„Hol van az ígért pluszpénz?” – Még nem látszik a fordulat a magyar egészségügyben

Több pénzt kap az egészségügy a módosított 2026-os költségvetésben, de a számokból egyelőre nem látszik a Tisza választások előtti ígérete, miszerint azonnal hozzálátnak a felzárkóztatáshoz. Az Egészségbiztosítási Alap kerete ugyan 167 milliárd forinttal nő az eredeti idei előirányzathoz képest, ám ennek jelentős része a gyógyszerkiadásoknál jelenik meg. A háziorvosi és a fekvőbeteg-kassza nem nő, a szakdolgozói béremelésnek pedig nincs azonosítható fedezete. Dózsa Csaba egészségügyi közgazdász szerint az ígéret teljesülését nem is pusztán nominális forintösszegekben, hanem az egészségügyi közkiadások GDP-hez viszonyított arányának növekedésében kellene mérni. Ebben egyelőre nem látszik, hogy megtörtént volna a megígért felzárkózás első lépése.

Nem kezdődik el 2026-ban olyan ütemben az egészségügy közfinanszírozásának felzárkóztatása, amilyet a Tisza a választások előtt ígért – legalábbis a parlament elé került módosított költségvetés számaiból ez látszik. A vállalás szerint 2030-ra a GDP 7 százalékára emelnék az állami egészségügyi finanszírozást, és addig minden évben legalább 500 milliárd forinttal növelnék az ágazatra fordított állami forrásokat. Hegedűs Zsolt még a választások előtt arról beszélt, hogy a felzárkóztatás már az első kormányzati évben megkezdődik. Ez két, egymással összefüggő vállalás. Az évi 500 milliárdos többlet eszköz lenne ahhoz, hogy az egészségügyi közkiadások GDP-hez viszonyított aránya fokozatosan emelkedjen. A pusztán nominálisan növekvő egészségügyi költségvetés ugyanis még nem jelent felzárkózást: ha közben nő a GDP, emelkednek az árak, a bérek és az egészségügyi szolgáltatások költségei, akkor több forintból is változatlan maradhat, sőt csökkenhet az ágazat nemzetgazdaságon belüli súlya.

Dózsa Csaba szerint ezért az egyik legfontosabb mérce éppen az, hogy GDP-arányosan nő-e az egészségügyi közkiadás. Ebből a szempontból a 2026-os módosított költségvetésből nem igazolható az ígért felzárkózási pálya megkezdése. Számítása szerint

Ha ez nincs, akkor idén elmarad a felzárkózás első lépése, azt áttoljuk majd jövőre – mondta. A módosított költségvetésben az Egészségbiztosítási Alap eredeti 2026-os kiadási előirányzata 4945 milliárd forint volt, ezt most több mint 5112 milliárd forintra emelik. Ez 167 milliárd forintos nominális többlet. Ha nem az eredeti 2026-os előirányzathoz, hanem a 2025-ös tényleges, 4902 milliárd forintos kiadáshoz viszonyítunk, akkor 210 milliárd forintos növekedést kapunk. Ám egyik szám sem azonos automatikusan a választási ígéretben szereplő új forrással.

Dózsa Csaba szerint a Pénzügyminisztérium által többletként kimutatott összegbe könnyen bekerülhetnek olyan tételek is, amelyeket az egészségügy az ígérettől függetlenül is megkapott volna: az infláció miatti korrekció, korábbi béremelések áthúzódó hatása, új gyógyszerek és terápiák finanszírozása vagy az intézmények működőképességének fenntartásához nélkülözhetetlen év közepi konszolidációs támogatások.

– mondta Dózsa Csaba. A betegellátás nagy kasszáin alig látszik emelés. A részletes költségvetési sorok megmutatják, miért fontos ez a különbségtétel. Az E-Alapon belül a gyógyító-megelőző ellátások módosított előirányzata mintegy 3004 milliárd forint. Az új kormány hivatalba lépése előtt várható 2955 milliárdhoz képest ez mindössze körülbelül 49 milliárd forintos emelés. Arra, hogy a konkrét kasszák között pontosan mekkorák a különbségek a Portfolio minapi elemzése is utal: a háziorvosi ellátás 296,5 milliárd forintos kerete nem változik. A mentés E-Alapból finanszírozott 45 milliárdos előirányzata ugyancsak változatlan. A fekvőbeteg-szakellátás 762,6 milliárdos kasszája szintén nem nő. A járóbeteg-szakellátás 220,6 milliárdról 221,1 milliárdra emelkedik, vagyis mindössze mintegy 500 millió forinttal.

Ezzel szemben a nagyértékű gyógyszerfinanszírozás 195 milliárdról 243,3 milliárdra, azaz 48,3 milliárd forinttal nő, a gyógyszertámogatás pedig 434 milliárdról mintegy 474 milliárdra emelkedik, ami körülbelül 40 milliárdos többlet. A gyógyító-megelőző ellátás célelőirányzata 974 milliárdról 1044 milliárdra nő, itt tehát mintegy 70 milliárdos emelkedés látható.

