Úgy tűnik, a Fidesz köreiben sincs mindenkit van elragadtatva attól, hogyan képzeli el a látványos parlamenti választási kudarc utáni megújulást Orbán Viktor, a párt szombaton újraválasztott elnöke. Most L. Simon László korábbi kulturális államtitkár nyilvánult meg a témában, miután Ferencz Orsolya korábbi űrkutatási kormánybiztos is hangot adott elégedetlenségének a Facebookon.
A korábbi kulturális államtitkár, a Magyar Nemzeti Múzeum volt főigazgatója Ferencz Orsolya posztja alatt kezdett kommentelésbe, miután a volt űrbiztos kifejtette, nem arra számítottak, ami a kongresszuson történt, érdemi vitára nem volt lehetőség, az Orbán Viktor által az esemény napján kiküldött röpirat pedig nem azokat az észrevételeket tartalmazta, amelyek segíthettek volna megérteni a Fidesz április 12-i vereségét. Erre reagálva egy kommentelő egyebek közt a következőt írta: „Ezt a mentalitást, amit ön most észlel a pártja működésében, ez a párt hozta létre. Sokak számára olyan érzés volt Magyarországon élni az elmúlt 10-16 évben, mint amit most ön érez a saját bőrén és amit most nehezményez. A súlyos vereséggel önökre záródott az a világ, amit létrehoztak. Ha behunyja a szemét, és elképzel pármillió embert, aki úgy érzi, hogy el van nyomva, akkor Magyarország elmúlt 10-16 évét látja.” Azt is írta, hogy miközben a fideszesek most is csak virágnyelven mernek beszélni a konkrét emberekről, Hatvanpusztáról, Mészáros Lőrincről és minden egyébről, „önök nem tudnak és nem is szeretnének eltávolodni attól a tudatállapottól, hogy Magyarország a pártjukon belül létezik. A választásokkal épp azt mutatták meg az emberek, hogy az önök pártja nem telepedhet rá Magyarországra, nem szuszakolhatja magába az egész országot és társadalmat.”
Orbán Viktort 729 szavazattal újra megválasztották a Fidesz elnökének, nyolcan inkább nem voksoltakOrbán Viktor: Mire lehullanak a falevelek, a megújult Fidesznek készen kell állniaErre az írásra reagált L. Simon László: „Szerintem Ferencz Orsolya érti azt, amit Ön joggal vet fel. Ezért mondja és írja azt, amit itt is lehet olvasni. Egy biztos, a tegnapi kongreszussal a Fidesz (pontosabban Orbán Viktor) nem erősödött, hanem tovább gyengült” - közölte a fideszes politikus.
L. Simon László volt fideszes parlamenti képviselő, kulturális államtitkár, 2021 és 2023 között a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója. Utóbbi tisztségéből gyakorlatilag Dúró Dóra, a Mi Hazánk Mozgalom elnökhelyettese rúgatta ki, amikor a gyermekvédelminek nevezett, de inkább homofób törvényre hivatkozva törvényességi felügyeleti eljárást kezdeményezett a 2023-as Nemzetközi Sajtófotó-kiállítás LMBTQ+-kisebbség elleni erőszakot, illetve a „meleg idősotthont” ábrázoló képsorozata miatt. Csák János akkori szakminiszterként helyt adott a kifogásnak, ami után a kiállítást csak 18 éven felüliek látogathatták, a Magyar Nemzeti Múzeum nevében azonban L. Simon László jelezte, hogy a kulturális intézmény egyik látogatójától sem kérheti el a személyi igazolványt. A kiállítás végével Csak János menesztette L. Simon Lászlót, akit ezután kineveztek a Magyar Mezőgazdasági Múzeum Gödöllőre költöztetéséért felelős miniszteri biztosnak. Néha szeret összeveszni Demeter Szilárddal a Facebookon.
Ferencz Orsolya: Érdemi vitára nem volt lehetőség a Fidesz kongresszusán, a fontos gondolatok is válaszok nélkül maradtak„Most már jó lenne, ha legalább csöndben lennél” – A Facebookon esett egymásnak L. Simon László és Demeter SzilárdL. Simon László: Álprüdéria, hogy amíg a pornográfia szabadon terjeszthető, addig a múzeumi terekből ki akarják tiltani a művészeti alkotásokat
