A MET hosszú ideje tartó jogi küzdelmek után, augusztus 26-án kapta meg a működési engedélyt a kormányhivataltól, valamint az egyetértő nyilatkozatot Lannert Judit oktatási és gyermekügyi minisztertől. Az iskola péntek délutáni tanévnyitóján az intézmény vezetője, Iványi Júlia azt mondta lapunknak: ő maga nem számított arra, hogy a mostani tanévre megkapják az engedélyt, ami két nappal az általuk megjelölt, a tanévkezdés megszervezéséhez szükséges határidő lejárta előtt érkezett.
– Így is kevés idő maradt a felkészülésre, de nagyon jó kollégák csatlakoztak a munkához, ha ők nincsenek, nem tudunk elindulni. A pedagógusaink úgy jelentkeztek hozzánk, hogy nem is adtunk fel hirdetést – fogalmazott Iványi Júlia, hozzátéve: egy osztálytanítóval, egy gyógypedagógussal, egy gyógypedagógiai asszisztenssel és egy napközis tanárral indítják a tanévet, ami egy „kísérleti év” lesz, felmenő rendszerben további osztályok indítását is tervezik. Már várólista is kialakult, sok szülő jelezte, hogy ebbe az intézménybe szeretné íratni gyermekeit.
A mostani gyerekeink közül többen évismétlők, az előző iskolájukban nem tudták befejezni a tanévet.
Mi most így tudjuk nekik biztosítani a kis létszámú osztályt, a gyógypedagógust, fejlesztést. Azt szeretnénk, ha a gyerekek megtapasztalhatnák, milyen érzés sikeresen teljesíteni az iskolai feladatokat - mondta.
Újra megnyílik Iványi Gáborék bezárt Wesley Kincsei IskolájaIványi Júlia kérdésünkre azt is elmondta, a Szegeden bezáratott iskolájuk is újraindulhat majd, de csak jövőre. Idén októbertől pedig Wesley Akadémia indítását tervezik, ahol pedagógusokat készítenek fel arra, hogyan kell foglalkozni a sajátos nevelési igényű gyerekekkel, valamint szülői foglalkozásokat. A gyerekeknek pedig – nem csak különleges igényűeknek – délutáni táborokat is terveznek.

A fideszes Sára Botond által vezetett fővárosi kormányhivatal 2024-ben, néhány nappal tanévkezdés előtt vonta vissza a MET két budapesti iskolájának működési engedélyét, közüzemi tartozásokra hivatkozva, bizonytalanságba taszítva ezzel több száz szülőt és gyermeket. Ugyanez történt a szegedi Wesley iskolával is. Az ügy bíróságra került, ahol tavaly, majd idén májusban is kimondták: jogellenes volt a kormányhivatal lépése.
Iványi Gábor: Megkezdődött az érdemi egyeztetés a felelős vezetőkkel, bízunk benne, hogy hamarosan rendeződhet a helyzetünkJúliusban 424 millió forint adóssága volt annak a budapesti kormányhivatalnak, amelyik a 150 milliós tartozásra hivatkozva bezáratta az Iványi-féle Wesley-iskolákatIványi Gábor elgondolkodott Pintér Sándor feljelentésén, csak a fővárosban több mint 150 gyermek oktatása megoldatlan a Wesley-iskolák bezárása miatt– Sajnos az elmúlt időszakban a fővárosi kormányhivatal egy politikai intézménnyé vált, amely politikai döntéseket hozott szakmai döntések helyett.
Nyilvánvaló, hogy valamilyen általam érthetetlen okból az előző miniszterelnök haragját kiváltotta Magyarország talán legtiszteletreméltóbb polgára, Iványi Gábor. Ahol csak tudták, ütötték-vágták az intézményeiket
– ezt Karácsony Gergely főpolgármester nyilatkozta a Népszavának, aki maga is részt vett a Wesley Kincsei Iskola tanévnyitóján.
Hangsúlyozta: ezek az intézmények az állam által el nem ért vagy cserben hagyott társadalmi csoportok segítését biztosítják nap mint nap. Annak viszont örül, hogy a Wesley Kincsei újra tudott indulni, és bízik benne, hogy a jövőben bővülni fog az iskola, mert nagy szükség van az ott végzett munkára. – Ehhez pedig a főváros továbbra is nagy szeretettel biztosítja az Ifjúmunkás utcai épületet – tette hozzá.










A MET vezető lelkésze, Iványi Gábor azt mondta lapunknak: az elmúlt két év várakozásának, bár nehéz volt, mégis volt jellemformáló hatása.
Ha nem zúgolódunk, hanem hitben élünk, akkor látja az ember a láthatatlant és bízik benne, hogy el fogja érni
– fogalmazott. Elmondta azt is, bízik benne, hogy a MET végül egyházi státuszát is visszakaphatja, emellett köszönetet mondott mindazoknak, akik támogatásaikkal biztosították, hogy fennmaradjanak.
„Eddig nagyjából hárman jelezték, hogy átvették a gyerekét, harmincan pedig azt, hogy nem" - A szülők még bíznak abban, hogy Iványi Gáborék iskolája visszakapja az engedélyét„El tudják képzelni, mit jelent egy autista gyerekkel iskolát keresni?”
