Az Országos Onkológiai Intézet (OOI) vezetése felkéri Hegedűs Zsolt egészségügyi minisztert, hogy rendelje el a cikkben megfogalmazott feltételezések teljes körű, pártatlan és minden érintett meghallgatására kiterjedő intézményi vizsgálatát – reagált hétfőn a Facebookon az egészségügyi intézmény azután, hogy az eLitMed.hu orvostudományi továbbképző portál azt írta, hogy az OOI-ben azonnali vizsgálta indult. A cikk szerint súlyos összeférhetetlenség és tiltott gyakorlat vált a mindennapok részévé az intézményben, ahol most egy daganatos beteg ügye indította el a teljes rendszer kivizsgálását. A fiatal nő eddig csaknem 3 millió forintot fizetett ki a magánellátásban, miután kezelőorvosa rendre a magánszektor felé terelte a folyamatokat.
A portál arról is beszámolt, hogy információik szerint az utóbbi időszakban jelentősen csökkent az egészségügyi intézmény teljesítménye, megnőttek a várakozási idők a létszámhiány miatt, ami közvetlenül segíti az ilyen jellegű „tereléseket”. Úgy tudják, a kialakult helyzet miatt a főigazgató hamarosan távozhat is az OOI éléről. A cikkben az is szerepel, hogy az OOI-ben dolgozó egyes orvosok a gyakorlatban úgy működtetik magánellátásukat, hogy a betegeket szabadon küldözgetik az állami és a magánegészségügyi intézmények között. – Ez a fajta átjárhatóság a jelenlegi jogszabályok szerint tiltott, súlyosan veszélyezteti a kiszolgáltatott páciensek gyógyulási esélyeit, miközben milliós kiadásokra kényszeríti őket. A visszaélések és összeférhetetlenségek rendszere ráadásul a legfelsőbb vezetői szintekig ér – írták, többeket meg is nevezve.
Az orvosok többsége egyetért azzal, hogy szabályozni kell a magán- és közellátás együttműködését– Az OOI vezetése elkötelezett az átlátható, jogszerű és szakmailag magas színvonalú működés mellett. A betegek biztonsága, az intézet munkatársainak megbecsülése és a közbizalom megőrzése egyaránt megköveteli, hogy a nyilvánosság elé került feltételezések ne maradjanak tisztázatlanul – válaszolták minderre, majd egy későbbi posztban kiemelték, tudomásukra jutott, hogy „a mai napon on-line cikkben bemutatott beteg vitatja a neki tulajdonított kijelentéseket, valamint a személyes történetéből levont intézményi következtetéseket”.
Megszünteti a kormány a Kásler-féle onkológiai alapítványtAz intézet a beteg személyiségi jogainak és egészségügyi adatainak védelmére tekintettel további részleteket kizárólag a beteg kifejezett hozzájárulásával hozhat nyilvánosságra. Az OOI vezetése a kialakult helyzetre is tekintettel változatlanul kéri a cikkben szereplő valamennyi állítás teljes körű, pártatlan és dokumentumalapú kivizsgálását. Ennek során szükségesnek tartja megvizsgálni a beteg tényleges nyilatkozatát, a közlés előkészítésének körülményeit, valamint azt is, hogy a megjelent írásban szereplő állítások milyen dokumentumokon és ellenőrzött forrásokon alapulnak – tették hozzá. Az említett állítások között adatok is szerepelnek, például az, hogy „a kezelt betegek száma egyetlen év alatt 8581-ről 8081-re, vagyis 6 százalékkal esett vissza”, vagy „a műtéti szám 10 százalékkal csökkent, aminek következtében a műtéti várólista a korábbi 2–4 hét helyett ma már 6–9 hétre ugrott”.
Hegedűs Zsolt megnézte a 2,2 milliárd forint közpénzből működő Kásler-féle onkológiai alapítvány budai villájátMegjavították a hűtési rendszert az Országos Onkológiai Intézetben
