program;DK;Dobrev Klára;

Dobrev Klára 10 százalékos választási eredménnyel lenne elégedett, szerinte reális cél, hogy a DK egy erős kampánnyal elérje ezt

A személyes találkozások azt mutatják, hogy továbbra is létezik és erős a baloldali közösség.

A baloldal szerepének megerősítését és a kistelepülések fontosságát hangsúlyozta a Demokratikus Koalíció (DK) )elnöke az ellenzéki párt Szentesen tartott rendezvényén.

Ahogyan korábban Molnár Csaba alelnök, Dobrev Klára is bírálta azokat a közvélemény-kutatásokat, amelyek szerint a DK támogatottsága visszaesett, és úgy fogalmazott: a személyes találkozások azt mutatják, hogy továbbra is létezik és erős a baloldali közösség. Mint mondta, személy szerint akkor lenne elégedett, ha a DK a választáson elérné a 10 százalékos eredményt, és bízik abban, hogy egy erős kampánnyal ez reális cél.

Dobrev Klára szerint a kormányváltás tartalékai elsősorban a kisebb városokban és falvakban vannak, ahol az emberek a mindennapi problémák – közlekedés, egészségügy, munkahelyek – megoldását várják, nem politikai szlogeneket. A szentesi és környékbeli ügyek közül kiemelte a helyi kórház helyzetét és a gazdák támogatásának szükségességét.

Az ellenzéki politikus hangsúlyozta: a DK azért vált a jobboldali pártok közös célpontjává, mert szerinte ma az egyetlen következetesen baloldali erő Magyarországon. Úgy fogalmazott, a társadalmi egyenlőség gondolata veszélyes a kiváltságokra épülő rendszerre, ezért próbálják háttérbe szorítani a baloldalt.

Beszédében konkrét ügyeket is felsorolt, amelyekben a DK fellépett: a Szőlő utcában történt gyermekvédelmi visszaélések feltárását, devizahitelesek és banki károsultak védelmét, valamint elbocsátott dolgozók bérének kiharcolását. Dobrev Klára szerint ezek azt bizonyítják, hogy „valódi változás” is elérhető, ha van politikai akarat.

A jövőről szólva kijelentette: önmagában a kormányváltás nem elég, rendszerszintű változásra van szükség, amelyhez erős baloldali jelenlét kell a parlamentben. Kitért az Európai Egyesült Államok víziójára is, amelyet szerinte Magyarország biztonsága és jövője szempontjából elengedhetetlennek tart.

Dobrev Klára azzal zárta a beszédét, hogy a DK-ra leadott szavazat is a kormányváltást szolgálja, és arra kérte támogatóit, hogy segítsenek megerősíteni a baloldali képviseletet a következő parlamentben.

Egy magánkórházban már a jövő héten tudnák fogadni - igaz, több mint százezer forintot kellene érte kifizetni.