A folytonosság jegyében újultunk meg ma – tette közzé a Facebook-oldalán a Magyar Kétfarkú Kutya Párt (MKKP). A szervezet a jelek szerint túllépett az április országgyűlési választás sokkján, hogy most sem jutottak be a parlamentbe. Közlésük szerint sikeres tisztújítást tartottak, amelyen a párt eddigi társelnökei – Kovács Gergely, a XII. kerület polgármestere és Döme Zsuzsanna, ferencvárosi alpolgármester – ezúttal nem indultak az elnöki pozíciókért. A tagság döntése alapján az MKKP új elnöke Tóth-Benedek Csanád (szegedi önkormányzati képviselő), elnökhelyettesei Várady Zoltán (újbudai önkormányzati képviselő) és Budai Sándor (óbudai önkormányzati képviselő) lettek.
A kétfarkúak közleménye szerint új elnökségük legfontosabb feldatai közé tartozik jelenleg a törvényeknek megfelelően a kampánytámogatás visszafizetésének teljesítése, a jelöltek anyagi felelősségre vonásának elhárítása, az önkormányzati tapasztalatok új országos helyzetben való kamatoztatása, és mi más, mint a világbéke.
Mint írták, az új elnökség az eddigi értékek mentén vezeti tovább a közösséget, hiszen az MKKP alapvetései nem változnak:
Meghaladjuk a klasszikus politikai mintát: elutasítjuk azt a gyakorlatot, hogy a népszerűséget azzal kellene elérni, hogy ügyesen szidjuk a másikat.
Cselekvési teret biztosítunk: lehetőséget adunk mindenkinek, aki a közéletért szeretne tenni valamit a két választás közötti időszakban is.
A közéletet továbbra is szélesen értelmezzük: a padfestés, a szociális és zöld tevékenység és a képviselői munka egyaránt fontos közéleti szerep – kinek ez, kinek az az útja.
A hergelés helyett cselekvés vagy legalább nevetés: ha bajt látunk, megpróbáljuk megoldani, vagy rászorítani a felelősöket a cselekvésre. Ha ez sem megy, inkább kinevetjük a problémát, vagy a felelősöket, hogy ezzel se a társadalmi pszichózist és a szorongást növeljük.
Növelni akarjuk az aktív, kreatív állampolgárok arányát: akik tesznek is és nem csak fel vannak há-bo-rod-va, és akik nem érzelemből, megszokásból vagy a hangzatos ígéretek és sárdobálás miatt szavaznak valakire, hanem a tettei alapján.
Nem szép, üres mondatokat gyártunk, hanem arról beszélünk, amire tényleges hatással tudunk lenni. Az MKKP szociálpolitikában balos, alap emberi jogok szempontjából liberális, módszereiben néha anarchista, zsinórmértékében konzervatív: kutyapártos az, ami vicces, hasznos, szép – de a háromból legalább kettő – fejtették ki sokrétű ideológiájukat.
Szeptember első hétvégéjén tartja tisztújítását a Magyar Kétfarkú Kutya Párt, a teljes elnökséget újraválasztjákBiciklis futárnak állt a Kutyapárt parlamenti listavezetőjeÖrülnek annak is, hogy most végre minden mozdul, változik, sok új szereplő került a közéletbe. Annak őszintén drukkolnak, hogy tagjaik ellen tudjanak állni a klasszikus politikusi mintáknak és önazonos, őszinte és szorgalmas politikussá váljanak, válhassanak.
Megvan a Magyar Kétfarkú Kutya Párt első elnökjelöltje az augusztusi tisztújításraNem indul újra a Magyar Kétfarkú Kutya Párt társelnöki posztjáért Kovács Gergely
