„Menjenek északabbra, azt mutassák meg, ahol van víz” – vetette oda nekünk a Velencei-tó parti sétányán egy középkorú férfi, majd választ sem várva bevágódott a bevásárlóközpontba, ahová nem követhettük kamerával.
A dolog gyorsan történt, kellett pár másodperc, hogy a láthatóan nyaralós, csíkos pólóban elrobogó férfiban felismerjük Cséfalvay Zoltánt, aki 2010 és 2014 között gazdaságstratégiáért felelős szakállamtitkár volt. Nem tudtuk meg tőle, miért is lenne a sajtó kötelessége, hogy a hátunk mögött éppen fehér-szikesre száradó Velencei-tóból egyedül az 50 milliárd forintos költséggel kikapart medrű kajakpályát mutogassuk.
Ahol ráadásul nem lehetett evezős-vb-t tartani, miután a felvezetőpályák kiszáradtak, továbbá az ott lötyögő zöldessárga víz minősége is felvet pár kérdést. Ráadásul az egykori sukorói madárrezervátum területén felhúzott óriáskomplexum egyedül árválkodik a nádas szélén, egy árva turisztikai vállalkozás sincs a közelében, miközben az aszályban eltűnő tónál mindenhol máshol a part mentén éppen vállalkozások százai omlanak össze a fürdőturizmus megszűnésével.
Mint kiderült, Cséfalvay nincs egyedül a Fidesz-szlogennek is beillő egymondatos véleményével: a sétányra felhúzott boltok üzletvezetői – akik egyáltalán szóba álltak velünk – finoman szólva is ellenségesen méregettek. Tőlük is jobbára a „menjenek oda, ahol van víz!” felszólítást kaptuk.
Az egyik robogókölcsönző nagydarab üzemeltetője ki is fejti, hogy a katasztrófaturistáskodó média miatt nem jönnek a turisták, mivel elriasztják őket a Velencei-tótól.
Hátunk mögött az utószezonhoz képest is elnéptelenedett sétány leginkább holdbéli tájra emlékeztetett: ember és víz alig, a kiszáradt meder sok száz méteren fehérlik, mögötte pár centis, amúgy zöldessárga, láthatóan szerves anyagokkal túltelített algás-fonalas, gombás víz csillog az iszap tetején. Fürdésre már legkevésbé sem alkalmas, le is zárták a tavat.
Ehhez képest az üzemeltetőktől azt a választ kaptuk, hogy attól nem lesz víz, ha cikkeket írogatunk a tóról. „Majd a maguknál okosabbak megoldják a dolgot” – hallottuk. Ez megint csak furán hangzott, miután a Velencei-tó sokasodó bajait éppenséggel súlyosbították a 2010 és 2026 közötti Orbán-kormányzat helyi prominenseinek döntései. Az egyik helyi gyümölcsárus kifejtette, higgyük el neki, lesz itt megoldás. „Túl sok fontos ember költözött ide” – mondta.
Cséfalvay exállamtitkár később sem bukkant elő a plázából, így nem kérdezhettük meg a gazdaságstratégától, mi a véleménye arról, hogy párttársainak a tónál 2021-re sikerült legalább 13 milliárd forintos uniós forrást – az EU környezetvédelmi alapjából – elverni a partvonal kikövezésére és lebetonozására.
A tóra szabott parti betongallért bő másfél méterrel magasabb vízálláshoz tervezték, holott akkor már pontosan lehetett tudni, hogy közeledik a klímaváltozás. Ami elsőként éppen az eredendően szikes, lapos, az esővízen kívül semmilyen más természetes vízutánpótlást nem kapó Velencei-tavat fogja elsöpörni.
Miközben a mára teljesen értelmetlen és ronda parti betontorzókra verték el a pénzt, egy fillért nem költöttek vízpótlásra, ahogy a parti területek csatornázását sem siettek megoldani. Már 2021-ben szóvá tették a parton, hogy egy ideje félszívvel örültek a helyiek az esőnek, mivel bár megemelte a tó szintjét, ám az elöregedett csatornarendszerből időnként fekália is zúdult a tóba. Ezt a kibetonozott part miatt a tó nem tudta kivetni magából.
