A Tisza 138-143 mandátumra, a Fidesz 49-55 mandátumra számíthat az új Országgyűlésben. Mindez azt jelenti, hogy a Magyar Péter vezette párt kétharmadot szerez - derül ki a Medián felméréséből, amelyet a hvg.hu ismertetett.
Vélhetően bejut a Mi Hazánk Mozgalom is, amely 5-6 mandátumot szerezhet. A kutatócég a legutóbbi öt reprezentatív mérés alapján készített mandátumbecslést.
A Fidesz a 2022-es támogatói körének mintegy egynegyedét elvesztette, és az EP-választás óta is számottevő a korábban kormánypárti szavazók elpártolása. A pártpreferenciát továbbra is elsősorban az életkor befolyásolja, emellett a végzettség is lényeges tényező, miközben a lakóhely szerepe fokozatosan csökken.
A Medián február utolsó hetében és március folyamán öt reprezentatív, telefonos kutatást végzett, három eltérő call center bevonásával, összesen 5000 fős mintán.
Medián: A magyarok csaknem fele tart attól, hogy a Fidesz elcsalhatja a választástMedián: Tovább nőtt a Tisza Párt előnye, a biztos pártválasztók között már 23 százalékkal vezet a Fidesz előttNem sokkal a választás előtt a szavazókorú lakosság 48 százaléka jelezte, hogy a Tisza Pártot támogatná, 30 százalék a Fideszt választaná, 4 százalék a Mi Hazánkra, 2 százalék a Demokratikus Koalícióra (DK), 1 százalék a Magyar Kétfarkú Kutya Pártra (MKKP) szavazna, míg 15 százalék nem adott választ, vagy biztosra vette, hogy nem vesz részt a voksoláson. A Tisza Párt továbbra is a fiatalabb korosztályokban a legerősebb, és támogatottsága hónapról hónapra nő. A 30 év alattiak mintegy háromnegyede voksolna rájuk, és a 30-40 évesek 63 százaléka is ezt a pártot választaná. A Fidesz támogatottsága ezekben a csoportokban csupán 10, illetve 17 százalék. A Fidesz kizárólag az idősebb, nyugdíjas korosztályban vezet, ahol a 64 év felettiek közel fele támogatja a kormánypártot, míg 29 százalékuk a Tisza Pártot részesíti előnyben.
A főbb társadalmi rétegek vizsgálatán túl a Medián szakértői a jelenlegi választói szándékokat a korábbi választási preferenciiákkal is összehasonlították.
A 2022-es országgyűlési választás idején a Tisza Párt még nem működött, ezért külön figyelmet érdemel, milyen forrásból érkeztek mostani szavazói.
A Márki-Zay Péter által vezetett ellenzéki összefogás korábbi szavazóinak csaknem kilenctizede ma már a Tisza Pártot támogatja, az egyéb pártok egykori híveinek közel fele, valamint az akkori nem szavazók több mint fele szintén rájuk voksolna, és a korábbi Fidesz-szavazók egynyolcada is Magyar Péter mellé állt.
Ezzel szemben a Fidesz a négy évvel ezelőtti táborának egynegyedét elvesztette, ugyanakkor az akkori nem szavazók 16 százaléka jelenleg a Fidesz iránt mutat szimpátiát. A 2024-es európai parlamenti választás jelentette a Tisza Párt első éles megméretését, ahol a szavazatok 30 százalékát szerezte meg. Az akkori tiszás szavazók 95 százaléka jelenleg is kitart mellettük, emellett az akkori más pártokra voksolók 47 százaléka, valamint a korábban távol maradók 59 százaléka is a Magyar Péter vezette listát támogatná április 12-én.
Hann Endre szerint a hatalom azért támadja a Mediánt, hogy a választói ne a valódi számokat lássák„A közvélemény-kutatási szakma halott”A Fidesz kevésbé tudta megtartani támogatói körét: a 2024. júniusi Fidesz-szavazók négyötöde voksolna a 2026-os országgyűlési választásokon ismét a Fideszre, 6 százalék a Tisza Párthoz pártolt át, míg 13 százalék bizonytalanná vált, vagy nem venne részt a szavazáson, netán inkább valamely kisebb pártot választaná.
A 2022-es országgyűlési és a 2024-es európai parlamenti választásokra vonatkozó visszaemlékezések alapján az látszik, hogy a Tisza Párt képes volt a bizonytalanokat mozgósítani, valamint más pártoktól jelentős számú szavazót megszerezni, miközben a Fidesz nem tudott hasonló eredményt elérni a pártnélküliek körében, és még saját korábbi támogatóinak teljes körét sem tartotta meg, köztük olyanokat sem, akik - még ha csak néhány százaléknyian is - éppen a Tisza Párthoz csatlakoztak.
Tóka Gábor: Szokása a magyar közvélemény-kutatóknak, hogy hülyeségekkel traktálják a közönséget
