Az elmúlt hétvégén rendkívüli módon, az átlaghoz képest 55 százalékkal megnövekedett a vezetékes ivóvízfelhasználás a Duna Menti Regionális Vízmű Zrt. (DMRV) szolgáltatási területén – közölte a cég a Facebook-oldalán.
A Kritikus a helyzet! felkiáltással írt tájékoztatás szerint ennek következtében a társaság már most nem tudja teljes mértékben ellátni Szada, Erdőkertes és Veresegyház települést vezetékes ivóvízzel. Emellett a nógrádi térség több településén is vízhiány alakulhat ki, így a vízmű a helyi önkormányzatoktól az I., illetve II. fokú vízkorlátozás elrendelését kérte.
A DMRV emiatt kéri, hogy mindenki kizárólag a háztartása működtetéséhez használja a vezetékes ivóvizet. Így tehát mellőzzék
a locsolást,
a medencetöltést,
az autómosást,
a pormentesítést,
szüneteltessenek minden olyan ívóvízfelhasználáshoz kapcsolódó tevékenységet, mely ebben a rendkívüli helyzetben nem szükséges (autómosók üzemeltetése, közterületek öntözése).
A közlemény szerint a legkritikusabb területeken jelenleg az alábbi helyszíneken biztosítják lajtokkal az ivóvizet:
Szada, Arany János utca – Gesztenyefa utca sarok,
Szada, Aranyhegy utca – Bucka utca sarok,
Szada,(Piac) Ősz utca – Dózsa György út sarok,
Szada, Margita utca – Csapás utca sarok,
Veresegyház, Árnyas utca( Árnyas utcai bölcsőde),
Veresegyház, Csibai utca – Páskom utca sarok.
A szolgáltatási helyzethez igazodva a listát a Duna Menti Regionális Vízmű Zrt. folyamatosan frissíti.
Már délelőtt megdőlt a napi melegrekord, Aszódon 38,5 fokot mértekMagyar Péter a hűtött helyiségek megnyitását kéri a hőség miattÚjra megdőlt a napi melegrekord, csak szerdán vagy csütörtökön enyhülhet a pokoli hőség
