egészségügy;időjárás;klíma;hőség;vonatközlekedés;Magyar Péter;

Korábbi felvétel

Magyar Péter a hűtött helyiségek megnyitását kéri a hőség miatt

A miniszterelnök a munkáltatóknak és a vendéglátóhelyeknek is üzent, valamint közölte: hétvégén egyetlen tervezett műtét sem maradt el, de öt intenzív osztályon meghibásodott a klímaberendezés, a javításokat azonnal megkezdték.

A hőség legnehezebb két napja következik – írta Magyar Péter hétfő reggel a Facebook-oldalán. A miniszterelnök mindenkit arra kért: mutassuk meg, hogy képesek vagyunk a teljes nemzeti összefogásra, és nyíljon meg minden hűtött helyiség, figyeljünk egymásra.

Egy – ugyancsak a közösségi oldalon közzétett – videóban a kormányfő arról is beszélt, hogy a hőség elleni védekezés egész hétvégén folyamatos volt. Szombaton és vasárnap országszerte több mint 400 helyen osztottak ivóvizet, 130 ezer liternél is többet juttattak el az emberekhez, 722 helyszínen működött párakapu, 110 településen volt vagy van érvényben valamilyen szintű vízkorlátozás. A tűzoltóknak több mint 350 szabadtéri tűzhöz kellett kivonulniuk, az egész országban továbbra is tűzgyújtási tilalom van érvényben.

Magyar Péter kitért arra is, hogy az Országos Kórházi Főigazgatóság jelentése szerint szombaton és vasárnap egyetlen tervezett műtét sem maradt el,

ugyanakkor öt intenzív osztályon hibásodott meg a klímaberendezés, amelyek javítását azonnal megkezdték.

Több kórházban, így az Országos Onkológiai Intézetben is vannak fennakadások a klímarendszerek korábbi karbantartásának, javításának elmaradása miatt – mondta a miniszterelnök. Majd kiemelte, Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter folyamatosan kapcsolatban áll az egészségügyi intézményekkel, és a kormány minden lehetséges támogatást megad a meghibásodások mielőbbi elhárításához.

Magyar Péter elmondta, a MÁV hálózatán 25 vasútvonalon volt érvényben sebességkorlátozás a rendkívüli hőség miatt. Az M1-es és M7-es autópályán kialakult torlódásokban több ezer palack ásványvizet osztottak ki az autósoknak.

A hétvégén – folytatta – több tízezer ember vett részt szabadtéri rendezvényeken: a Magyar Honvédség a tiszaújvárosi triatlonversenyre, az orfűi fesztiválra és a zalacsányi Örvényes Völgy Fesztiválra is ivóvizet szállított. A Pride szervezőivel történt egyeztetés alapján a honvédség 14 ezer zacskózott ivóvizet biztosított a résztvevők számára.

A kormányfő felidézte, hogy vasárnap már megdőlt a napi melegrekord, Budakalászon 40,7 fokot mértek, a rendkívüli meleg azonban még nem ért véget, ezért

hétfőre és keddre a közszférában a lehetőségekhez mérten otthoni munkavégzést rendeltek el.

– Arra kérünk minden munkáltatót, hogy ahol erre lehetőség van, biztosítsák a távmunkát vagy a rövidített munkavégzést. Ahol pedig ez nem lehetséges, gondoskodjanak megfelelő védőitalról, pihenőidőről és klimatizált munkakörnyezetről – mondta Magyar Péter. Egyben azt kérte, hogy a hétfőre és keddre tervezett kültéri munkavégzést ütemezzék át későbbi időpontokra.

A vendéglátóhelyeket arra kérte, hogy a következő napokban biztosítsanak egy pohár ivóvizet és szükség esetén mosdóhasználatot minden arra rászorulónak. De a templomok, közintézmények, hűtött helyiségek megnyitását is kérte következő két napban.

Az Orbán-kormány volt minisztere tovább magyarázza a jobboldalinak tartott oligarchákhoz Ferencz Orsolyával írt levelét. A fideszes politikus a napilapok megszűnésén elmélkedve az alig másfél hónapja hivatalba lépett Magyar-kormányt is felelőssé tenné.