Tavasszal az iráni háború okozta energiaválság hatására még 5-20 százalék közötti, azaz jelentős áremelkedést jeleztek előre az építőanyag-piaci szereplők, nyár végéig azonban ez összességében csak mintegy 3 százalék lett az előző év hasonló időszakához viszonyítva, zömében az erős forintnak köszönhetően. Az inflációtól nem elrugaszkodó átlagos árváltozás mögött azonban óriási különbségek vannak, ugyanis a polisztirol, vagyis a köznyelvben hungarocellként emlegetett hőszigetelő anyag ára tavasszal a közel-keleti konfliktus miatt drasztikusan, a csúcsidőszakban mintegy 60-70 százalékkal ugrott meg. Azóta ugyan sokat mérséklődött e kőolaj alapú termék ára, de még mindig 30–40 százalékkal magasabb szinten van, mint egy éve - tájékoztatta a Népszavát Juhász Attila, az ÉVOSZ Építőanyag-kereskedelmi Tagozatának elnöke.
Most nem az áremelkedés, hanem a kereslet csökkenése jelzi a növekvő gondokat az építőiparban. Júliusban 4–5 százalékkal elmaradt az építőanyag-kereskedelmi forgalom az egy évvel korábbitól, az augusztusi adat pedig - Juhász Attila szerint - ennél is rosszabb lesz.
Egyelőre nincs több ingyenpénz, vége a felújítási programoknak Magyarországon„Most nagyon hiányzik a forrás és a megrendelő is” – fogalmazott az ÉVOSZ tagozatvezetője. Még mindig nem indultak el az állami beruházások, a jegybanki alapkamat-csökkentés pedig nem volt olyan mértékű, hogy érdemben leszorította volna a vállalati és a lakossági hitelek kamatait, ami továbbra is fékezi a beruházásokat. Az egyik legnagyobb ágazati szereplő, a Bayer Construct által kezdeményezett csődvédelmi eljárás pedig nem segíti a projekthitelezést, várhatóan a pénzintézetek ugyanis szigorúbban, erősebb garancia mellett hiteleznek majd. Az ágazati ellátási láncban ugyanis most hirtelen sok alvállalkozó és beszállító rendülhet meg, és tovább emelkedhet a már amúgy is tetemes lánctartozás, amennyiben nem jutnak időben pénzükhöz.
Mindenki az új kormány lépéseire vár, hiszen leálltak a korábbi lakossági korszerűsítési támogatások, az ígért - évente százezer lakóingatlant érintő - nagyszabású energetikai felújítási programok pedig még nem indultak el.
Juhász Attila szerint az energetikai felújítások azért is fontosak lennének az építőanyag-piac számára, mert a hazai gyártói és kivitelezői kapacitások rendelkezésre állnak. A kérdés most elsősorban az, hogy mikor jelenik meg a kereslethez szükséges forrás.
Drágább lehet az állami bérlakásprogram a piaci fejlesztéseknél isCsőddel akar trükközni a Bayer Construct, hogy a Tisza-kormány végül mégis megvegye a Bosnyák téri irodaházatA választási programban szereplő terv végre érzékelhető hatással járhat majd a 75 százalékban elavult hazai ingatlanállomány felújításában, de egyelőre kivárást hozott, hiszen kizárólag saját forrásból még aki megtehetné, az sem akar belevágni energetikai korszerűsítésbe. Az energetikai beruházások esetében a fűtés mellett hasonlóan fontossá vált hűtés szerepe az idei nyáron megtapasztalt extrém hőség nyomán.

Amint beindulnak a pályázatok, nem lesz hiány érdeklődőkben. Az ÉVOSZ közleménye szerint a szakma reálisan megvalósíthatónak tartja az évi 100 ezer otthon energetikai korszerűsítését, ehhez azonban több évre kiszámítható programra és gyors döntésre lenne szükség. A szövetség szerint az épületek hőszigetelése az egyik leggyorsabban mozgósítható energetikai tartalék. Korábbi számításaik szerint a hazai épületállomány széles körű energetikai korszerűsítése télen akár egymilliárd köbméterrel is mérsékelhetné az éves földgázfelhasználást, nyáron pedig a légkondicionálás energiaigényét csökkenthetné. Az ÉVOSZ két pillérre épülő programot javasol: az Energiahatékonysági Kötelezettségi Rendszer továbbfejlesztését, valamint egy hosszú távon kiszámítható, vissza nem térítendő támogatást is tartalmazó lakossági épületenergetikai programot.
Az Otthon Start Program belengetett módosításának részletei mellett - az eddigi információk szerint a jogosultsági és a hasznosítási feltételek szigorítása várható - hasonlóan fontos a kedvezményes, 5 százalékos újlakás-áfa sorsa is.
A jelenlegi szabályozás 2026 végéig biztosítja ezt a lehetőséget, és még mindig nem tudni, hogy mi következik utána. Az ÉVOSZ tagozatvezetője szerint már egy egyértelmű kormányzati bejelentés is megnyugtathatná a szereplőket. Ha ismét 27 százalékos Áfa lépne életbe, az mintegy 20 százalékos drágulást jelentene az új lakásoknál, ami teljesen földbe állítaná az egyébként is kihívásokkal küzdő lakáspiacot.
A hullámvasutazó építőipart idén a szélsőséges időjárás is megrángatta, ami a termelési adatokban is tükröződik: az év elején a kemény fagy, nyáron pedig a tartós és extrém hőség okozott problémát, számos kültéri munkát nem, vagy csak nehezebben lehetett elvégezni ugyanis.
Nem talál magára a magyar építőipar, továbbra is gyenge a teljesítmény