A tó első nagy apadása már az aszály előtt megtörtént: ahhoz, hogy a partra öntött beton lábazata is megkössön, 2021 telén leengedték a vízszintet. A vízügy honlapján már nincs nyoma a historikus vízállási adatoknak, de a helyiek kész tényként emlegetik, hogy 2021 végén egyméternyi vizet eregettek ki a tóból, majd ezt követte a csapadéktalan 2022. A mesterségesen is leapasztott tó már akkor tragikus helyzetbe került, tavasszal jókora halpusztulások borzolták a kedélyeket, amit az oxigénhiányon kívül az okozott, hogy a felmelegedő vízben az ívás során az ikra gyakorlatilag belerohadt az ezüstkárászokba. Majd őszre beállt az utóbbi évtizedekben mért legalacsonyabb, 53 centis vízállás. Ugyan a csapadékos 2023-as tél után sikerült a tó vízszintjét még 110 centisre visszatornászni, ez még messze volt a vízügy szerint kívánatos 150-170 centitől. Arra azonban megfelelt, hogy a térség akkori, javarészt fideszes politikusai még pár évre elbagatellizálják a tó problémáit, néhány közhelyen kívül semmiféle valós, tudományos vízpótlási tervről ne essen szó.
Mint nemrégiben kiderült, a korábban nagy hangon emlegetett 40 milliárd forintos költségvetésű vízpótlási terv nemes egyszerűséggel nem létezett, a Gajdos László vezette Élő Környezetért Felelős Minisztériumban nyomát sem találták ilyennek.
Az idei száraz tél és esőtlen tavasz következett, amikor már a szezon elején rekordalacsony, 53 centit mutatott az agárdi vízmérce, majd az aszályos nyárban mostanra 16 centire apadt. Ez annyit jelent, hogy még két-három szigorú, forró, esőtlen hét – a tó melegben naponta fél-egy centit is apad –, és teljesen kiszárad a Velencei-tó. Legfeljebb pár mélyebb medencében marad egy kis algás víz. Azaz: külső vízpótlás nélkül még rekordesős ősszel és téllel is évekbe telik, mire használható mennyiségű, legalább egyméternyi víz kerül a tóba.
Miután az érveink a velencei korzó vállalkozóit nem győzték meg – „unalmas már ez a téma, menjenek Agárdra, ott van víz” –, megfogadtuk a tanácsaikat. Víz valóban volt, itt is éppen csak bokányi, ami legfeljebb a környék gázlómadarainak elég. Bár az egyik helyi szerint ez is megtévesztő, mivel a partot ellepő nyári ludak, récék is „klímamenekültek”, a csontig kiszáradt dinnyési madárrezervátumból kényszerültek ide.
Végre sikerült beszélgetni egy helyi vállalkozóval, igaz, a nevét ő sem merte elmondani. Szerinte a parton nagyon haragszanak a médiára, amikor ő névvel nyilatkozott korábban, dühös üzeneteket kapott a kollégáitól, hogy miért kelti a tó rossz hírét. Ami viszont igazán mellbe vágta, hogy kommentekben azt írták: „sírás helyett vigyél magadnak vizet”.
Azt mindenesetre megtudtuk, hogy a szezonban – ha ezt lehet annak nevezni – a korábbi évek jó, ha harmada bejött. „A bicajos turizmus még talán működne” – vélte az egyik nyilatkozó, de a nagy forróságban ők sem jöttek annyian. A parti vállalkozók közül már így is rengetegen lehúzták a rolót, számos üzleten ott virít az „Eladó” felirat, ám ha még egy ilyen nyár lesz, akkor itt tényleg vége mindennek – mondták.
Az egyelőre egyetlen vízpótlási tervről, a Dunáról történő pótlásról semmilyen konkrétum nem hallatszik azon kívül, hogy gondolkoznak rajta.
„Szóval leginkább Istenben bízhat az ember – summázta egy középkorú látogató a helyzetet. – Eddig is Isten adta ide a vizet, meg van írva.”
