Magyar Péter az államfői-jelölési folyamatban elvétette a tánclépést, ennek azonban várhatóan nem lesz komolyabb politikai ára – erről beszélt lapunknak Pék Szabolcs, az Iránytű Intézet vezető elemzője.
A Tisza Párt támogatói között is vihart kavart, hogy a kormányfő Polgár Juditot jelölte köztársasági elnöknek. A közösségi médiában a legtöbb kritikát nem is a jelölt személye, hanem a jelölés módja váltotta ki: Magyar szombat este még társadalmi egyeztetést ígért, sőt hangsúlyozta, nem szivarszobákban választják ki a megfelelő jelöltet.
„Javasoljanak a pártok, a közélet szereplői, civilek és magánemberek! Mondják el, kit és milyen értékek alapján tartanak méltónak arra, hogy a Magyar Köztársaságot, a magyar embereket képviselje!” – mondta szombaton a miniszterelnök, majd másnap bejelentette, hogy a nyolcszoros sakkolimpikont kéri fel államfőnek.
Bár előtte tizenhat ismert tudományos, kulturális és sportéleti szereplő nyílt levélben ajánlotta Polgár Judit megválasztását a Parlamentnek, Magyar Facebook-oldalát ellepték a rosszalló kommentek. Sokan Polgár jogi végzettségét hiányolták, ám legtöbben azt nehezményezték, hogy a kormányfő ígéretével szemben ki lettek hagyva a jelölési folyamatból.
Havasi Bertalan Polgár Judit államfői jelöléséről: Mindegy a személy, önkényuralom vanBujdosó Andrea: Polgár Judit a legalkalmasabb köztársasági elnöknekPék Szabolcs szerint az ügyben vélhetően az is szerepet játszott, hogy a Sulyok Tamás és az államfői tisztség körüli vita már hónapok húzódik. „Magyar Péter minden bizonnyal gyorsan le akarta zárni az ügyet egy gyors jelöléssel” – fogalmazott az elemző.
„A Tisza továbbra is rekord magas támogatottsággal bír, miközben a Fidesz még mindig nagyon mély gödörben van. Se közel, se távol, de a lőtávolban sem látszik ellenfél” – hangsúlyozta Pék. A szakértő kiemelte: bár a most felfokozottabb a politika iránti érdeklődés, mint egy átlagos nyáron, ez még mindig messze elmarad a kampányidőszak intenzitásától.
„Polgár Judit személye politikailag kifejezetten védhető. Nemzetközileg ismert, komoly szakmai tekintély, több nyelven beszél, ráadásul nem pártpolitikus” – hangsúlyozta az Iránytű elemzője. Bármi lesz Polgár jelöltségének sorsa – folytatta Pék Szabolcs –, Magyar Péternek tudnia kell, hogy egy hangos kommentmező nem azonos a teljes választói közösséggel. Attól, hogy néhány száz ember dühöng a Facebookon, az még nem reprezentálja sem az országot, sem a Tisza teljes közösségét. Pék ráadásul úgy érzi, a probléma nem önmagában a jelölt miatt alakult ki.
„A mostani vita egy régi alkotmányos problémát is felszínre hozott. 1990 óta azért övezi szinte minden köztársasági elnököt politikai vita, mert mindig a parlamenti többség választja meg őket” – mondta. Az elemző szerint egy közvetlen államfőválasztással tudna korrigálni Magyar Péter, amit ő saját nyilatkozatai alapján csak az új alkotmány életbe lépése után támogat.
Garri Kaszparov: Polgár Judit ideális jelölt lenne Orbán Balázs: Közjogilag hibás lesz Polgár Judit megválasztása„Pedig kétharmados parlamenti többséggel már őszre ki lehetne írni egy ilyen választást, de nyilván ebben van politikai kockázat is. Ez további, hosszú hónapokra elviheti a fókuszt az általuk diktált napirendről és a parlamentről. És bár nyilván a Tisza jelöltjének jó esélyei lennének a versenyben, régi és új politikai szereplők is lehetőséget kapnának a tematizációra, ami nem érdeke a Tiszának. Ráadásul most nem is az államfő személye a legfontosabb. Gazdasági, társadalmi szempontból is óriási kihívásokkal néz szembe az ország, az alkotmányozásról nem is beszélve” – hangsúlyozta Pék Szabolcs.
Magyar Péter hétfőn megkérdezi Polgár Judittól, vállalná-e a köztársasági elnöki tisztséget
