A politikai küzdelmek története során a titkosszolgálatok bevetése a belső ellenzék ellen mindig a hatalomgyakorlás legsötétebb eszköztárába tartozott. Bár egy demokráciában éles határvonalat kellene húzni a nemzetbiztonsági érdekek és a pártpolitikai csatározások közé, a történelemben volt példa olyanra, amikor ez a vonal teljesen elmosódott. Az állami intézmények pártpolitikai célú felhasználása szinte kivétel nélkül azokban a rendszerekben válik rendszerszintűvé, ahol a fékek és ellensúlyok mechanizmusa sérült, vagy eleve nem is létezett. Ezekben az esetekben a titkosszolgálat nem a külső fenyegetések ellen védi az országot, hanem a regnáló hatalom túlélését akarja biztosítani azáltal, hogy megsemmisíti, lejáratja vagy ellehetetleníti a politikai riválisokat.
Az egyik leginkább dokumentált példa erre a típusú működésre a Német Demokratikus Köztársaság állambiztonsági minisztériuma, a Stasi tevékenysége. A rettegett keletnémet titkosszolgálat nem csak megfigyelte az állampolgárokat, hanem módszertant dolgozott ki, amely „Zersetzung”, azaz bomlasztás néven ismert. Ennek lényege az volt, hogy a célszemélyeket vagy politikai csoportokat ne közvetlen letartóztatásokkal tegyék ártalmatlanná, hanem a magánéletük és a társadalmi hitelességük módszeres lerombolásával. A titkosszolgálat ügynökei alaptalan pletykákat terjesztettek a célszemélyekről, névtelen leveleket írtak a családtagoknak, kompromittáló, gyakran hamisított bizonyítékokat juttattak el a munkahelyekre, vagy éppen pszichológiai hadviselést folytattak az érintettek ellen. A cél az volt, hogy az ellenzéki szereplők elveszítsék a hitüket saját magukban és egymásban, a választók szemében pedig nevetségessé vagy gyanússá váljanak. Ez a fajta karaktergyilkosság a diktatúra egyik leghatékonyabb eszköze volt, hiszen nem váltott ki olyan nemzetközi felháborodást, mint egy nyílt politikai per, mégis tökéletesen elérte a kívánt hatást.
Magyar Péter azt követeli, hogy a legfőbb ügyész indítson eljárást a Tisza Párt bedöntésére irányuló titkosszolgálati művelet miatt„Hajmeresztően törvénytelen” – Az Orbán-kormány legbelső köreiben is tudhattak a Tisza Párt körüli kémjátszmárólDe nem kell csak a múltban volt példa ilyen esetekre. Hasonló mechanizmusok figyelhetők meg a Szovjetunió utódállamaiban is, ahol a KGB öröksége mélyen gyökerezik a politikai kultúrában. Oroszországban a modern érában is visszaköszönnek ezek a módszerek, ahol a titkosszolgálatok, például az FSZB, aktívan részt vesznek a politikai ellenzék lejáratásában. Ezekben az esetekben olyan komplex akciókról van szó, amelyek során az ellenzéki vezetőket szexuális botrányokba keverik, vagy korrupciós vádakat gyártanak ellenük állami segítséggel. Ezek az akciók gyakran a központi média szoros együttműködésével valósulnak meg, ahol a titkosszolgálati módszerekkel megszerzett, kontextusukból kiforgatott információkat „tényfeltáró” riportként tálalják.
Nyilvánosság elé állt a Tisza Párt bedöntésére irányuló titkos műveletet ismerő nyomozóKriptovalutával akartak fizetni Tisza Párt informatikai rendszereinek a bedöntéséértDél-Amerikában a Kondor-hadművelet (Operación Cóndor) szolgáltatott példát az állami terror és a titkosszolgálati lejáratás összefonódására az 1970-es és 80-as években. Ez a CIA által is támogatott, határokon átnyúló együttműködés Argentína, Chile, Uruguay, Paraguay, Bolívia és Brazília katonai diktatúrái között zajlott. A likvidálásokon túl a titkosszolgálatok nem módszeresen gyártottak olyan propagandát, amelyben a politikai ellenfeleket idegen hatalmak fizetett ügynökeinek vagy köztörvényes bűnözőknek állították be. Augusto Pinochet diktatúrája alatt a DINA nevű titkos rendőri szerv pedig nem állt meg a határoknál; külföldön is hajtottak végre akciókat, hogy lejárassák az emigrációba kényszerült politikusokat, azt sugallva róluk, idegen hatalmak ügynökei vagy terroristák. Ezekben az államokban a titkosszolgálat a pártérdek közvetlen végrehajtó szerveként működött.
Le akartak leplezni egy Tisza Párt elleni kibertámadást, ellenük indult rendőrségi eljárásA Közel-Keleten az iraki Baasz-párt uralma alatt Szaddám Huszein olyan hálózatot épített ki, amelyben a különböző titkosszolgálati ágak egymást is megfigyelték, de elsődleges feladatuk a belső ellenzék totális megsemmisítése volt. Ellenzéki csoportokba épültek be ügynökök, akik aztán olyan akciókat provokáltak ki, amelyekkel a csoportot a közvélemény előtt bűnözőként vagy hazaárulóként lehetett beállítani.
Fontos látni, hogy ezek a példák egy közös mintázatot követnek. A titkosszolgálatok felhasználására olyan országokban volt (és van) példa, ahol teljesen leépítették a jogállamiságot. A nemzetközi tapasztalatok azonban azt mutatják, hogy az ilyen típusú lejárató kampányok és titkosszolgálati játszmák hosszú távon aláássák a társadalom bizalmát az állami intézményekben. A politikai ellenfél ellenséggé minősítése, majd állami erővel történő lejáratása olyan spirált indít el, amelyből a demokratikus visszatérés különösen nehéz és lassú folyamat.
