti. Ezért mindig furcsállom, amikor a kampányban Magyar Pétert árulózzák.

Ha már itt tartunk: a Barátság vezeték elzárása konkrétan egy fillérrel sem emeli a benzinárakat. Ha ugyanis a Mol az emiatt kétségkívül ugró költségeit beépítené nagykereskedelmi áraiba, úgy a kutak egyszerűen mástól vennék meg az üzemanyagot. Az OMV schwechati finomítója például orosz olajról még csak nem is hallott, a magyar piacon mégis versenyképes a Mollal. Amiként egyébként a mégoly olcsó orosz olajból készülő molosnál a Moszkvától már elbúcsúzó csehek, lengyelek és bolgárok üzemanyagáért is kevesebbet kérnek. Arra a kérdésre, hogy akkor voltaképp a magyar társadalom hol nyer az olcsó orosz olajon, amiért Orbán Viktor – persze csakis a béke jegyében – bárkivel hajlandó akár háborúzni is, az a kincstári válasz, hogy a különbözet jó részét a kormány a rezsicsökkentett áram- és gázárak fedezetére adóként elvonja a Moltól. Ám ez a hazugsággal határos csúsztatás. Gulyás Gergely közlése szerint a Mol 2022 óta e címen eddig 350 milliárd forintot fizetett be, ami azonban a rezsidíjak alacsonyan tartását szolgáló költségvetési sor eddigi több mint 5 ezer milliárdos kiadásainak mindössze 7 százaléka. De a propagandával szemben a fennmaradó hányad nagy részét sem „a multiktól”, hanem a költségvetés általános bevételeiből állták. Ennek folytán az sem igaz, hogy orosz olaj és gáz nélkül a rezsicsökkentés fenntarthatatlan lenne. Míg a Barátság-zár miatt emelkedő beszerzési árakat a Mol alighanem kénytelen lesz benyelni, független szakértők szerint a gázváltás – aminek szintén nincs fizikai-kínálati akadálya – az állami MVM kiadásait is legfeljebb tizedével emelné. A rezsicsökkentett árakat így az elmúlt évek során ezermilliárdos hullámzásokat leíró rezsikassza mintegy százmilliárdos emelésével fenn lehetne tartani.

Azt, hogy az Orbán-kormány ennyire ragaszkodik az orosz olajhoz, sokan a Mol kiugró nyereségével is összefüggésbe hozzák. A magyar állam és kisebbrészt a Mol ugyanis 5–6 éve az olajcég részvényeinek mintegy harmadát három NER-közeli magánalapítványnak adományozta. Bár a Budapesti Corvinus Egyetemtől talán kevesek irigylik a számára így évente leeső 20-30 milliárdos Mol-osztalékot, a Mathias Corvinus Collegiumnak (MCC) juttatott hasonló összeg kapcsán a Fidesz-propaganda-finanszírozás képzete azért már felsejlik, s a náluk is több osztalékra jogosult Mol-Új Európa költéseiről pedig szinte semmi sem tudható. A Fidesz és a Mol-osztalék közötti összefüggést sejteti az is, hogy a cég néhány napja a választások előtti péntekre hozta előre az osztalékról döntő, a már szokásos, április végi időpontra meghirdetett közgyűlését. Még rosszmájúbb megközelítések szerint Orbán azért küldi most a magyar anyák fiait a béke jegyében az ukránok ellen harcolni, mert orosz olaj nélkül ugrik a Mol-vezetők nyereségbónusza. Egyes Mol-vezetőknek a Barátság-zár bejelentése előtti sajátrészvény-értékesítését mindenesetre épp most vizsgálja a jegybank.

És még egy csúnya propaganda-csúsztatás: miközben Orbán Viktor arra hivatkozik, hogy csak az ukrán emberek, illetve a kárpátaljai magyarok iránti rokonszenve miatt nem szakítja meg Ukrajna áramellátását, szakértők figyelmeztetnek, hogy

A magyar közbeszédből egyébként ordítóan hiányzik az erkölcsi szál. Igen, az orosz energia olcsóbb. Putyin akár ingyen is adhatja. Hogy ez mit okoz, mindenki láthatja Orbánon. Nyugat-Európa ebből – a furamód szintén Moszkva-barát szélsőjobbot leszámítva – nem kér. Putyin eközben tovább szövi világméretű hálóját és módszeresen öli az ukránokat. Orbánék szerint ezért tartható a rezsicsökkentés – kérdés, ez nem kelt-e fel bennünk lelkiismereti kérdéseket.

E parázs viták során gyakran az is elsikkad, hogy egyáltalán miért függ még mindig a világ ennyire az olajtól meg a gáztól. A kedvező földrajzi helyzetű és éghajlatú, értelmezhető méretű Magyarországnak alighanem néhány évébe telne a lakások leszigetelése mellett egy fenntartható, zöld, önellátó energiarendszer kiépítése, a környező államokkal együttműködve akár hagyományos vagy nukleáris tartalékok biztosításával.

De hát, mint tudjuk, nem lehet azt csak úgy, egyik pillanatról a másikra.