Az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ két nappal azután adott ki ajánlásokat, hogy a WHO szerdán újra globális közegészségügyi veszélyhelyzetet hirdetett.
Szakemberek szerint fertőzőbb és súlyosabb megbetegedést okozhat a jelenleg még csak Afrikában terjedő kór. A cél, hogy minden országban készüljenek fel a hatóságok a járvány kitörésére.
Békés vármegyében egy beteget nyugat-nílusi lázzal diagnosztizáltak.
Egy év alatt vezetik ki teljesen, addig majomhimlő és mpox néven is lehet hivatkozni a betegségre.
További négy embernél igazolták a fertőzést.
Súlyosan immunhiányos volt a kórházban elhunyt beteg, az Egyesült Államokban felgyorsítanák az oltási akciót.
Szerencsére egyiküket sem kell kórházban ápolni.
A Nemzeti Népegészségügyi Központ tájékoztatása szerint 62-re nőtt a majomhimlős esetek száma Magyarországon.
Két fertőzött felnőttel él együtt, eddig nem voltak tünetei.
Kilenc új fertőzöttet azonosítottak.
Eric Adams polgármester szerint mintegy 150 ezer lakos lehet kitéve a fertőzés veszélyének, a hatóságok pedig dolgoznak azon, hogy még több védőoltást szerezzenek be.
Az Afrikából kiinduló járvány a héten Dél-Amerikában is felbukkant, ott egy beteg halt meg.
Az Európai Unió több mint 100 ezer adagot vásárolt.
Az Egészségügyi Világszervezet főigazgatója szerint a betegség gyors terjedése ad okot az aggodalomra.
Ezzel 33-ra nőtt az igazolt fertőzöttek száma.
A legfrissebb jelentések szerint naponta átlagosan csaknem 7900 új koronavírus-fertőzést jegyeztek fel az országban, ami 26 százalékos növekedést jelent az előző hétnapos időszakhoz képest.
Az újonnan diagnosztizált fertőzöttek 25 és 53 év közötti férfiak, többségük Budapesten él.
Ezzel 19-re nőtt az igazolt fertőzöttek száma.
Ennek ellenére még helyzeti előnyben vagyunk.
A betegek általános állapota kielégítő, kórházi kezelés szükségessége egyik esetben sem merült fel.
Több mint 30 tudós írt alá egy dokumentumot arról, hogy „sürgős szükség van a vírus megkülönböztetéstől és megbélyegzéstől mentes” elnevezésére.
Egy 38 éves férfinél diagnosztizálták a betegséget. Az országos tisztifőorvos elmondta: ahhoz, hogy másokat megbetegítsen, szoros kontaktusra van szükség.
Afrikán kívül már Európában is terjed a majomhimlő, de szakértők jelenleg nem tartanak pandémiától.
Preklinikai vizsgálatokon teszteli a Moderna gyógyszercég a majomhimlő elleni lehetséges oltóanyagokat, amelyekről egyelőre nem árult el további részleteket.
Azt még vizsgálják, hogy melyik fajtájáról van szó.
Európában, Amerikában, Kanadában és Ausztráliában is megjelent a betegség. Az esetek szórványosak és nem súlyosak, de kérdés, miért jelent meg hirtelen ennyi helyen a Közép-Afrikára jellemző kórokozó.