A számokból tehát nem az következik, hogy az egészségügy egyáltalán nem kapott többletforrást. Hanem az, hogy a plusz pénz nem egyenletesen jelenik meg az ellátórendszerben, és a betegellátás több alapvető kasszáján egyáltalán nem vagy csak minimálisan látható emelés. Különösen feltűnő, hogy miközben jelentősen nőnek a gyógyszerkiadások, változatlan marad a háziorvosi és a fekvőbeteg-finanszírozás.

Mit jelent mindez a potenciális betegnek?

Ha nem nő érdemben a kórházak, szakrendelők és az alapellátás mozgástere, kevesebb lehetőség marad plusz műtétekre, hosszabb rendelési időre, szakemberek megtartására, újak alkalmazására, illetve eszközpótlásra vagy a kieső kapacitások helyreállítására. S pláne nem érdemi innovációra, technológiai megújulásra. Ez a gyakorlatban azt jelentheti, hogy egy beteg tovább vár vizsgálatra vagy műtétre, nehezebben talál működő szakrendelést, illetve nagyobb eséllyel találkozik túlterhelt személyzettel és szűkös intézményi kapacitással.

Dózsa Csaba szerint az alulfinanszírozottság már most sem pusztán azt akadályozza, hogy az intézmények több beteget lássanak el. Sok helyen maga a jelenlegi szolgáltatási szint fenntartása is rendkívül nehéz. Ennek okai között a létszámhiányt és az elmaradó eszközpótlást említette. A kormány több olyan vállalást is tett – például a várólisták csökkentését –, amelyhez nem elég új szabályokat alkotni vagy finanszírozási ösztönzőket bevezetni. Ahhoz tényleges szabad kapacitásra, megfelelő számú orvosra és szakdolgozóra, működő eszközökre és olyan intézményi finanszírozásra is szükség van, amelyből a szolgáltatók a jelenlegi ellátást

A szakdolgozói kamara múlt hétvégi kongresszusára írt üzenetében Svéd Tamás parlamenti államtitkár is azt ígérte, hogy a jövő évre tervezett 500 milliárdos egészségügyi többlet csaknem felét fordítanák a szakdolgozói béremelésre és az új bérrendszerre.

Dózsa Csaba szerint azonban legalább ennek kezdetét októberre vagy novemberre lett volna jó időzíteni. A közgazdász ugyanakkor arra is figyelmeztetett, hogy az ágazat finanszírozási problémáját nem lehet kizárólag béremeléssel vagy a gyógyszerkassza növelésével kezelni. Szerinte már év közben 8–10 százalékkal emelni kellett volna a kórházi és szakellátási finanszírozás alapdíjait. Ez szerinte azonnal mérsékelné az intézmények alulfinanszírozottságát és lassítaná az adósság újratermelődését. Az intézmények így maguk dönthetnék el, hogy a többletből röntgent kell cserélniük, új dolgozót kell felvenniük vagy éppen egy műtő klímaberendezését kell megjavítaniuk. Hozzátette: az intézményvezetők tudnak felelősen gazdálkodni, ha van egy pici mozgásterük.

A költségvetésben szereplő 80 milliárd forintos egészségügyi szolgáltatói kiegészítő finanszírozás önmagában erre nem ad egyértelmű választ. A törvényjavaslatból nem állapítható meg, hogy ez adósságrendezés, teljesítményfinanszírozás, bér- vagy rezsikompenzáció, illetve várólista-csökkentés fedezete lesz-e.

Dózsa Csaba beszélt arról is, hogy ideje lenne külön kell választani a rendszer működéséhez szükséges tartós finanszírozási korrekciót és a kórházi adósságok időszakos rendezését is. Mint mondta: a rendszer évek óta úgy működik, hogy az intézmények adóssága felhalmozódik, majd amikor a működés már veszélybe kerül, a költségvetésből újabb egyszeri pénzt kapnak. Ez azonban nem változtatja meg azt a finanszírozási szintet, amely mellett az adósság újratermelődik.

A közgazdász szerint az 500 milliárdos vállalás teljesítésének megítéléséhez önmagában nem elég összeadni azokat a költségvetési sorokat, amelyek 2026-ban nagyobbak lettek. Az egyik módszertani csapda például az új Egészségügyi Minisztérium 1657 milliárdos fejezete.

Hasonlóan félrevezető lehet olyan különböző évek vagy költségvetési bázisok összevetése, amelyekből technikailag ugyan előállítható nagyobb nominális növekedés, miközben annak jelentős részéről már korábban döntés született. A felzárkózás ezért tisztábban mérhető azzal, hogy az egészségügyi közkiadások GDP-hez viszonyított aránya emelkedik-e. Ez mutatja meg valójában, hogy az egészségügy valóban nagyobb részt kap-e az ország megtermelt jövedelméből.